Az ősi Kínában mindenütt jelen volt a „Menny, föld és ember közötti harmóniába” vetett hit. Hogy megőrizzék a kozmikus-mennyei törvények, a föld és az emberek közötti harmóniát, egy olyan társadalmat teremtettek meg, amelyben az embernek gyerekkorától kezdve megtanították, hogyan lehet elérni és megtartani a Menny, a föld és az emberek közötti harmóniát.
Gyerekkor az ősi Kínában
A császári gyermekeket az udvarban az az ágyas oktatta, aki a legnagyobb könyörületességet birtokolta, és a gyermekeket rendkívüli jósággal és ügyességgel irányította és nevelte. (1)
Az istenibe, a mennyei törvényekbe vetett hit és a következmények ismerete, azzal kapcsolatban, mi történik, ha ezt a harmóniát megzavarják, az ősi Kínában élő kínaiakat immunissá tette a szellemi beszennyeződésekkel szemben. Az volt a meggyőződésük, hogy az emberi természet alapjától fogva erényes. A gyermekeiknek már kis koruktól kezdve azt tanították, hogy az engedelmesség, tisztelet, figyelem, tanultság feltétlenül szükséges a boldogsághoz. (Uo.)
Így 3 éves korukban a lányokat megtanították nemesen mozogni, és finoman és halkan válaszolni a kérdésekre. Az azonos korú fiúknak megtanították, hogy egy kérdésnél haladéktalanul nagyon egyenesen álljanak oda és hangosan és tisztán beszéljenek. Így hozták felszínre és finomították a női és a férfi elvet.
„Ezért mindazok, akik látják a gyermekeiket (a kínaiak gyermekeit), pontosan megcsodálják majd azokat. A gyerekek nem ismernek semmilyen csintalan beszédstílust, nem ismerik a szokások kipellengérezését, nem követnek feltűnő csábításokat. A gyermekeket nem is nevelik a szabadosságra vagy szórakozásokra; hanem a nemüknek és körülményeiknek megfelelően nevelik őket, avégett hogy teljesíthessék a kötelességüket; semmiről sem tudván: sem arról, mit jelent az arrogancia, sem arról, mit jelent a kötelezettség hiánya. … az alattvalókat bármilyen számukra szükséges művészetbe és erkölcsi erényekbe bevezetik; aminél a kínaiak gyerekkoruktól kezdve a legelegánsabb és legkiválóbb képességekkel rendelkező nemes emberekké nőnek fel. Kína császárai és királyai mindig is kitűnő iskolákat és akadémiákat alapítottak az erény és erényesség, a tudomány és a bölcsesség tanításának és tanulásának a terjesztésére.”(2)
Erényesség, nemesség és tudás
Hogy megállapítsák, ki melyik hivatalra méltó, háromévente vizsgákat hajtottak végre. Mind a diákok, amelyeken mind a tudósok különböző szinteken levizsgáztathatták magukat.
A vizsgabiztosok határozták meg a témát, amely annak a sok tantárgynak egyikéből származhatott, ami akkoriban a normál alapképzéshez tartozott: filozófia, a nagy bölcsek tanításairól, történelem, politika, művészet, költészet, kalligráfia, festészet, zene, asztrológia, hadviselés/stratégia, a nép fölötti uralkodás, a katasztrófák megakadályozása, a nyomor enyhítése stb.
Azonban nem volt elegendő felmondani a régi mesterek műveit vagy éles elmével rendelkezni. A levizsgáztatandók saját összeállításaik révén mutatták meg az élethez való erkölcsi beállítottságukat, az erényességüket, a tudásukat és a nemességüket. Ezenkívül az erényüknek a szavaik megválasztása és a kézírásuk eleganciájában is tükröződnie kellett.
