A tudósok nem értenek egyet a „konszenzussal”
Amint fentebb említettük, a tudósok eltérő nézeteket vallanak arról, hogy az emberi tevékenység a fő tényezője-e az éghajlatváltozásnak, és hogy az éghajlatváltozás hogyan fog alakulni a jövőben. A vélemények ilyen széles skálájának számos oka van. Először is, az éghajlatváltozás nagyon nagy és összetett téma, amely számos területet, például a csillagászatot, a meteorológiát, az ökológiát, a fotokémiát, a spektroszkópiát, az oceanográfiát és másokat is felölel. Az éghajlat számos egymással kölcsönhatásban álló alrendszert foglal magában, mint például a Föld légkörét, hidroszféráját, bioszféráját és litoszféráját. Számos olyan fizikai, kémiai és biológiai folyamat van, amely korántsem ismert.
Ha a földtörténetet nézzük, a Földön mindig is voltak éghajlati változások, beleértve a globális felmelegedés gyakori epizódjait is. Több mint 3000 évvel ezelőtt, a kínai Shang-dinasztia idején a Középső-síkság (az Észak-kínai-síkság része) egykor szubtrópusi táj volt. Az emberek elefántokra vadásztak, amint azt a korabeli orákulum csontok írása többször is feljegyezte. Az éves átlaghőmérséklet a becslések szerint körülbelül 2 Celsius-fokkal magasabb volt, mint ma. A Tang-dinasztia (626-907) idején újabb felmelegedési időszak következett be. A citrusféléket a mai Kína északnyugati részén található Csang’an császári palotában termesztették. [1] Nyugaton az európaiak gyönyörű katedrálisokat építettek a középkori felmelegedés időszakában, amely körülbelül 950-től 1250-ig tartott. [2]
A geológiai feljegyzések szerint az északi féltekén szintén gyors felmelegedés volt tapasztalható körülbelül 11 270 évvel ezelőtt, amikor az átlaghőmérséklet néhány év alatt gyorsan, mintegy 4 °C-kot emelkedett. Egy másik ismert felmelegedés a Younger Dryas-korszak vége felé, körülbelül 11 550 évvel ezelőtt következett be, amikor a hőmérséklet évtizedek alatt mintegy 10 °C-kal emelkedett. [3] A tudósok még mindig vitatkoznak az éghajlatváltozás okairól.
Ha nem tudjuk megmagyarázni az éghajlatváltozás okait a múltban, akkor nagyon nehéz megmagyarázni az éghajlatváltozás okait a jelenben is. Az éghajlatváltozás történelmi tényezői a múltban még ma is fennállhatnak. Sok tudós úgy véli, hogy a témát alázattal kell kezelnünk, és késznek kell lennünk arra, hogy elismerjük tudásunk korlátait.
Dr. Freeman Dyson neves tudós, az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Akadémiájának és a Royal Society –nak a tagja úgy véli, hogy a modern tudomány nem érti az éghajlatváltozást: „A legmegkérdőjelezhetőbb ezek közül a hiedelmek közül az az elképzelés, hogy az éghajlatváltozás tudományát tisztázták és megértették. Az éghajlati változások közül a legnagyobbak a jégkorszakok voltak, amelyek Észak-Amerika és Európa felét kilométeres vastagságú jégtakarókkal borították be. A múltban többször is előfordultak jégkorszakok, és egy újabb előtt állunk. Egy új jégkorszak sokkal nagyobb katasztrófa lenne, mint bármi, amitől a globális felmelegedéstől tartanunk kell. Sok elmélet létezik a jégkorszakokról, de nincs igazi megértés. Amíg nem értjük a jégkorszakokat, addig nem értjük az éghajlatváltozást sem.” [4]
Az éghajlati kérdések összetettsége miatt azonban nem lehetséges kísérleteket végezni és elméleteket tesztelni ellenőrzött laboratóriumi körülmények között. A klimatológiai kutatásokat végző tudósok ma már digitális éghajlati modellekre támaszkodnak.
Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) jelentésének fő megállapításai, miszerint a globális felmelegedés fő oka az ember, az éghajlatváltozás szimulációiból származnak. Az arra vonatkozó találgatások, hogy a 21. század végén mennyivel fog emelkedni a hőmérséklet, szintén ilyen szimulációk eredménye. Az éghajlatváltozás katasztrofális következményei is a számítógépes modellek segítségével készült spekulációkon alapulnak.
Ezeknek a modelleknek azonban megvannak a maguk korlátai, és sok tudósnak aggályai vannak a megbízhatóságukkal kapcsolatban. Judith Curry professzor úgy véli, hogy az éghajlatváltozás modellezésében figyelembe nem vett természeti tényezők játszanak jelentős szerepet. [5] A Bulletin of the American Meteorology Society című folyóiratban megjelent cikkében azt írta, hogy az IPCC nagyrészt figyelmen kívül hagyta a modellszámítások bizonytalanságát. [6]
Az éghajlati modellekben szereplő tényezők egy részét nem lehet reálisan ábrázolni, vagy az éghajlatváltozás kulcsfontosságú folyamatainak ismeretlensége, vagy a számítási kapacitás hiánya miatt. A kutatók olyan paraméterezést alkalmaznak, amely a modellt leegyszerűsíti, azáltal, hogy hiányos adatokat használnak az olyan folyamatokra, mint a felhőképződés (beleértve a vízgőzzel való kölcsönhatást), a csapadékképződési folyamatok, a felhő-napfény kölcsönhatások, valamint az aeroszolok (a légkörben lévő folyékony vagy szilárd kis részecskék) kémiai és fizikai folyamatai és hasonlók. [7] Mindez a modell jelentős pontatlanságához vezet.
A vízgőz a leggyakoribb és legfontosabb üvegházhatású gáz a légkörben, de mivel időszaktól és helytől függően nagymértékben változik, a megfelelő ingadozási tartomány is nagy. [8] A különböző magasságokban a vízgőz üvegházhatása változó; a vízgőz függőleges eloszlására vonatkozó műholdas mérések hibahatára 15 és 40 százalék között lehet. [9]
Az alacsonyabb magasságban lévő felhők a napfény visszaverésével erősen hűtő hatásúak, míg a nagyobb magasságban lévő félig átlátszó cirruszok (pehelyfelhők) melegítő hatásúak. Egyes aeroszolok, például a vulkáni aeroszolok, blokkolják a napfényt és hűtést okoznak, míg mások, például a koromrészecskék, elnyelik a sugárzást és hőt termelnek. Az aeroszolok felhőképződéshez vezethetnek, ami közvetett hűtést okoz. Az aeroszolok és a felhők térbeli és földrajzi eloszlása, valamint optikai tulajdonságaik is nagymértékben eltérnek a bolygón. Más tényezők, például a növényi élet növekedése és pusztulása szintén befolyásolják az albedó (a Föld napfényvisszaverő képességének mérőszáma) változását.
Ezek a fontos folyamatok jelenleg nagyfokú szabadsághoz (önkényességhez) vezetnek az éghajlati modellek paraméterezésében, vagy a megfigyelési eredmények elégtelensége, vagy a tudósok elégtelen ismeretei miatt, ami nagymértékben növeli a modellek bizonytalanságát. Ezek a bizonytalanságok okozzák a modellek érvényességével kapcsolatos kétségek nagy részét. Például az üvegházhatást okozó gázok, mint például a szén-dioxid, Földre gyakorolt közvetlen sugárzási erőssége négyzetméterenként körülbelül 2,5 watt [10], miközben a Föld négyzetméterenként körülbelül 1366 watt [11] sugárzási energiát kap a Napból. A felhő- vagy aeroszolaktivitás modellezésének pontatlanságából adódó albedóváltozás kétezredrésze is elegendő ahhoz, hogy meghaladja az üvegházhatású gázok feltételezett szerepét.
