Politika

A hongkongi fiatalok egy reményt hajszolnak – a szabadságot – Peking ellentmondást nem tűrő szorításában

A hongkongi fiatal aktivisták reménye nem tűnik el. Ennek ellenére a Kínai Kommunista Párt masszív befolyásolása az egykori brit koronagyarmaton súlyos nyomást jelent a fiatalok azon erőfeszítéseire, hogy a városukban életben tartsák az eltűnő demokráciát.

Amikor Simon Cheng megkapta a hírt, hogy egyik napról a másikra körözést adtak ki ellene, megdöbbent – de egyben büszke is volt rá. Cheng a brit konzulátus volt alkalmazottja és hongkongi emigráns. „Most a címlapokon vagy” – írta neki egy barátja.

Cheng nem kapott levelet a hatóságoktól, és hivatalos nyilatkozatot sem a hongkongi kormány részéről. A „CCTV”, a Kínai Kommunista Párt állami adója azonban megerősítette, hogy a hongkongi rendőrség elrendelte Cheng letartóztatását. Cheng egy demokráciapárti szószóló, aki a tengerentúlon kampányol Hongkongért. Ő a hat demokrácia-aktivista egyike, akikről a Pekinghez hű hongkongi kormány azt állítja, hogy megsértették az új „Nemzetbiztonsági törvényt”. A vád „elszakadás” vagy „külföldi fegyveres erőkkel való együttműködés”. A törvénysértéseket akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntetheik.

Cheng, aki az Egyesült Királyságba menekült és politikai menedékjogot kapott, visszautasította az „alaptalan vádakat” – ahogyan ő nevezte őket. „Semmi olyasmit sem tettem, amiért a lelkiismeretemnek rossznak kellene lennie” – mondta a 29 éves aktivista a The Epoch Times-nak. Azt is mondta: „Most már nincs visszaút. Tovább kell csinálnom.”

A Kínai Kommunista Párt (KKP) üldözési listáján való szereplés számára eredmény jelent. „Megtiszteltetés számomra, hogy feláldozzam magam a demokráciaért” – hangsúlyozta Cheng.

A KKP növekvő befolyása miatt tavaly nyáron kezdődtek el Hongkongban a demokráciapárti tüntetések. Azóta a rendőrség kereken 9700 letartóztatást hajtott végre a volt brit kolóniában. Több mint 2000 ember ellen indítottak büntetőjogi eljárást. A letartóztatottak kb. 40%-a „középiskolai és főiskolai tanulók” voltak. Hongkongban a középiskola 13 évesen kezdődik. Legalább 24 fiatalt tartóztattak le az új biztonsági törvény július 1-jei hatálybalépése óta.

Fenyegető e-mail: „A kínai ügynökök megtalálnak és visszahoznak téged”

A letartóztatási parancs körülbelül egy évvel azután jött, hogy kínai ügynökök egy üzleti úton a szárazföldi Kínában elrabolták Chenget, és 15 napra őrizetbe vették.

Cheng később azt mondta, hogy megbilincselték, megkötözték és többször megkínozták. A rendőrség így próbált meg információkat szerezni a hongkongi tiltakozó mozgalomról.

Másnap, miután megtörte a hallgatását, és megosztotta a tapasztalatait a brit médiával, a kínai angol nyelvű „CGTN” állami tévéadó egy vallomás-videót sugárzott, amelyben Cheng elismerte a prostitúcióval kapcsolatos vádakat a kínai hatóságok részéről. Cheng ezután keresetet indított a Brit Műsorszóró Hatóságnál a „CGTN” ellen – a magánélet megsértése és a tisztességtelen magatartás miatt.

Londonban Cheng elmondta, hogy követik. Legalább háromszor vette észre, hogy gyanús emberek követik őt. Augusztus 10-én közétett egy képernyőképet egy neki küldött fenyegető e-mailről, amelynek tárgya: „A kínai ügynökök megtalálnak és visszahoznak téged.”