A gyerekkorban és ifjúkorban tanult urakat és hölgyeket teremtenek, „akik mindenkor nemesen és fegyelmezetten viselkednek. Mert úgy hiszik, hogy bűncselekmény, sőt bűn, még a legkisebb gesztust vagy mozdulatot is megtenni, amely nem felel meg pontosan az illő, előkellő viselkedés erényes szabályainak. A hölgyek olyan mértékben szerények, szemérmesek és tisztességesek, hogy azt gondolhatnánk, hogy ezek az erények velük születettek.”
Az erény gazdagsága – nem az elit kiváltsága
Mindenki a Mennyel, a földdel és az emberrel összhangban végezheti el a kötelességeit, és következésképpen folyamatosan javíthatja önmagát erényességben, nemességben és az előkellő viselkedésben. Mindenki hitt egy előre meghatározott sorsban, és igyekezett jól elvégezni a Menny által neki adott feladatokat.
Így az ősi Kínában a kínai nem látott semmi megalázót a felettesek előtti „meghajlásban”, mert azok az előző életükből több erényt hoztak a mostaniba, és azáltal kapták meg a pozíciójukat. Így mindenki erőfeszítéseket tett, hogy erényt (amelyet egyfajta anyagnak tekintenek) növeljen és gyűjtsön össze nemes és tiszteletre méltó magatartás által, azért hogy a következő életben saját maga élvezhessen boldogságot vagy magas pozíciót.
„Közöttük a legszegényebb is megérdemli a tanulása révén, hogy képes legyen az igazság legmagasabb megőrzésére… Senki sem lenne olyan szegény, hogy se olvasni, se írni ne tudna, vagy hogy sem ételt, sem ajándékokat nem adhatna át másoknak.”(3)
Ünnepek és együtt töltött idő az ősi Kínában
A kínaiak ünnepségei főúriak és pompázatosan pompásak. Olyan méltóságteljes csendben és olyan tiszteletre méltóan jó rendben hajtják végre őket, ahogyan azt “egy töltőtollal sem lehet kifejezni”.
Az alacsonyabb rangúakat a magasabb rangúak hívják meg. És mind a házigazdákat, mind a vendégeket szórakoztatják. Látogatáskor az ember udvarias és szerény magatartást mutat. Ha egy megfelelő testtartás kérdéséről van szó, úgy azoknak a száma, amelyeket ezekből fontosnak tekintettek, több mint 3000.
A tisztelet kifejezés a társadalomban
A következő kapcsolatok léteztek: „A királynak az alattvalójához; a férjnek a feleségéhez; az apának a gyermekéhez; az idősebbeknek a fiatalabbakhoz, egy barátnak a többiekhez való kapcsolata”.
Az uralkodónak figyelnie kell az alattvalóira, irányítania kell őket, példaképnek kell lennie számukra és mindenért felelősséget kell viselnie. Az alattvalóknak hűséggel, tisztelettel kell bánniuk a királlyal és engedelmesnek lenniük.
A férjnek szeretetet, kedves hozzáállást és egységet (hűséget, lojalitást) kell mutatnia felesége iránt. A nő hűséget, tiszteletet mutat a férje iránt és igazi barátságot, biztonságot és társaságot ajándékoz neki. A nő támaszt és otthont ad neki; a férfi védi és óvja a nőt, és ellátja mindennel, amire csak szüksége lehet.
Az apa szeretetet és könyörületességet mutat a gyermeke iránt. A gyerekek kegyeletet és engedelmességet mutatnak apjuk iránt. „Egy apától visszatartani a fiát, az ugyanaz, mint elvenni a sugarakat a naptól, a vizet a forrástól, a végtagokat a testtől és az ágat a fától.”