Willie Soon, a Harvard Egyetem tudósa és mások úgy vélik, hogy az éghajlati modellek nem alkalmasak a jövőbeli éghajlatváltozással kapcsolatos spekulációkra. [12] Freeman Dyson princetoni fizikus a modellben szereplő paraméterezést „botcsinálta tényezőnek” nevezte, mivel ezek a paraméterek mesterségesen beállíthatók. Szerinte tanulhatunk a modellből, de nem használhatjuk arra, hogy előrejelzéseket készítsünk belőle: „Tehát akkor van egy képlet. […] De ha ezt egy másik éghajlatra használjuk, ha kétszer annyi szén-dioxid van, akkor nincs garancia arra, hogy ez helyes. Nincs mód a tesztelésre.” [13] Dr. Dyson bírálta az Éghajlatváltozási Kormányközi Testületet (IPCC), amiért az nagyrészt figyelmen kívül hagyja a Nap szerepét az éghajlati rendszerben. Úgy véli, hogy a Nap, nem pedig az ember a legfontosabb tényező, amely befolyásolja az éghajlatváltozást.
Nir J. Shaviv izraeli tudós 2002-től kezdve egy sor olyan tanulmányt írt, amelyekben azt állította, hogy a műholdak által megfigyelt felhőtakaró kiterjedése és a kozmikus sugárzás mennyisége közötti összefüggés miatt a Föld jégkorszakai a kozmikus sugárzással függnek össze. Arra a következtetésre jutott, hogy ez utóbbi vezetett az éghajlatváltozáshoz. Ugyanakkor azt mondta, hogy a napsugárzás változásai ugyanolyan (ha nem nagyobb) szerepet játszottak a huszadik században a globális átlaghőmérséklet emelkedésében, mint az emberi tevékenység. Úgy véli, hogy az ember által okozott üvegházhatású gázok kisebb szerepet játszanak a globális felmelegedésben, mint azt általában gondolják. [14]
Magában az éghajlatban is vannak olyan alapvető változások, amelyeket még nem értünk meg teljesen, és ezért a digitális klímamodellek nem képesek helyesen ábrázolni őket. A meglévő éghajlati modellek nem képesek megfelelően leírni az El Niño jelenséget, nemhogy előrejelezni. [15] A holocén kor 7000-9000 évvel ezelőtti legmagasabb hőmérséklete óta a globális hőmérséklet 0,5-1 °C-kal csökkent, de a modellszámítások szerint az elmúlt 11000 évben 0,5-1 °C-kal emelkedett. Az a tény, hogy a szén-dioxid szintje az elmúlt 6000-7000 év során emelkedett, azt mutatja, hogy a modell csak az üvegházhatású gázok melegítő hatására reagál. [16] Általánosságban elmondható, hogy az éghajlati rendszer változását befolyásoló különböző tényezők közül a modellek csak az üvegházhatású gázok okozta felmelegedés hatásait képesek visszaadni, míg az egyéb tényezők okozta lehűlést nem reprodukálják pontosan.
A megfigyelt hőmérséklet-emelkedés ráadásul 1998 és 2013 között szinte változatlan maradt. Hans von Storch német éghajlatkutató, a Hamburgi Egyetem professzora 2013-ban azt mondta:
„Egy rejtélyes problémával állunk szemben. A közelmúltban a CO2-kibocsátás még jobban nőtt, mint ahogyan azt korábban gondoltuk. Ennek eredményeként a legtöbb éghajlati modell szerint az elmúlt évtizedben körülbelül 0,25 Celsius-fokos (0,45 Fahrenheit-fokos) hőmérséklet-emelkedést kellett volna tapasztalnunk. Ez nem történt meg. Valójában az elmúlt 15 év alatt a növekedés mindössze 0,06 Celsius-fok (0,11 Fahrenheit-fok) volt – ez az érték nagyon közel van a nullához.”
Von Storch szerint ez azt jelenti, hogy a modell valószínűleg túlbecsülte a szén-dioxid szerepét, vagy alábecsülte a természetes éghajlatváltozás hatásait. [17]
Az éghajlati rendszer belső folyamatainak vizsgálatakor is vannak eltérő vélemények a tudósok között. Dr. Richard Lindzen (az Amerikai Tudományos Akadémia tagja) úgy véli, hogy az éghajlati rendszerben létezik egy önszabályozó mechanizmus, amely jelentősen csökkenti az üvegházhatású gázok melegítő hatását. Egy 2001-es szaktanulmányában azt írta, hogy a trópusi, nagy magasságú cirrusfelhők (pehelyfelhők, amelyek áteresztik a napfényt, de blokkolják a felszínről érkező infravörös sugarakat, és üvegházhatást okoznak) negatívan korrelálnak a tengerfelszín hőmérsékletével – ahogy a hőmérséklet emelkedik, úgy csökken a felhőtakaró. Ez lehetővé teszi, hogy a Föld felszíne az infravörös sugárzás által akadálytalanul adjon le hőt a világűrbe. Ezt az önszabályozó mechanizmust az emberi szem pupillájához hasonlítják (amely a fényhatásnak megfelelően alkalmazkodik), és jelentősen ellensúlyozza az üvegházhatást. [18] Lindzen elmélete még mindig vita tárgyát képezi.
Roy Spencer, az Alabamai Egyetem korábbi NASA-kutatója műholdas adatokat és megfigyeléseket foglalt össze, és számos megállapítást ismertetett a felhőtakaró szerepéről. Rámutatott, hogy a jelenlegi klímamodell a megfigyelt felhőképződést és felhőkibocsátást a hőmérsékletváltozás függvényeként kezeli, de a tényleges helyzet éppen az ellenkezője. A felhőmennyiség változása okozza a hőmérséklet-változást, ami arra enged következtetni, hogy az üvegházhatású gázok okozta felmelegedés hatása sokkal kisebb, mint amit a jelenlegi éghajlati modell előre jelez. [19]
A tudósok különböző nézeteket vallanak arról, hogy a megfigyelt meteorológiai adatokat hogyan kell értelmezni, és mennyire megbízhatóak az adatok. John Christy professzor, az Alabamai Egyetem Földtudományi Rendszerkutató Központjának igazgatója az IPCC egyik vezető szerzője. Elemzést végzett a gázok által a légköri határrétegekre gyakorolt zavarással kapcsolatban, a meteorológiai obszervatórium közelében lévő városi területeken, a városok növekedése és a területfejlesztés (például mezőgazdasági tevékenységek) szerint. Az általános vélekedés szerint a megnövekedett emberi tevékenység megnövelte a felszínen mért hőmérsékletet.