Segítség a Hongkongból való meneküléshez

Ennek ellenére Cheng tovább csinálja. Életre hívott egy platformot „Haven Assistance” (Menedékhely segítségnyújtás) névvel. Ott disszidenseknek segítenek Hongkongból más országokba való menekülésnél. Hongkong egy új szakaszba lépett, mióta Peking bevezette az új biztonsági törvényt.

A helyi hatóságok fokozták az agressziójukat. Többek között bűncselekménnyé nyilvánították egy népszerű tiltakozó szlogen és egy nem hivatalos tiltakozó himnusz használatát, és megtiltották a törvényhozás tizenkét demokratikus pártjelöltjének részvételét a választásokon.Ezt követően a választást teljes egészében törölték és későbbi időpontra halasztották – a KKP kritikusai ezt egy taktikának nevezték azzal a céllal, hogy elkerüljék a Peking-barát tábor kínos választási vereségét.

Embereket tartóztattak le a közösségi médiában való bejegyzések miatt, átkutatták egy Pekinggel szemben kritikus újság szerkesztőségét, és letartóztatási parancsot adtak ki Cheng ellen, aki amerikai állampolgár, és más tengerentúli disszidensek ellen.

A kormányok az egész világon erősen bírálták a szigorú intézkedéseket Hongkongban, amelyek a Kínai Kommunista Párt befolyásának következményei. Az Egyesült Államok tizenegy helyi tisztviselőt szankcionált a hongkongiak elleni kemény eljárásáért. Beleértve Carrie Lam-et – Hongkong kormányfőjét.

„Senki sem gyűlöli a Kínai Kommunista Pártot születésétől fogva” – mondta Cheng. Hozzátette azonban, hogy sok mérsékelt hongkongi fiatal most hangosan beszél Pekingről a KKP brutalitása miatt.

A KKP „hajszolta oda a fiatalokat, ahol most vannak”. Peking a saját cselekedeteivel szerzett olyan sok ellenséget magának – mondta.

***

Hongkong identitásának megvédése

A Causeway-öbölben, Hongkong népszerű bevásárlónegyedében a 19 éves Zack Ho kreatív szövegekkel ellátott szórólapokat osztogat. Ezzel emlékeztetni akarja az embereket Hongkong politikai szükséghelyzetére és egyidejűleg támogatni a helyi kulturális szokásokat: a hagyományos kínai írásmód használatától – az egyszerűsített változattal ellentétben, amelyet a kínai szárazföldön használnak – a híres krémes tojástortákig.

Az ötlet az volt, hogy elérjük azokat az embereket, „akiknek nincs megfelelő véleményük a város jelenlegi politikai helyzetéről, mert túlságosan csapdába ejtette őket a mindennapi életük egyhangúsága” – mondta Ho, az „Inspidemia” egyetemista-aktivisták csoport alapítója.

A szórólapjai szándékosan olyan kifejezéseket használnak, amelyekkel meg lehet kerülni az új kormányzati tilalmakat. Például a „Hongkong utáni idők” szavakkal az „egy ország, két rendszer” végére utalnak. 1997-ben Peking teljes szuverenitást ígért Hongkong polgárainak. Az új törvény megkerülése érdekében a szlogen bizonyos részeit „nincsenek lázadók, csak egy zsarnoki kormány” szóközökkel helyettesítik.

„Megpróbálunk csak szójátékokat használni” – mondta Ho egy telefonos interjúban. „Nem mondhatjuk, hogy az „egy ország, két rendszer” halott, és azt sem mondhatjuk, hogy Hongkong autonómiája halott (…), ezért megpróbáljuk csendesen tudatni velük.”

Az utcák most sokkal csendesebbek, mint az elmúlt évben voltak, amikor féltek, hogy Peking további befolyást gyakorol. A kormány javaslata, hogy szigorítsák a kiadatási törvényt Pekinggel, akkoriban milliókat hozott az utcára. A COVID-19 és a biztonsági törvény elterjedésével kapcsolatos aggodalmakra hivatkozva a rendőrség ebben az évben gyorsan letartóztatásokat hajtott végre annak érdekében, hogy elfojtsa a tüntetések csírázó jeleit. A standja mellett elsétáló emberek gyakran „nyugodtak” voltak, vagy „figyelmen kívül hagyták” a standot – mondta Ho. Mert a közelben mindig rendőrök járőröztek – és a számuk folyamatosan nőtt.