És fordítva: „Három éven át (egyik szülő) halála után sohasem okoztak feltűnést az ajtajuk előtt, sohasem ültek le egy karosszékbe, hanem egy kis székre; sohasem feküdtek le egy ágyra, hanem a földre; sohasem ittak egyik borukból sem; (az elhunyt férfi/nő fia) nem is feküdt le a felesége mellé az ágyba, és semmilyen üzletet nem kötöttek ez idő alatt – bármilyen állami hivatal is volt rájuk bízva, a császártól vagy egy hatóság közepes rangjától kezdve, mindenki tartotta magát ezekhez a szabályokhoz.” (Megjegyzés: A Rítusok könyve szerint ez különösen igaz volt az elsőszülött fiúra. Mindegyik rokonsági fok számára léteztek szabályok, hogy milyen úton és módon kell gyászolni, ami különböző dinasztiákban eltérő volt a részletében. A gyermeki kegyeletet azonban mindig nagyon komolyan vették.)
Az idősebb testvérek barátságot mutatnak a fiatalabbak iránt és irányítják őket. A fiatalabbak engedelmességet és tiszteletet adnak az idősebbeknek (ez mindenkit jelent, valóban mindenkit, aki idősebb náluk). Az idősebbjeik felügyelete alatt és a szüleik iránti elkötelezettségükben a gyermekeket gondosan és lelkiismeretesen oktatták mindenben.
A barátok egymás között barátságot, megbízhatóságot és komolyságot mutatnak.
Így az ősi kínai társadalomban minden azt a magasabb célt szolgálta, hogy tökéletesítse a Menny, a föld és az ember közötti harmóniát.
Mennyei szavak és mennyei jelek
A legenda szerint mind az eredeti ősi kínai nyelvet, mind a kínai írásjegyeket a Menny, az istenek adták az embereknek, és ezért közvetlenül a Mennyből származnak. Így az ősi időkben a kínaiak nagy hangsúlyt fektettek a szavak helyes megválasztására, egy őszinte (belső és külső) magatartásra, és mind a szavakkal, mind az írással való megfelelő bánásmódra.
„A költészetet az ókortól kezdve ismerik. De egészen másképp használják, mint ahogyan ma (az 1669-es évben) tesszük. Nem tömik tele műveiket mesékkel, képzelgésekkel és hasonlatokkal, hogy amikor a költő végez az elragadtatásával, saját maga sem tudja, hogyan tovább. Hanem hősies verseket szavalnak a hercegeiknek, avégett hogy igazságosan uralkodjanak; és az államminisztereiknek, avégett hogy ezek becsületesen kormányozzanak; és az alattvalóiknak, avégett hogy ezek hűségesen szolgáljanak.
A költészet úgy van összeállítva, hogy rettegést keltsen a rosszakban, és hogy a jót ösztönözze az igazakban, és ezáltal azok még erényesebbek kívánjanak lenni és jól cselekedni. Vannak költeményeik, amelyek a filozófiáról, a természetről vagy a szeretetről szólnak, és azok nem kevésbé élettelik, mint a mieink, de olyan szép nyelven íródtak, hogy a szemérmes fül egyetlen egy illetlen vagy erkölcstelen szót sem képes találni bennük” (4)
Az ősi kínai nyelv lehetővé teszi a kínaiak számára, hogy nagyon kevés szóval mély összefüggéseket fejezzenek ki nagyon pontosan. A szavaiknak közvetlen kapcsolatuk volt a mennyei elvekhez és azáltal nagy természetfeletti erővel bírtak. Ez azért volt úgy, mert az írásjegyeikben és a nyelvükben benne volt az isteni erő és a Menny, föld és ember közötti harmónia is.
Történelemírás és igazmondás
Egy olyan korban, amikor az erény a legmagasabb jó, mindenki abban nő fel, hogy toleranciában, tiszteletben és kegyeletben éljen másokkal, elképzelhetetlen, hogy a történelmet rosszul ismertették volna. Így nem meglepő, hogy a történelemírást is tiszta szívvel gyakorolták, és az nagy hűséggel követte az igazságot. Mint mondtuk, mi itt azokról az időkről beszélünk, amikor az erény volt a legmagasabb és a legkívánatosabb jó, ami létezett.
