“A mai napig számos nyugati ember romantikus fantáziákat kerget a kommunizmussal kapcsolatban, de még sosem éltek kommunista országban, és nem szenvedtek tőle, ezért nem is tudják megérteni mit jelent a kommunizmus a gyakorlatban.
A hidegháború alatt a szabad világból sok értelmiségi, művész, újságíró, politikus és fiatal diák utazott turistaként Oroszországba, Kínába vagy Kubába. Amit ott láttak, vagy látni engedtek, teljesen más, mint ezen országok lakóinak valódi élete. A kommunista országok tökélyre fejlesztették a külföldiek megtévesztését: Minden, amit a külföldi látogatók láttak, gondosan az ízlésüknek megfelelően lett kidolgozva, beleértve a modell falvakat, gyárakat, iskolákat, kórházakat, napközis otthonokat és börtönöket. Azok a recepciósok, akikkel kapcsolatba kerültek a Kommunista Párt tagjai, vagy egyéb politikailag megbízható emberek voltak.
A túrák előre el voltak próbálva. A látogatókat virágokkal, borral, tánccal és énekkel, díszbeszéddel köszöntötték mosolygó fiatal gyerekek és hivatalnokok. Azután elvitték őket, hogy lássák, milyen keményen dolgoznak az emberek a munkahelyükön, szabadon és egyenlőkként beszélhetnek; a diákok szorgalmasan tanulnak; és bájos esküvőket mutattak nekik.
Amit nem engedtek látni nekik, azok a megpróbáltatások, tömeges ítéletek, a csőcselék által végrehajtott lincselések, harci gyűlések* [ez a KKP által használt egyfajta nyilvános megszégyenítés volt Kínában, az áldozatnak különböző bűnöket kellett elismernie a tömeg előtt, akik verbálisan és fizikailag is bántalmazták eközben], emberrablások, magánzárka, kényszermunkatáborok, mészárlások, föld- és vagyonelkobzások, éhínség, közszolgáltatások hiánya, magánélet hiánya, lehallgatás, megfigyelés, leselkedő szomszédok és informátorok mindenütt, brutális politikai küzdelmek a vezetésben és az elit extravagáns luxusa.
Ők pontosan az átlagemberek szenvedéseit nem láthatták.
A látogatókat megtévesztette, amit a kommunista ország normájaként megrendeztek számukra. Aztán Nyugaton könyvek, cikkek és beszédek formájában népszerűsítették a kommunizmust, és sokan közülük nem tudták, hogy be lettek csapva. Csak kevesen látták a repedéseket az építményen, de sokan közülük egy másik csapdába estek: „Útitársként” tekintettek magukra, és felvették azt a kínai hozzáállást, hogy „ne teregessük ki a szennyest az idegenek előtt.” A kommunista országokban történő mészárlások, éhínségek és az elnyomás egyszerűen csak része a kommunizmusba való átmenet árának. Meg voltak győződve arról, hogy míg a kommunizmus útja tisztességtelen volt, a jövője fényes lesz. Nem voltak hajlandóak elmondani az igazat, mert ez bemocskolta volna a „szocialista projekt” nevét. Bátorság hiányában, hogy elmondják az igazságot, a szégyenletes csendet választották.
A kommunista fantázia szerint mindenki „szabad és egyenlő”, ahol nincs elnyomás vagy kisajátítás, ahol gazdag anyagi bőség van, ahol mindenki a képességeinek megfelelően ad, és a szükségletei szerint kap – egy Mennyország a földön, ahol mindenki képes szabadon fejlődni. Egy ilyen emberi társadalom csak fantáziaként létezik, és ezt a fantáziát használja csaliként az ördög, hogy becsapja az embert.
A hatalom valójában egy kis elit kezében összpontosul. A valódi kommunizmus egy olyan totalitárius apparátus, amelyet egy kis csoport irányít, akik a hatalmi monopóliumukat használják fel arra, hogy elnyomják, szolgasorba kényszerítsék és kifosszák a többséget. Néhány szocialista országban még nem érkezett el ez az idő, ezért mérsékeltnek tűnnek. Amikor a feltételek megérnek, mindez megváltozik, és a szocialista utópia naiv támogatói számára már túl késő lesz a bánat.”
Több:
Kép: „Pusztulás,” Thomas Cole “A birodalom útja”, 1836. (Public Domain)