Az elmúlt száz év hőmérséklet-emelkedést mutató történeti adatai szerint az éjszakai minimum hőmérséklet gyorsabban emelkedett, mint a nappali maximum. Christy úgy véli, hogy a jelenséget nem az üvegházhatású gázok növekedése, hanem az emberi tevékenység kiterjedése magyarázza. [20]
A tudósok között is nézeteltérés van a felmelegedő éghajlat hatásait illetően. David Russell Legates professzor, a Delaware-i Egyetem Éghajlatkutató Központjának igazgatója például 2014-ben az Egyesült Államok szenátusa előtt a következőket nyilatkozta: „Általános következtetésem az, hogy az Egyesült Államokban az aszályok gyakoribbak és intenzívebbek a hidegebb időszakokban. Ezért a történelmi feljegyzések nem igazolják azt az állítást, hogy a globális felmelegedés valószínűleg negatív hatással lesz a mezőgazdasági tevékenységekre.” [21]
Dr. William Happer, a Princeton Egyetem korábbi alkancellárja az amerikai szenátusban megerősítette, hogy a jelenlegi szén-dioxid-szint történelmi mélyponton van, és hogy a magasabb szén-dioxid-szint előnyös lenne a növények és a mezőgazdasági termények számára – ezt a tényt az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi testület figyelmen kívül hagyta. Dr. Happer az 1990-es években az Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériumának energetikai kutatásait vezette, és saját klímamodelljének megalkotója. Úgy véli, hogy a jelenlegi éghajlati modellek által előre jelzett hőmérséklet-emelkedés sokkal nagyobb, mint a megfigyelt, mert a modell túlbecsüli az éghajlati rendszer változékonyságát.
Miért erőltetik a környezettudósok a katasztrófa-forgatókönyveket?
Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) egyik vezető tudósa egyszer azt mondta: „Ha a jövőben jó környezetvédelmi politikát akarunk, katasztrófára van szükségünk. Ez olyan, mint a tömegközlekedés biztonsága. Az emberek csak akkor változtatnak a viselkedésükön, ha baleset történik.” [23] Bár később kifejtette, hogy nem támogatja az adatok gyártását, üzenete egyértelmű volt: a katasztrófák a cselekvés és a politikai döntések központi mozgatórugói.
A globális felmelegedés és a szélsőséges időjárási jelenségek összekapcsolása népszerű módszerré vált az éghajlati problémák súlyosságának eltúlzására. Ennek a népszerű irányzatnak megfelelő tudományos hipotézisek is folyamatosan megjelentek. Például 2014 elején Észak-Amerikában rendkívül hideg tél volt.
A kemény tél okairól szóló egyik elmélet szerint a globális felmelegedés az Északi-sark olvadásához vezetett, ami viszont megváltoztatta a sugáráramlat (Jet Stream) útvonalát. Ennek eredményeképpen a rendkívül hideg légtömeg az Északi-sarktól délre mozdult el, ami dél felé gyakoribb hidegbetörésekhez vezetett. A média és a környezetvédők is támogatják ezt az ellentmondó feltételezést: még az extrém hideget is a globális felmelegedés okozza – állították. Valójában a hosszú távú időjárási adatok azt mutatják, hogy Észak-Amerikában a szélsőséges hidegek inkább csökkentek, mint növekedtek.
2014-ben öt neves meteorológus közös levelet tett közzé a Science Magazine-ban, hogy ezt a tényt illusztrálja. Megállapították, hogy az 1960-as évek elején, az 1970-es évek végén (különösen 1977-ben) és 1983-ban, amikor az Északi-sarkon a jégtakaró sokkal vastagabb és kiterjedtebb volt, mint ma, sokkal több volt a kemény hideg, mint 2014-ben. Az elmúlt ötven-száz évben tény, hogy a rendkívül hideg időjárás gyakorisága csökkent. [24]
John Wallace, a légkörkutatás professzora kifejtette: „A szélsőséges időjárási események és az éghajlatváltozás összekapcsolása nem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik. A statisztikai következtetés erejét a minta mérete korlátozza. […] még akkor is, ha a kapcsolat statisztikailag szignifikáns, mint például a hőhullámok esetében, minél szélsőségesebb az esemény, annál kisebb a globális felmelegedés relatív hozzájárulása a megfigyelt anomáliához. […] A mintanagyság által támasztott korlátok nem jelentenének olyan komoly problémát, ha jól megértenénk azokat a mechanizmusokat, amelyek a szélsőséges időjárási eseményeket a klímaváltozáshoz kötik, de sajnos nem ez a helyzet.” [25]
2017 novemberében Steve Koonin, az amerikai energiaügyi minisztérium tudományos főtitkár-helyettese véleménycikket jelentetett meg a Wall Street Journalban „Egy megtévesztő új jelentés az éghajlatról” címmel. Kritizálta az amerikai kormány éghajlatváltozásról szóló különjelentését, amiért az a katasztrófa-mentalitást erősíti a tengerszint emelkedéséről szóló téves állítással. [26]
Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület különjelentése szerint a tengerszint 1993 óta kétszer annyit emelkedett volna, mint a 20. században. A jelentés azonban figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy a közelmúltbeli emelkedés mértéke hasonló volt a huszadik század elejéhez, amikor az emberi tevékenység kevés hatással volt a környezetre. Ennek az információnak a kihagyása félrevezető. A jelentés összefoglalója szerint a hőhullámok az 1960-as évek közepe óta egyre gyakoribbá váltak az Egyesült Államokban. A jelentésben eltemetett adatok azonban azt mutatják, hogy a hőhullámok gyakorisága ma sem nagyobb, mint az 1900-as években.
Hasonló pánikkeltés volt tapasztalható az amerikai kormány 2014-es nemzeti éghajlatértékelő jelentésében is, amely hangsúlyozta az 1980 utáni hurrikánok intenzitásának növekedését, de figyelmen kívül hagyta a hosszabb időszakokra vonatkozó feljegyzéseket. A Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) nemrégiben kijelentette, hogy nem talált bizonyítékot arra, hogy az emberi tevékenység hatással lenne a hurrikánok súlyosságára. [27]
Valójában a hőhullámok az 1930-as években fordultak elő a leggyakrabban, nem pedig a 21. században. Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynökségének hőhullám-indexe szerint az 1930-as évek négy évében az éves hőhullám-index 0,45 volt, míg a 21. század eddigi legmelegebb évének indexe körülbelül 0,3 volt. [28] Az üvegházhatású gázok kibocsátása az 1930-as években csak tíz százalékkal volt nagyobb, mint a 21. században. [29]
Mike Hulme professzor, az Egyesült Királyságban működő Tyndall Éghajlatváltozási Kutatóközpont igazgatója a következőket mondta: „Az elmúlt években egy új környezeti jelenség jött létre ebben az országban – a „katasztrofális éghajlatváltozás” jelensége. Úgy tűnik, hogy az „éghajlatváltozás” önmagában nem elég rossz, ezért most már mindennek „katasztrofálisnak” kell lennie ahhoz, hogy figyelmet kapjon. […] Miért van az, hogy nem csak az aktivisták, hanem a politikusok és a tudósok is nyíltan összekeverik a félelem, a terror és a katasztrófa nyelvét a klímaváltozás megfigyelhető fizikai valóságával, miközben aktívan figyelmen kívül hagyják a tudományos előrejelzésekben megfogalmazott óvatos árnyalatokat?” [30]
A néhai Stephen H. Schneider a „konszenzusos” éghajlatelmélet egyik támogatója és az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) harmadik értékelő jelentése II. munkacsoportjának koordináló vezető szerzője volt. A Discover magazinnak adott 1989-es interjújában azt mondta: „Egyrészt tudósként etikailag kötődünk a tudományos módszerhez. Másrészt nem csak tudósok vagyunk, hanem emberek is. Ehhez széles körű támogatást kell szereznünk, meg kell ragadnunk a közvélemény fantáziáját. Ez természetesen jelentős médiavisszhangot jelent. Tehát félelmetes forgatókönyveket kell kitalálnunk, leegyszerűsített és drámai kijelentéseket kell tennünk, és el kell oszlatnunk az esetleges kétségeinket.” Úgy vélte, a tudósoknak választaniuk kell a „hatékonyság és az őszinteség” között, bár hozzátette, hogy mindkettőt szeretné. [31]
Az állítólagos éghajlati válság elég nagy port kavart. A háttérben olyan baljós erők állnak, amelyek nemcsak a világkormányzás útját akarják kikövezni, hanem a tudományos közösség kutatási etikáját is tönkre akarják tenni. A klimatológia fiatal tantárgy, mindössze néhány évtizedes múltra tekint vissza. A globális felmelegedéssel kapcsolatos hipotéziseit azonban elhamarkodottan tényként kezelték. A média a globális felmelegedésről ír címlapokat, hogy elfedje a mögöttes tudományos eredmények pontatlanságát. A kormányok erőforrásokat fektetnek a globális felmelegedés hipotézisének kutatásába, miközben más megállapításokat figyelmen kívül hagynak. A „konszenzus” megteremtésének és megerősítésének ebben a folyamatában tárul fel a harc és a gyűlölet kommunista természete.
