Kultúra

A klasszikus kínai táncon keresztül a világot egy nagyszerűbb látószögből láthatjuk

Amikor Michael Hu először látta a Shen Yun Performing Artsot, izgalom töltötte el, és belényilallt a gondolat, hogy ő maga is táncos lesz. Ha egy kép ezer szót mesélhetne el, akkor a Shen Yun képek sorozata az, amely egy olyan előadássá adódik össze, amely képes 5000 év isteni ihletésű kultúráját közvetíteni, mondta. Izgalmas, nagyszerű és mély élmény volt – mondta Hu.

Szülei támogatták Hu újdonsült álmát, és elküldték egy egyhetes nyári táborba, ahol klasszikus kínai táncot tanulhatott, azt az ősi művészeti formát, amelyet a New York-i székhelyű Shen Yun világszerte népszerűvé tett.

A valóság nem felelt meg az álmának.

„Többnyire nyújtó gyakorlatokat csináltunk.” – mondta Hu. „Nem igazán tetszett.”

A klasszikus kínai tánc gravitációt megvető ugrásai, szaltói és bukfenctechnikái hajlékony és rugalmas táncost igényelnek, és ennek az alapnak az eléréséhez természetes affinitás vagy nagy mennyiségű munka szükséges. Hu álma tehát szertefoszlott.

„Aztán 2016-ban minden megváltozott” – mondta Hu. Egy művészeti akadémiára készült, hogy trombitát tanuljon, de az utolsó pillanatban a szülei megkérdezték, miért nem próbálja ki a klasszikus kínai táncot? Egy évig, vagy néhány hónapig tanulhatná, és ha mégsem tetszene neki, akkor visszaválthatna a zenére.

Kiderült, hogy az első év tele volt nyújtásokkal, méghozzá néha igen fájdalmas nyújtással. De miután az alapokat elsajátította, elkezdődött a tánc, és onnantól kezdve Hu elkötelezett volt. Minden egyes fájdalmas pillanat, amit elszenvedett, minden egyes ismétlődő gyakorlat, amit végigcsinált, megérte, mert egyre világosabbá vált az álma, hogy táncos legyen – egészen addig, amíg a szeme előtt nem volt, és el nem érte azt az álmot, hogy a Shen Yun Performing Arts-szal turnézzon, a világ első számú klasszikus kínai táncegyüttesével. Hu-t minden alkalommal, amikor látja a nézők arcát a függöny előtt, hála és beteljesülés tölti el.

Hu az utóbbi időben arra készült, hogy szólóban lépjen színpadra – az NTD Nemzetközi Klasszikus Kínai Táncverseny előválogatói egész nyáron zajlottak, az elődöntőre szeptember 4-én, a döntőre és a díjátadóra pedig szeptember 5-én kerül sor.

„Szeretnék több színpadi tapasztalatot szerezni” – mondta Hu. Számára ez nem arról szól, hogy másokkal versenyezzen, hanem arról, hogy egyedül lépjen színpadra, és lássa, hogy valóban képes-e megmutatni a tehetségét.

A versenyre egy történetmesélő tánccal készült Kína egyik legnagyobb harcosáról – de nem a győzelem pillanatát választotta témának. A háború vége felé, a gaixiai csata során Xiang Yu-t bekerítik, és egy pillanatra majdnem vereséget szenved. A történet önvizsgálatba fordul, ahogy elgondolkodik az eseménysorozaton, amely a jelenbe vezette, és megbánja, hogy nem ölte meg az ellenfél tábornokát, amikor még lehetősége volt rá.

„Itt teszi meg az utolsó lépését” – mondta Hu. A nagy harcos arra a felismerésre jut, hogy bármennyire is briliáns, ügyes vagy bátor a csatatéren, ha az égiek nem akarják, hogy ő követelje a trónt a császárnak, egy ilyen sorsfordulat nincs az ő irányítása alatt.

„Mindig van valami magasabb feletted, ami nagy szerepet játszik az életedben.”

Az első Shen Yun-előadásban látott Hu ilyen történeteket, amelyek nagyon vonzották őt, mivel ezekben nemcsak a jó és a rossz áll szemben egymással, hanem olyan magasabb rendű erők, amelyek az emberiség értelméről és céljáról beszélnek.

„Mivel Amerikában nőttem fel… nem értem meg az egész kínai kultúrát, annak mind az 5000 évét. A Shen Yun mégis képes volt világosan közvetíteni a kultúra lényegét számomra, valamint a különböző kulturális hátterű és élethelyzetű közönség tagjai számára.” – mondta

„Ez olyan szép, hogy az emberek képesek átérezni és megérteni.” – mondta. „És rájönnek, hogy sokkal szebb, mint amit elképzelhetnének valaha is.”

Hu most először vett részt táncversenyen, és ezen a versenyen a Shen Yun művészei és öregdiákjai ülnek a zsűriben. Bár a klasszikus kínai tánc évezredek óta hagyományozott művészeti forma, nyugaton gyakorlatilag ismeretlen volt, amíg a Shen Yun színre nem vitte. A New York-i székhelyű művészeti társulat nem csupán a világ színpadára vitte a táncot, hanem új magasságokba emelte azt.

A klasszikus kínai táncban van egy módszer, amely szerint a testet a karok vezetésére, a derekat pedig a lábak vezetésére használják; sok tánciskola és tánctársulat beszél erről, de a Shen Yun és a hozzá tartozó Fei Tian Academy of the Arts (Fei Tian Művészeti Akadémia) az egyetlenek, akik ezt tanítják.

Ez egy olyan módszer, amelyben minden mozdulat ereje a test középpontjából indul, ami nagyobb gesztusokkal és magasabb ugrásokkal nagyobb hatást eredményez a színpadon; egyszerű, de nem könnyű.

„Alapvetően a szívedet használja a tánchoz” – mondta Hu.

Írta: Catherine Yang

Forrás:

https://www.theepochtimes.com/mkt_app/through-classical-chinese-dance-a-grander-vision-of-the-world

Kép: Michale Hu az NTD versenyén (Készítette: Edward Dye) – további képek az eredeti link alatt érhetők el