Kultúra,  Történelem

A kínai civilizáció legendás alapjai

Az ősi időkben a kínaiak a földjüket Shen Zhou-nak hívták – az Istenek földjének.

A legendák jegyzik, hogy a Teremtő hogyan alapította meg a Három Világkört – a mennyet, a földet és a föld alatti világot –, és adott életet. Az istenek megalapították és elrendezték az emberi lények számára a túléléshez szükséges környezetet. Megtanították az emberiségnek a civilizációt, a termelést, és az erkölcsi szabályozást. Később különböző Istenek és Buddhák jöttek le a halandó világba a Teremtő parancsára, hogy terjesszék a Buddha Törvényét, és a művelés kultúráját. Az önművelésen keresztül az emberi lények arra fognak törekedni, hogy visszatérjenek az eredeti helyükre a mennyországokba.

A mennyet és a földet Pan Gu isten teremtette, aki kettéválasztotta az ősi káoszt. Ezt követően más istenek a saját képükre megteremtették az emberiséget. A kínai legendák feljegyzik, hogy NüWa istennő hogyan készített embereket sárból, a saját képmására, és a Biblia beszél arról, hogy az embert Isten teremtette. A világ minden táján, különböző kultúrákból, különböző mítoszok jegyzik az ember teremtését.

A kezdetekben a természet vad és viharos volt. Zord szél és vihar csapott le a földre, amely nem ismert sem esőt sem havat. Mérhetetlenül hosszú idő után az istenek mérsékelték és finomították a kaotikus természeti erőket, előkészítve a földet a civilizált élet számára.

A korai ember tudatlan volt, és nem értette a környezetét. Nem volt képes megbirkózni a természettel vagy a szomszédaival. De az istenek vigyáztak az emberekre, és megtanították nekik, hogyan dolgozzanak és gyarapodjanak. Gazdagították az emberi gondolkodást, és megtanították az embert a függetlenségre.

Az istenek megtanították az emberiséget törzsekben élni, tüzet csiholni, és megvédeni magukat a környezeti elemektől. A kínai legendák jegyzik az isteni uralkodók eredményeit, akik megteremtették az emberi civilizációt.

Fu Xi elhozta a rendet a világegyetembe, és megteremtette a yin és yang két erejét, amit egy katasztrofális áradás követett, amely tönkretette a földet. Hátrahagyta a Nyolc Trigramot a jövő emberei számára, hogy használják a jóslásban. Shan Nong, a Mezőgazdaság istene megtanította az embereket, hogyan műveljék meg a földet, hogyan termesszenek gabonát és hogyan kereskedjenek. Hátrahagyta a kínai orvosláshoz szükséges növények nélkülözhetetlen ismeretét.

Xuan Yuan császár uralkodása – akit a Sárga császárként is ismernek – tekinthető a kínai civilizáció 5.000 évvel ezelőtti hajnalának. Ő volt az az uralkodó, aki egyesítette az ősi törzseket és összevonta az állami hatóságokat a civil és katonai képességeken keresztül. Felállította a kormányzási pozíciókat, rendeleteket és szabályokat fogalmazott meg, és struktúrát adott a emberi társadalomnak, míg követik a Taot, az Utat.

A Sárga császár uralkodása alatt Cangjie tudós megalkotta a kínai írást. A több ezer írásjel kiejtése és a kinézete megfelelt az égi mintáknak, és így ezeket először jósok használták, akik ezeket az állatok csontjaiból helyezték el jóslás céljából.

Más szellemek a császár irányításával kijelölték a mennyei szárakat és a földi ágakat, a csillagászati szimbólumok rendszerét, amely jelképezi az idő, irány, évszak és az öt elem ciklusait. Előrelépéseket tettek a mérnökségben, orvoslásban, zenében, és fejlesztették a kínai szolunáris (a Napra és a Hold égi jelenségeinek megfigyelései alapján) naptárat.

Az írások jegyzik, hogy a Sárga császár Taoista művelőként elérte a beteljesülést, és elrepült egy sárkányon, amely a mennyországba vitte. Az uralkodó megalkotta a művelés kultúráját, amellyel az emberek isteni lényekké válhatnak.

Az idő múlásával az emberiség eltávolodott az istenektől. A közigazgatás kényelméért, Zhuanxu legendás uralkodó megszakította a kapcsolatot a menny és a halandók világa között.

Yao, Shun és Yu, a nagy császárok erőfeszítéseket tettek, hogy megszelídítsék az áradásokat, és újraépítsék a civilizációt az özönvizek után.

Qin Shi Huang, Kína első történelmi császára egy kormányzási rendszerben központosította az uralkodói hatalmat, amely több mint kétezer évig fennmaradt. Qin uralkodását követően Wu császár a Han-dinasztiából hivatalos állami ideológiaként lefektette Konfucius tanításait.

Az 5.000 éves, istenek által inspirált kultúra kialakulása egy folyamat volt, amely során az istenek nemesítettek, és oktatták az emberiséget. Dinasztiákon keresztül különböző mennyei lények ereszkedtek le a világba, hogy karmikus kapcsolatukat beteljesítsék a Teremtővel.

Forrás: Epoch Times, Clearharmony.net

Kép: Pan Gu szétválasztja a mennyet és a földet. (Leo Timm/Epoch Times)