Miközben a tudósok „konszenzust” gyártanak, a média és a politikusok ezt a katasztrofális éghajlatváltozással kapcsolatos „konszenzust” „tudományosan bizonyítottnak” titulálják, és megfellebbezhetetlen doktrínaként terjesztik világszerte. A gondolkodásmód ebben a kérdésben nagyrészt egységes, és az emberek fejében zavaros elképzelések alakultak ki a jóról és a rosszról.
A Greenpeace által az Egyesült Királyságban elkövetett ökoterror-bűncselekmények ügyének fent említett ejtése a bíróságon pontosan azon a „konszenzuson” alapult, hogy az üvegházhatású gázok okozzák az éghajlati katasztrófát. Az ezen a dogmán alapuló rendeletek és irányelvek sokasága káoszba fogja taszítani a világot. A régi világ minden eszközzel való elpusztítása a kommunizmus általános taktikája. Ezek az intézkedések mind arra irányulnak, hogy egy kitalált válságon keresztül egy hamis megoldás – egy globális kormány – útját egyengessék, amelynek látszólagos célja a Föld és az emberiség megmentése.
3. Ökologizmus: a kommunizmus egy másik formája
Az elmúlt évtizedekben, amikor a nyíltan kommunista erők visszahúzódtak, és a kommunista rendszerek politikai és gazdasági problémáira fény derült, a kommunizmus a környezetvédelemre támaszkodott, hogy előmozdítsa a programját.
Beszivárgás a politikába: egy világkormány felállítása
A kommunizmus egyik fontos módszere a hatalmának megalapozására az, hogy a kormányzatot arra használja, hogy megfossza az embereket a tulajdonuktól és a szabadságuktól, és hogy az állam hatalmát a végtelenségig kiterjessze. A demokratikus nyugati világban nagyon nehéz egy ilyen módszert a gyakorlatba átültetni. A „környezetvédelem” (ökologizmus) azonban varázsfegyvert kínál a kommunizmusnak. A „környezetvédelem” nevében az embereket megfosztják a jogaiktól.
Először is, a környezetvédő ideológiákat a vagyon újraelosztására használják fel. A kommunista államok hagyományosan forradalmak útján osztották újra a vagyont. Az évek során azonban ezt a megközelítést egyre nehezebb volt érvényesíteni. Ezért a környezetvédők olyan közvetett stratégiákat dolgoztak ki, amelyek arra kényszerítik az embereket, hogy békésen lemondjanak a szabadságukról és a tulajdonukról a környezeti tragédia megelőzése érdekében. A Föld Barátai nevű csoport szerint „az éghajlatváltozásra adott válasz lényege a vagyon és az erőforrások újraelosztása kell, hogy legyen”. [32] A Westminsteri Egyetem egyik vezető zöld gondolkodója egyszer azt mondta, hogy „a kvóta az egyetlen módja annak, hogy megakadályozzuk az elszabadult klímaváltozást”, és „[a szén-dioxid-kvótát] rá kell kényszeríteni az emberekre, akár tetszik nekik, akár nem”, mert „a demokrácia kevésbé fontos cél, mint a bolygón lévő életek védelme a haláltól, a rajta lévő élet végétől”. [33]
Az „éghajlatváltozás elleni küzdelemben” az Egyesült Királyság volt az első ország, amely bevezette az egyéni szén-dioxid-kibocsátási kvóták koncepcióját. Egy brit akadémikus úgy vélte, hogy ez „egy második valuta bevezetése, amely mindenki számára azonos allokációval jár – a vagyon újraelosztására kerül sor a szén-dioxid-kibocsátási kvóták megvásárlásával egy kevésbé tehetős személytől”. [34]
Azok, akik éltek a Szovjetunióban vagy a kommunista Kínában, könnyen felismerhetik, hogy ez a fajta szén-dioxid-szabályozás a totalitárius rendszer kiépítésének egy másik módszere. Kínában az élelmiszer-utalványokat élelmiszer, például étolaj, gabona és ruhaneműk vásárlására használták. Az élelmiszeradagolással egyrészt a vagyon újraelosztására került sor, másrészt a központi kormány korlátlan ellenőrzést szerzett a vagyon és a szabadság felett.
Másodszor a környezetvédő ideológiákat az egyéni szabadság korlátozására is használják. A Nyugat országaiban, amelyek büszkék a személyes szabadság hagyományaira, az emberek számára rendkívül nehéz feladni a jogaikat, és elfogadni a számtalan korlátozást a magánéletükben. Egy elképzelt környezeti katasztrófa megfelelő eszközzé vált ahhoz, hogy az embereket a szabadságuk és a jogaik feladására kényszerítsék. A „globális felmelegedés” és „a Föld utolsó napjai” a környezetvédők legerősebb szlogenjei lettek. Az ausztrál székhelyű „Carbon Sense Coalition” a következő javaslatokat tette, hogy a globális felmelegedés elleni küzdelem nevében az embereket viselkedésük megváltoztatására késztessék:
– A nyílt tűz és a fatüzelésű kályhák tilalma
– A villanykörték betiltása
– A palackozott víz betiltása
– A személygépkocsik tilalma egyes területeken
– A plazmaképernyők betiltása
– Új repülőterek betiltása
– A meglévő repülőterek bővítésének betiltása
– Az elektronikus eszközök készenléti üzemmódjának tilalma
– A széntüzelésű villamosenergia-termelés tilalma
– Az elektromos vízmelegítés tilalma
– A gépkocsival történő nyaralás tilalma
– A meghosszabbított hétvégék (három nap) tilalma
– A csecsemők adóztatása
– A nagyméretű személygépkocsik adóztatása
– Adóköteles szupermarket-parkolás
– Szemétadó
– A második lakások adóztatása
– A második személygépkocsik adóztatása
– Az üdülési járatok adóztatása
– Villamosenergia-adó a napenergia támogatására
– A nagyméretű személygépkocsik bemutatótermeinek megadóztatása
– Környezetvédelmi adó a városi gépkocsikra
– Engedélykötelezettség a város határain kívülre történő utazás esetén
– A (háztartási) készülékválasztás korlátozása
– CO2 tanúsítványok kiosztása személyenként
– Az üzemanyag-hatékonyságra vonatkozó szabványok megállapítása
– A norvégiai jávorszarvasok metántermelésének csökkentése.
