Visiontimes.com: A COVID-19 járvány kitörése óta a Kínai Kommunista Párt (KKP) megpróbálja leplezni a COVID-19 járvánnyal kapcsolatos információkat, és más országokra hárítja a felelősséget a vírus terjedése miatt.
2019 decemberében, amikor egy közérdekű bejelentést tevő orvos a közösségi médiában figyelmeztette rokonait a SARS-szerű vírus kitörésére, a rendőrség megfenyegette és kénytelen volt visszavonni a „hamis információkat”. Más bejelentők vagy eltűntek, vagy a KKP elhallgattatta őket.
A világjárvány totális kitörése után a KKP elutasította az amerikai epidemiológusok megkérését, hogy kutatásokat végezhessenek a vírusról Kínában.
Februárban a KKP azt állította, hogy a katonai világjátékokon résztvevő amerikai katonák hozták a vírust Wuhanba. Hasonló vádakat hozott fel India, Olaszország és Franciaország ellen is.
Zhao Lijian például, a Kínai Külügyminisztérium Információs Osztályának igazgatóhelyettese február 2-án rakta ki a twitterre: „Lehet, hogy az amerikai hadsereg hozta a járványt Wuhanba. Átláthatóságot! Tegyék nyilvánossá az adatokat! USA magyarázattal tartozik nekünk!
A közelmúltban Kína a COVID-19 esetek újabb emelkedését tapasztalta, miután “győzelmet aratott” a vírus elleni küzdelemben. Ennek eredményeként a KKP áthárította a felelősséget, kijelentve, hogy a vírus külföldi élelmiszerimport révén került Kínába. Peking még nem nyújtott be tudományos bizonyítékot ezen állítás alátámasztására.
Kínai félretájékoztatás a koronavírusról
„Bár Kína jelentette az eseteket elsőként, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a vírus Kínából származott” – jelentette ki Zhao Lijian egy eligazítás során. „Az eredetkövetés folyamatban van, amely több országot és régiót is bevonhat” – mondta.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a közelmúltban jelentette be a koronavírus eredetének vizsgálatát egy 10 fős, vezető epidemiológusokból álló csoporttal, akik együtt dolgoznak majd kínai tudósokkal.
A South China Post szerint a tudósok munkacsoportja „azon vizsgálatok sorozatán fog dolgozni, amelyekből kiderül, hogy a Covid-19-et okozó vírus hogyan alakult ki, és hogyan terjedt át emberekre [állatokból]”.
Tekintettel azonban arra, hogy a KKP már közel egy éve szándékosan próbálja elkerülni a nemzetközi vizsgálatokat, nagyon valószínűtlen, hogy hirtelen biztosítja az információk átláthatóságát a nyilvánosság számára. Ez a vizsgálat valószínűleg egy „dicsőséges, igaz” KKP homlokzati feliratként fog szolgálni, és így tovább folytathatja a világ félrevezetését a világjárvánnyal kapcsolatban.
Az eredmények megjelenése után, az a következőképpen nézne ki: Bármelyik országból is indult a koronavírus kitörése, az bizonyosan nem Kína volt.
Rick Moran, a PJ média egyik szerkesztője így nyilatkozott: „Ők [a KKP hatóságai] túl sokat fektettek az eredettel kapcsolatos hazudozásba ahhoz, hogy most csak úgy feladják.”
Forrás: https://visiontimes.com/…/communist-china-shifts-its…
(Kép: https://commons.m.wikimedia.org/…/File:Novel…
/ Credit: NIAID