A régi időkben egy bölcs, aki egy színtársulat vezetője volt, tehetséges tanítványaival vándorolni ment a világba, hogy a zene és a tánc segitségével sorskapcsolattal rendelkező embereket találjon. Egy nap, egy a Kína központi síkságainál fekvő városhoz értek, és úgy döntöttek ott maradnak egy ideig.
Egyik nap a tanárnak a felesége aki a színtársulat vezetője volt elment a piacra, hogy vegyen néhány olcsó vékony fémkeretet a zöldségárusnál. Több fémkeretet vett, mint amennyit el tudott volna vinni mindkét kezével, ezért a bolttulajdonos és a segédje megjátszották hogy segítenek az asszonynak a kezeihez és a mellkasához erősiteni a fémkereteket, ám mindezalatt ellopták a pénztárcáját.
Volt egy fiú a társulatban, Lian volt a neve. Húsz éves volt és nagyon tehetséges. Valami miatt későn jött a városba és épp látta a tanára feleségét. Az asszony segitségére sietett.
Amikor a boltvezető észrevette a fiút, egy újabb lehetőséget látott a lopásra. Miközben a drótokat Lian kezére tekerte, az egyik kezével Lian táskájába nyúlt. Azonban Lian gyorsan lefogta az asszisztens kezét, és nyugodt hangon megkérdezte vajon a hölgy tárcáját is így lopta-e el. A segéd megrémült. Nem tudta mit tegyen és azt mondta a tulajnak, „Ő tudja, most mit csináljunk?
Lian ezt mondta: „Mint üzletembernek rendesen kellene keresned a pénzt. Ennek az asszonynak vannak szülei és gyerekei is akikről gondoskodnia kell, és szüksége van arra a pénzre. A te pénzkeresési módszered nagyon piszkos. Ha pénzt akarsz én adhatok az enyémből, de vissza kell adnod a hölgy tárcáját.”
A tulaj alattomosan felnevetett. Kinyitotta Lian táskáját és 1000 wen-t (ősi kínai pénznem) talált benne. Majd ezt mondta: „Te voltál aki ellopta a hölgy pénzét, és neked kellene visszaadnod!” aztán hangosan kiáltott, „Fogjátok el ezt a tolvajt! Fogjátok el ezt a tolvajt!”
Egy ilyen kapzsi és aljas boltossal szemben Lian nem tudta mit mondjon. Emberek gyűltek köré és nagyon megverték. A boltos megkért egy pár jelenlévőt hogy szorosan kötözzék meg Liant. Kényszerítették hogy megigyon 3 kupa szeszt. Aztán elvitték a színtársulat fejéhez térdre kényszerítették és arra kérték az embereket hogy megnézzék. Az emberek kigúnyolták, nevetségessé tették és átkozták Liant.
A társai sem tudták az igazat és a tanár feleségével együtt Liant vádolták. Lian csendben és térden állva maradt több napig. Ezalatt az idő alatt a tanára többször is elhaladt mellette de rá sem nézett, és nem szólt egy szót sem.
Nem tudva hány nap telt el, Lian térden maradt, odakinn tűrte a szelet, esőt, az égető napsütést és a pletykát. Lian azonban nem panaszkodott és nem érzett gyűlöletet, csendben maradt bármit is hallott.
Egy nap késő este a tanára odament hozzá eloldotta a köteleit, elmosolyodott és azt mondta: „Mindent tudok, kiálltad a próbát.” Ebben a pillanatban Lian könnyekben tört ki és megköszönte a tanár törődését.
Forrás: Történetek az ősi Kínából
Kép: Wunderground, pinterest