Mert egy olyan társadalomban, amelyben a császártól kezdve a legszegényebb emberig mindenki elkötelezte magát az igazmondás és az erény mellett, ki merne változtatni valamit a történelmi feljegyzéseken és hazudni? A mennyei elvek, a Menny/maguk az istenségek ellen fordulna – elképzelhetetlen azokban az erényes időkben!
Ráadásul tudjuk, hogy az ősi Kínában sok orvos, taoista és tudós birtokolt természetfeletti képességeket. Sun Simiaóról azt mondták, hogy a történelemírók avégett keresték fel, hogy elmesélje nekik, hogyan is történt meg az valójában a történelemben, avégett hogy mindent úgy lehessen megírni, ahogy valójában volt.
Sun Simiao Tao-művelő volt, aki a természetfeletti orvosi képességei mellett olyan természetfeletti képességeket is birtokolt, hogy láthassa mind a múltat, mind a jövőt is. Azt mondják, hogy Sun Simiao úgy beszélt az elmúlt vagy jövendő dolgokról, mintha saját maga személyesen élte volna meg a helyszínen. Minden részlet helyes volt.
Ki merné hát még elferdíteni a történelemírást a saját akarata szerint, annak ismeretében, hogy azok, (és belőlük nagyon sok volt) akik művelik magukat, effajta képességeket birtokolnak? Ki merészel hazudni, amikor a vele szemben levő nagyon pontosan láthatja és tudja az igazságot?
Ebben a cikkben azokról az időkről írunk, amikor az erény mindenütt jelen volt, és minden dolog mércéje volt.
A korábbi császárok közül soknak tulajdonították azt a képességet, hogy közvetlenül vagy közvetve kapcsolatba léphessen a Mennyel – a Mennyben lévő istenségekkel. Ki merné egy kicsit is megváltoztatni egy ilyen félisteni vagy isteni uralkodó tetteit Még csak gondolni is arra, az akkori emberek számára az nem lett volna lehetséges. Senki sem mert vétkezni a Menny ellen. Senki sem merte megérinteni azt, amit egy félisteni császár, a Menny Fia elrendelt.
Csak a modern korban, amelyben az erkölcsi normák olyan nagyon lesüllyedtek, hogy némely médiumok és kormányok már nem ismernek semmiféle gátlásokat, vagy nincsenek lelkiismeret-furdalásaik, és ameddig a saját érdekeik számára megfelelőnek tartják, tetszés szerint ferdíthetnek el tényeket és terjeszthetnek hazugságokat – még csak szemrebbenés nélkül is… csak egy ilyen társadalomban esik nehezünkre egy olyan társadalmat elképzelni, amelyik az erényen alapul.
Milyen szép lenne, ha visszatérhetnénk egy olyan társadalmi állapotba, amelyben a mennyei törvények betartását és a Menny, a föld és az emberek közötti harmóniát ismét a legfontosabbnak tekintik. Az erényességhez való visszatérés nem nehéz. Csak meg kell tennünk.
Források:
A Menny megbízatása I. rész:
A Menny megbízatása, II. Rész:
– Zhuán Fálun és más Fálun Dáfá-írások
– (1) The Middle Kingdom, a survey of the Geograph, Government, – Literatur, Social Life Arts and History of the Chinese Empire and it’s Inhabitants, New York, (1. és 2. kötet), 1883
– (2), (3), (4) Történelmi esszé, amely annak a valószínűsítésére törekszik, hogy a kínai birodalom nyelve az ősi nyelv, John Webb, 1669
– Kína új története (A New History Of China), Gabriel Magalhes, 1688
Kép: http://www.npm.gov.tw/exh99/southernsong/en_02.html
Dynastic Renaissance: Art and Culture of the Southern Song (exhibit). Taipei: National Palace Museum.
Unknown artist(s) from the Song dynasty The work is traditionally attributed to Ma Hezhi (fl. 1131-1189) as painter and Emperor Gaozong (1107-1187) as calligrapher, but this attribution is likely incorrect. Bildquelle: Wikipedia