Még az anyagok nyomtatása sem volt egyszerű: az 50 nyomdából, amellyel Ho beszélt, csak néhányan voltak hajlandók kinyomtatni a szórólapjait – mert sokan a szárazföldön nyomtattak és nem akarták megkockáztatni, hogy provokálják a hatóságokat, mondta.

Ho azt reméli, hogy a jövőben politikai karriert fog folytatni, és a helyi közösségek kerületi tanácsosaként dolgozik majd. A biztonsági törvény nem riasztja el. „Csak a gondolkodásmódunkat akarjuk kifejezésre juttatni” – mondta, ezért az embereknek nem szabad hallgatniuk.”

Ám augusztusban, amikor több fiatal demokráciapárti aktivistát letartóztattak az új törvény megsértése miatt, a fokozódó elnyomás arra kényszerítette Hot, hogy átgondolja cselekedeteit. Azt kérdezte magától: „Mit kellene mondanom mostantól (…), hogy biztonságosan folytathassam a munkámat?” Az első szabály szerinte: „Próbáld meg, hogy ne tartóztassanak le” – és egy hosszú távú játékot játszani.

A kockázatok ellenére Ho, akárcsak Cheng, a közelmúltbeli letartóztatásokat egy kitüntetéshez hasonlította. „Mert kiállunk az igazságosság mellett. Kiállunk Hongkong valódi értékeiért” – mondta.

***

A remény utáni hajsza

A hongkongi aktivisták kétségbeesést és csalódottságot éreznek. Az ok: az új törvény kihatásai. A mozgalomhoz kapcsolódó összes szimbólumot megsemmisítették: szlogeneket, tiltakozó dalokat, gyűléseket és Lennon Wallst – mindent eltávolítottak. Vagy önként, a hatóságok ellenőrzésének elkerülése miatt, vagy a rendőrség tilalmai révén.

„Egy kicsit magányos érzés, ahol most állunk. Egészen egyedül vagyunk” – mondta nemrégiben egy telefonos interjúban Ventus Lau, aki 2019-ben több nagy tüntetést szervezett. A 26 éves férfi a demokráciapárti jelöltek egyike volt, akit kizártak a szeptemberi választásokon. Lau a múlt évi tüntetésekkel összefüggésben zavargásvádakkal is szembesül.

A fiatal nemzedék számára az új valóság a legszörnyűbb. „Ez egy olyan jövő, amely Peking ellentmondást nem tűrő uralma alatt áll” – mondta. Lau még nem lát kiutat. De azt hiszi, hogy mindaddig, amíg a hongkongiak megőrzik a remény egy szikráját, a megoldás fel fog merülni – „talán csak nem most”.

„Sohasem szabad feladnunk. Ezt meg kell tennünk a következő generáció számára” – mondta. „Az utolsó pillanatig küzdenünk kell.” Ez az egyedüli út. A jövő csak akkor lesz jobb, „ha folytatjuk” – mondta Lau. Ezzel megmutatták a világnak, hogy Hongkong továbbra is megérdemli a szabadságot.

„Nem azért harcolunk, mert láttuk a reményt. Azért harcolunk, mert hajszoljuk a reményt, és a remény emberi erőfeszítéseken keresztül valósul meg” – mondta közben Ho. És a legsötétebb pillanat – mondta Cheng – „a legfényesebb is”. „Mert mi is megélhetjük a hatalmas változást, ami eljön majd.”

Ezt a cikket eredetileg az The Epoch Times USA adta ki: Hong Kong Youth Chase Hope, Freedom Under Beijing’s Authoritarian Grip címmel (német adaptáció lásd fent)

Forrás: https://www.epochtimes.de/china/die-hongkonger-jugend-jagt-einer-hoffnung-nach-der-freiheit-unter-pekings-autoritaerem-griff-a3316767.html

Írta: Eva Fu/Epoch Times USA