– A fehér vonalak eltávolítása az utakon, hogy a járművezetők óvatosabban vezessenek [35].
Harmadszor, az ökologizmust fel lehet használni – és fel is használják – a központi kormányzat jelentőségének és tekintélyének növelésére. A különböző nyugati országok nemcsak hatalmas környezetvédelmi ügynökségekkel rendelkeznek, hanem a környezetvédelmet ürügyként használják fel új kormányzati ügynökségek létrehozására és a meglévő ügynökségek hatáskörének kiterjesztésére. Minden ügynökség bürokratikusan hajlamos az önfenntartásra és a terjeszkedésre, és ez alól a környezetvédelmi ügynökségek sem kivételek. Visszaélnek a rendelkezésükre álló hatalommal, hogy környezeti katasztrófákról szóló történeteket terjesszenek a nyilvánosság felé, hogy még több finanszírozást kapjanak, és biztosítsák pozíciójukat a kormányzati struktúrában. Végül az adófizetők állják a számlát.
San Francisco létrehozta a város éghajlatváltozással foglalkozó tisztviselői posztját, évi 160 000 dolláros fizetéssel. Még London egyik legszegényebb kerületében (Tower Hamlets-ben) is 58 hivatalos álláshely foglalkozik az éghajlatváltozással. [36] A logika ugyanaz, mint az egyetemeken és a vállalatoknál megbízott „sokszínűséget támogató” tisztviselők esetében.
Az ökologizmus felhasználható arra, hogy azt sugallja, a demokrácia elavult – és hogy egy multinacionális vagy akár globális totalitárius kormány létrehozását szorgalmazzák. A környezetvédők azt állítják, hogy a demokrácia nem tud megbirkózni a közelgő környezeti válsággal. Az előttünk álló kihívásoknak való megfelelés érdekében inkább totalitárius vagy tekintélyelvű kormányzati formákat kell elfogadnunk, vagy legalábbis ezek bizonyos aspektusait. [37]
Janet Biehl író találóan foglalta össze ezt a fajta mentalitást, amikor azt mondta, hogy ” egy öko-diktatúrára van szükség”, [38] abból a nyilvánvaló szükségszerűségből fakadóan, hogy egyetlen szabad társadalom sem tenné meg magával azt, amit a zöld menetrend megkövetel.
Paul Ehrlich, az öko-ideológia egyik alapítója a „Hogyan legyünk túlélők: Egy terv a Föld űrhajó megmentésére” című könyvében azt írta:
1. „A népességszabályozást a magasan fejlett országokban éppúgy be kell vezetni, mint az elmaradott országokban.
2. A magasan fejlett országokat vissza kell fejleszteni.
3. Az elmaradott országoknak félig fejlettnek kell lenniük.
4. Eljárásokat kell kialakítani a világrendszer ellenőrzésére és szabályozására, hogy fenntartsák a népesség, az erőforrások és a környezet közötti folyamatos egyensúlyt.” [37]
Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy csak egy globális totalitárius kormány tudna ekkora hatalomra szert tenni; egyetlen regionálisan korlátozott kormány vagy szervezet sem tehetné ezt meg. Ez valójában azt jelenti, hogy a „környezettudatosságot” arra használják, hogy a totalitárius világuralom mellett érveljenek.
Végső soron a környezetvédő program azt sugallja, hogy a kommunista rendszer felsőbbrendű, és dicsőíti a kommunista totalitarizmust. Mivel a népességnövekedés több erőforrás-fogyasztáshoz, több CO2-kibocsátáshoz és több hulladékhoz vezet, a környezetvédők a népességszabályozás vagy akár a népességcsökkentés mellett érvelnek. Ez sok nyugati környezetvédőt arra késztetett, hogy támogassa a Kínai Kommunista Párt születésszabályozását.
A Reuters egy jelentésében úgy becsülte, hogy a Kínai Kommunista Párt rendszere az 1980-as években bevezetett egygyermekes politika miatt tudta 1,3 milliárdra korlátozni a népességet; a felső határ nélkül a kínai népesség elérte volna az 1,6 milliárdot. A jelentés szerzője megjegyezte, hogy a Kínai Kommunista Párt politikájának mellékhatásaként hozzájárult a globális CO2-kibocsátás csökkenéséhez. Amit a szerző figyelmen kívül hagyott, az a kényszerített abortuszok által okozott több százmillió élet elpusztítása és az érintett családoknak okozott óriási szenvedés.
A környezetet érintő egyik legnagyobb probléma a környezetszennyezés, beleértve a levegő- és vízszennyezést is. A Kínai Kommunista Párt gazdasági modellje elképesztő ütemben fogyasztja az energiát, így Kína a világ legnagyobb környezetszennyezőjévé vált, a nagyvárosokban a legrosszabb a helyzet a légszennyezettséggel és a súlyos vízszennyezettséggel. A legtöbb kínai folyó vize már nem iható biztonságosan, és erősen szennyezett. Kínából porviharok vonulnak át a tengeren Korea és Japán felé. Még a Csendes-óceánon is átkelnek, és elérik az amerikai nyugati partot.
Logikus, hogy a valódi környezetvédőknek a kommunista Kínát kellene kritikájuk fő célpontjává tenniük, de furcsa módon sok környezetvédő dicséri a Kínai Népköztársaságot, sőt a környezetvédelem reményének tartja. Az USA Kommunista Pártjának híroldala, a People’s World széleskörűen tudósít a környezetvédelmi hírekről. E jelentések fő témája az, hogy a Trump-kormányzat környezetvédelmi politikája tönkretenné az országot, sőt a világot is, míg a Kínai Kommunista Párt lenne a megmentő erő. [40]
Václav Klaus volt cseh köztársasági elnök, közgazdász „A kék bolygó zöld bilincsben: Mi van veszélyben: az éghajlat vagy a szabadság?” című könyvében azt írta: „Az ökologizmus olyan mozgalom, amely a világot radikálisan meg akarja változtatni, tekintet nélkül a következményekre (emberi életek és az egyéni szabadság súlyos korlátozása árán). Meg akarja változtatni az emberiséget, az emberi viselkedést, a társadalom szerkezetét, az értékrendet – egyszerűen mindent!” [41]
Václav Klaus úgy véli, hogy a környezetvédők természethez való hozzáállása analóg a marxista közgazdasági megközelítéssel: „A cél mindkét esetben az, hogy a világ (és az emberiség) szabad, spontán fejlődését a világ fejlődésének optimális, központi vagy – a ma divatos jelzővel élve – globális tervezésével váltsák fel. A kommunizmushoz hasonlóan ez a megközelítés is utópisztikus, és a szándékoltól teljesen eltérő eredményekhez vezetne. Mint más utópiák, ez sem valósulhat meg soha, és a megvalósítására tett erőfeszítések csak a szabadság korlátozásával, egy szűk elit kisebbségnek a túlnyomó többség fölötti diktátumával valósulhatna meg.” [42]
„Ez az ideológia a Földet és a természetet tanítja, és ezek védelmének jelszava alatt – a régi marxistákhoz hasonlóan – az emberiség szabad és spontán fejlődését egyfajta központi (immár globális) tervezéssel akarja felváltani az egész világon.” [43]
Mindezek miatt Klaus határozottan ellenzi azokat a kísérleteket, amelyek a környezetvédelem ügyét egy nemzeti kormány vagy akár egy globális kormány felépítésére használják fel a lakosság leigázása érdekében.
A kapitalizmus hibáztatása
A kommunizmus egyik célja a kapitalizmus megdöntése. Az ökologizmus a kapitalizmust a környezet természetes ellenségeként kezeli, így a kommunizmussal közös ellensége van. Amikor a kommunizmus kudarcot szenvedett a fejlett nyugati országok munkásmozgalmaiban, stratégiát váltott, és eltérítette a környezetvédelem ügyét. A normális környezetvédelmi aktivizmus a kapitalizmus legyőzését célzó aktivizmussá vált.
A kommunista doktrína eredetileg egy utópiát, egy „földi mennyországot” írt le, hogy a szegény embereket lázadásra és a fennálló társadalmi rendszer megdöntésére ösztönözze. A kommunizmus a környezetvédelem álcája alatt hasonló megközelítést alkalmazott, de az általa leírt vízió pontosan az ellenkezője: a csodálatos munkásutópia helyett egy ijesztő disztópia, a „földi pokol” víziója jelenik meg. E forgatókönyv szerint száz éven belül az emberiség túlélését a globális felmelegedés, a földcsuszamlások, a cunamik, az aszályok, az áradások és a hőhullámok fogják fenyegetni.
A mozgalom célpontjai nem a szegények, hanem a gazdagok, akiket arra kérnek, hogy adják fel jelenlegi életmódjukat. De kormányzati beavatkozásra van szükség ahhoz, hogy az embereket arra kényszerítsük, hogy az embereket kikényszerítsük a komfortos és kényelmes életükből. Egy normál kormány nyilvánvalóan nem elegendő ehhez, ezért a folyamatért egy megerősített ENSZ vagy más globális világkormány a felelős. Ha a mozgalom nem indul be, akkor a közelgő ökológiai válság víziója tovább erősödhet a pánik és a félelmek szításával. Ezekre azért van szükség, hogy a közvéleményt és a kormányokat rávegyék a radikális környezetvédelmi politikák erőszakos végrehajtására a kapitalizmus lerombolásának és a kommunizmus bevezetésének elérése érdekében.
A kommunizmus eredeti tanításai szerint a hatalom átvétele után az első lépés az, hogy a gazdagokat megfosztják a vagyonuktól. A cél állítólag az, hogy a szegények között osszák szét. A valóságban a szegények szegények maradnak, miközben minden vagyon a korrupt tisztviselői osztály kezében van. A második lépés az államilag irányított gazdaság kiépítése és a magántulajdon eltörlése. Ez tönkreteszi a nemzetgazdaságot, és mindenkit nehéz és nyomorúságos életre kényszerít. Tekintsük most az ökologizmus céljait. Először is azt követeli, hogy a gazdag országok adjanak segélyt a szegényebb országoknak – azaz osszák újra a vagyont globális szinten. A valóságban a szegény országok azért maradnak szegények, mert a fejlődésükre szánt pénz általában az országok korrupt tisztviselőinek zsebében köt ki.
Másodszor, az ökológiai gondolkodású képviselők és jogászok a kormányzat megerősítését és a piaci mechanizmusok központi tervgazdasággal való felváltását szorgalmazzák, a környezetvédelmi politikák mindenféle drákói formáját alkalmazva a kapitalizmus normális működésének megakadályozására. Ez arra kényszeríti a vállalatokat, hogy bezárjanak vagy külföldre települjenek, ami megterheli az ország gazdaságát. Ezekkel a piacot célzó módszerekkel a környezetvédelmi mozgalom megpróbálja megbénítani a kapitalizmust. Ebben az értelemben az ökologizmus nagyon hasonlít a klasszikus kommunizmus tanításaihoz. Hogy világos legyen, az ökologizmus csak kommunizmus más néven, és pusztító hatással lenne a világra.
Az ökologizmus középpontjában a jövőbeli katasztrófáktól való félelem terjesztése áll, és ezek által a közvélemény és a kormányok túszként való fogvatartása. De sokan azok közül, akik aktívan támogatják ezt a világvége-pánikot, maguk is fényűző életet élnek, sok energiát fogyasztanak, és nagy CO2 lábnyomot hagynak maguk után. Nyilvánvalóan nem hisznek abban, hogy a katasztrófa a küszöbön áll.
Ahhoz, hogy a válságmentalitást, különösen a „globális felmelegedés” „közös ellenségét” felhasználva egyesítsék a kapitalizmus elleni különböző erőket, a környezetvédők számára elengedhetetlenné vált az állítólagos válság jellegének hangsúlyozása és eltúlzása.
A legegyszerűbb módja az, hogy hatalmas, tömeges félelmet keltenek a legolcsóbb energiaforrások, azaz a fosszilis tüzelőanyagok – a szén, a kőolaj, a földgáz – és az atomenergia felhasználásával szemben. A környezetvédőknek évtizedekkel ezelőtt sikerült elrettentetniük az embereket az atomenergiától, most pedig a fosszilis tüzelőanyagok használatával kapcsolatban próbálnak félelmet kelteni – azt állítva, hogy a fosszilis tüzelőanyagok katasztrofális globális felmelegedéshez vezetnek.
A drákói környezetvédelmi szabályozások a kapitalizmus, különösen a kapitalista gazdaság elleni küzdelem fontos eszközeivé váltak, és munkahelygyilkosnak bizonyultak. Zöld ösztönző csomagok, tiszta energiaprogramok, az erőművekre vonatkozó új szabályozások, szigorúbb gépjármű-szabályozások, a Párizsi Megállapodás stb. mind-mind a globális felmelegedés megakadályozásának nevében kerülnek támogatásra.
A valóságban azonban a klímatudomány még azt sem állapította meg, hogy a globális felmelegedést emberi tevékenység okozza, vagy hogy a globális felmelegedés biztosan katasztrófához vezet-e. Ha az éghajlatváltozásért természetes okok felelősek, akkor ezek a kormányzati politikák csak a gazdasági fejlődés akadályozását szolgálják, és ugyanakkor nem lesznek az emberiség javára.
Az ökologizmus hatására az emberek vakon emelik az autók kibocsátási normáinak határértékeit, és tudományos alap nélkül tiltanak be különböző anyagokat és vegyi összetevőket. Ez természetesen magasabb gyártási költségeket és kevesebb nyereséget jelent, amit magasabb munkanélküliség és az ipar kiszervezése követ a fejlődő országokba, ahol a költségek alacsonyabbak. Még a környezetvédelem híveinek is el kell ismerniük, hogy az összes autó üzemanyag-hatékonyságának 4,3 liter/100 km-re emelése 2025-re legfeljebb 0,02°C-kal csökkentené a globális felmelegedés mértékét 2100-ra. [44] Ez gyakorlatilag semmit sem tenne a globális felmelegedés csökkentése érdekében. A különböző, kétes hatékonyságú követelmények azonban több millió munkavállaló munkahelyébe kerültek, és súlyos csapást mértek a nyugati országok feldolgozóiparára, kutatóintézeteire, innovációjára és nemzetközi versenyképességére.
A környezetvédelem szükségleteiből eredő iparágakat alapvetően az állami támogatások vezérlik, és nem a piaci keresletet követik. A termékek tömeggyártásba vétele a kutatásban elért valódi áttörések előtt nagyon nem praktikus. Ezek a „zöld” vállalatok aligha maradhatnak fenn, nemhogy a munkaerőpiacot élénkítenék. Ráadásul a globalizáció során e vállalatok közül sokan külföldre is költöznek, ami veszteségeket okoz a származási országuknak.
A környezetvédők lelkesen támogatják a zöld energiát és az előremutató nap- és szélenergia-termelést. Sajnos a zöldáram-termeléssel járó szennyezést vagy alábecsülik, vagy egyszerűen láthatatlanná teszik. A napelemmodulok gyártása során melléktermékként halálos méreganyag, szilícium-tetraklorid keletkezik. A Washington Post beszámolója idézi Ren Bingyant, a Hebei Ipari Egyetem Anyagtudományi Karának professzorát: „A föld, ahol lerakod vagy elásod, terméketlen lesz. Azon a helyen nem nő fű vagy fa. […] Olyan, mint a dinamit – mérgező, és káros a környezetre. Az ember nem érintheti meg és nem is szabad megérintenie.” [45]
A napelemmodulok gyártása óriási mennyiségű hagyományos energiát, többek között szenet és kőolajat fogyaszt. Joggal mondhatjuk, hogy a zöld energia szennyezetté teszi a Földet, nem pedig zölddé.
A párizsi megállapodás szerint az iparosodott országoknak 2025-ig évente 100 milliárd dollárt kell biztosítaniuk a fejlődő országok energiaellátásának és ipari technológiájának javítására. A több mint száz aláíró állam között a források 75 százalékát egyedül az Egyesült Államoknak kell biztosítania. Ugyanakkor az Egyesült Államoknak 2025-ig 26-28 százalékkal kell csökkentenie az üvegházhatású gázok kibocsátását a 2005-ös szinthez képest. Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államoknak évente 1,6 milliárd tonnával kellene csökkentenie a kibocsátását.
Ami Kínát illeti, aki az Egyesült Államokat megelőzve vált a világ legnagyobb szennyezőjévé, a Párizsi Megállapodás lehetővé teszi számára, hogy 2030-ra elérje a szén-dioxid-kibocsátása csúcsát. [46]
Trump elnök a párizsi klímamegállapodásról szóló nyilatkozatában a következőket mondta: „A párizsi megállapodás feltételeinek betartása és az abban az Egyesült Államokra rótt súlyos energetikai korlátozások 2025-ig akár 2,7 millió munkahelyet is elvehetnek Amerikától a National Economic Research Associates tanulmánya szerint. […]
Ugyanezen tanulmány szerint az előző kormány által vállalt kötelezettségek teljesítése 2040-ig a következő ágazatokban csökkentené a termelést: papír – 12%-os csökkentés; cement – 23%-os csökkenés; vas és acél – 38%-os csökkentés; szén – 86%-os csökkentés; földgáz – 31%-os csökkentés. A gazdaságnak ez közel 3 billió dollárnyi GDP-veszteséget és 6,5 millió kieső ipari munkahelyet jelentene, miközben a háztartásoknak átlagosan 7000 dollárral kevesebb jövedelmük lenne, sok esetben pedig ennél jóval kevesebb.” [47]
A környezetvédelmi mozgalom felemelkedésével a kommunista országok áttörést értek el a Nyugat elleni harcukban. Az ésszerűtlen szabályozások és megállapodások megfojtják a nyugati kapitalista országok iparát, üzleti és technológiai tevékenységét. Ez akadályozza az USA-t abban, hogy a szabad világ vezetőjeként, világrendőrségként és a Nyugat bástyájaként a kommunizmus elleni harcban betöltse a szerepét.
Tagadhatatlan, hogy a környezetet védeni kell. A környezetvédelem céljának azonban az emberiséget, mint az élet legmagasabb rendű formáját kell szolgálnia. A környezetvédelem szükségességét egyensúlyba kell hozni az emberiség igényeivel. A csak önmagáért való környezetvédelem túlzás, és nagy szenvedést okoz az emberiségnek – miközben a kommunizmus kisajátítja. A mai ökologizmus nem törődik az egyensúllyal, és szélsőséges ideológiává vált. Kétségtelen, hogy sok környezetvédőnek jó szándékai vannak. De az állam erőforrásainak mozgósításáért és egyesítéséért folytatott küzdelmükben a kommunizmushoz igazodnak.
A média cenzúrázza az eltérő hangokat
2009 júniusában az ABC „Good Morning America” (GMA) című műsora egy különleges epizódot sugárzott, amelynek célja az volt, hogy elképzelje a jövőt, és előrejelzéseket tegyen a „globális felmelegedés” Földre és az emberiségre gyakorolt hatásairól a következő évszázadban. A műsorban egy szakértő azt állította, hogy 2015-ben a tengerszint rohamosan emelkedni fog, és New Yorkot elönti a tenger. Az egyik megkérdezett szerint addigra „több száz mérföldes tűzvész” lesz, egy liter tej 12,90 dollárba, egy liter benzin pedig 9 dollárba kerül majd. A műsorban bemutatott szempontok annyira eltúlzottak voltak, hogy a műsor egyik házigazdája nem tudta megállni, hogy ne kérdezze meg, vajon mindez a valóságban egyáltalán lehetséges lenne-e.
A valóságban a média számára nem ez a fő kérdés, amit figyelembe kell vennie. Az ökologizmus a „válságtudatosságot” használja arra, hogy megmozgassa a nyilvánosságot, de a „válságtudatosság” és a bizonytalanság két különböző fogalom. Hogyan indokolhatják a tudomány által még meg nem erősített dolgok a válságérzetet? Ezért az ökologizmus az emberiség jövője védelmének jelszavát használja arra, hogy elnyomja a különböző hangokat, és a tudományos konszenzus ürügyén közmegegyezést érjen el.
Bjørn Lomborg dán közgazdász „The Skeptical Environmentalist: Measuring the Real State of the World” (A szkeptikus ökológus: A bolygó valódi állapota) című könyvében azt írta, hogy a globális felmelegedést emberi tevékenység okozta. Úgy véli azonban, hogy az emberi alkalmazkodóképesség és a technológiai fejlődés megakadályozza a katasztrófák bekövetkezését. Mivel ez nem állt összhangban az ember okozta éghajlati katasztrófa környezetvédő dogmájával, ezt követően számos különböző szakmából kritizálták.
Az ENSZ Éghajlatügyi Tanácsának elnöke Hitlerhez hasonlította Lomborgot. A tudományos publikációk tisztességességét vizsgáló dán bizottság egy vizsgálatot követően bejelentette, hogy Lomborg „tudományos tisztességtelenségben” vétkes (de a későbbi kormányzati vizsgálatok bebizonyították, hogy Lomborg ártatlan). Versenytársai megpróbálták felhasználni a bizottság döntését arra, hogy kiszorítsák őt a dán Környezetértékelési Intézet igazgatói posztjáról. Az állomáson az emberek még arra sem voltak hajlandóak, hogy Lomborggal egy peronra álljanak. Az egyik környezetvédő egy tortával dobta meg. [48]
Dr. Roy Spencer klimatológus, a NASA korábbi műhold-szakértője a „The Great Global Warming Blunder: How Mother Nature Fooled the World’s Top Climate Scientists” (A globális felmelegedés nagy félreértése: Hogyan csinált bolondot az anyatermészet a világ legjobb klímakutatóiból?) című könyvében tizennégy, a környezetvédők által alkalmazott propagandatechnikát foglalt össze. Ezek közé tartozik a pánik keltése, a tekintélyre való hivatkozás, a csordaszellem, a győzelem bizonyossága, a személyes támadások, a szenzációhajhászás és a pletykák keltése. [49]
2006-ban Brendan O’Neill brit újságíró megírta a „A Climate of Censorship” (kb. A cenzúra klímája) című cikket. Ebben a szöveg leírja a vélemény elfojtását és a gúnyos retorikát, amellyel számos országban szembesülnek az emberek, ha kételkedni mernek a klímaváltozás mainstream elméletében. [50] Egy brit diplomata például azt mondta egy nyilvános beszédében, hogy azokat, akik kételkednek az éghajlatváltozásban, a média nem kezelheti másként, mint a terroristákat, és nem adhat nekik lehetőséget a megszólalásra.
O’Neill rámutat, hogy az éghajlatváltozás elméletének szkeptikusait „tagadóknak” (angol: „Deniers“) nevezik. Ez magában foglalja az emberek különböző csoportjait: Vannak, akik elismerik a globális felmelegedést, és úgy vélik, hogy meg tudunk vele birkózni, és vannak, akik teljesen elutasítják a felmelegedést mint tudományos jelenséget. E címke hatékonysága jelentős. Charles Jones, az Edinburgh-i Egyetem nyugalmazott angol professzora szerint a „tagadó” kifejezés célja, hogy a szkeptikusokat a holokauszttagadókkal azonos erkölcsi romlottságúnak állítsák be. O’Neill szerint egyesek még azt is állítják, hogy az éghajlatváltozás elméletének szkeptikusai bűnrészesek egy jövőbeli öko-holokausztban, és a jövőben nürnbergi típusú perek elé néznek.
Egy jól ismert környezetvédelmi író azt írta egyszer: „Amikor végre komolyan vesszük a globális felmelegedést, amikor a hatások valóban elértek minket, és a károk minimalizálása érdekében egy globális zűrzavar kellős közepén vagyunk, háborús bűnök miatt pereket kell tartanunk ezeknek az idiótáknak – mint a nürnbergi per klímaváltozatát„. Az egyik író megjegyezte: „Csak a tekintélyelvű országokban hallottam a gondolatok vagy a szavak ilyen jellegű elítélését. […] Egy embercsoport démonizálása és szavaik mérgezőnek és veszélyesnek minősítése csak egy lépés a még szigorúbb cenzúra bevezetése felé.” [51] Ez a gondolatmenet helyes. Az önálló gondolkodás jogának korlátozása az egyik módja annak, hogy a kommunizmus elválassza az embereket a jó és a rossz fogalmától, amelyek az egyetemes értékeken alapulnak.
A Harvard csillagászprofesszora a Föld múltjának történelmi hőmérsékleti adatai alapján publikált egy tanulmányt, amelyben a Napnak az éghajlatváltozásban betöltött szerepét tárgyalja. Mivel ez megkérdőjelezte azt a dogmát, hogy az ember az oka az éghajlatváltozásnak, egy ökológiai irányultságú weboldal „tömeggyilkossági kísérletnek”, az összes többi ellenzőt pedig „bűnözőnek” nevezte. [52]
Az ilyen jellegű példák túlságosan is sokfélék ahhoz, hogy fel lehessen sorolni őket. Egy nagy környezetvédelmi csoport vezető tisztségviselője arra figyelmeztetett, hogy a médiának kétszer is meg kellene gondolnia, mielőtt az éghajlatváltozással szkeptikusok nézeteit terjeszti, mert „az ilyen félinformációk terjesztése kárt okozna”. [53]
A brit külügyminiszter egy beszédében azt mondta, hogy a globális felmelegedéssel kapcsolatos szkeptikusoknak nem szabadna jogot adni arra, hogy kifejtsék gondolataikat – ahogyan a terroristáknak sem szabad megjelenniük a médiában. [54] Ausztráliában a mainstream rovatvezetők kezdik fontolóra venni, hogy „emberiség elleni bűncselekményekkel” vádolják az éghajlatváltozás tagadóit. Egy csúcstalálkozón, amelyen kulcsfontosságú ausztrál politikusok, köztük a miniszterelnök is részt vett, javaslatot tettek arra, hogy a bűnelkövetőket fosszák meg állampolgárságuktól. Egy másik ötlet az volt, hogy az ausztrál állampolgárokat újra át kellene vizsgálni, és csak azoknak kellene állampolgárságot adni, akik bizonyították, hogy „klímabarátok”. [55]
Egyesek még jogi eszközökkel is megpróbálták kiiktatni a globális felmelegedés hipotézisét ellenzők hangját. 2015-ben húsz tudós küldött levelet az amerikai elnöknek és a legfőbb ügyésznek. Ebben azt kérték, hogy a Racketeer Influenced and Corrupt Organizations Act (törvény a befolyással járó és korrupt szervezetekről) alapján vizsgálják ki azokat a vállalatokat és szervezeteket, amelyek szokatlan nézeteket vallanak az éghajlatváltozásról. Ez kísérletet jelent arra, hogy jogszabályokkal akadályozzák a véleménynyilvánítás szabadságát. [56]
2016-ban több állam főügyésze koalíciót hozott létre annak kivizsgálására, hogy a hagyományos energiavállalatok megtévesztik-e a befektetőket és a nyilvánosságot „az éghajlatváltozás hatásaival” kapcsolatban, és ha igen, akkor büntetőeljárás alá vonják-e őket. Amint arra a Heritage Foundation rámutatott, az ilyen vádak és vizsgálatok a más véleményt valló emberek ellen sértik az Egyesült Államok alkotmányának 1. kiegészítését, és elnyomják a fontos politikai kérdésekről folytatott vitát.” [57]
Az utcai forradalom szítása érdekében manipulált civil csoportok
A tömegmozgalmak elindítása a kommunizmus egyik stratégiája, hogy kiterjessze befolyását a nemzetekre és a világra. Számos környezetvédelmi szervezet nagyszámú embert mozgósít a környezetvédelmi kampányok végrehajtására. Befolyásolták és birtokba vették a kormányzati intézményeket és az ENSZ ügynökségeket, hogy ésszerűtlen megállapodásokat és szabályozásokat fogalmazzanak meg és érvényesítsenek. Erőszakos incidenseket is okoztak, hogy elhallgattassák a közvéleményt.
Ahogy a radikális baloldali Saul Alinsky mondta, el kell rejteni egy mozgalom valódi céljait, és nagy tömegeket kell mozgósítani, hogy támogassák a helyi, átmeneti, hihető vagy jóindulatú célokat. Ha az emberek egyszer hozzászoktak az aktivizmus ezen mérsékelt formáihoz, viszonylag könnyű rávenni őket, hogy radikálisabb célok mellett is kiálljanak. „Ne feledje, ha az embereket mozgósítja valami olyan széleskörűen kidolgozott téma köré, mint a környezetszennyezés, akkor egy jól szervezett tömeg van mozgásban. Innen már csak egy rövid és természetes lépés a politikai beszivárgás, a Pentagonba való beszivárgás” – mondta Alinsky. [58]
Az 1970-es első „Föld napján” több mint 20 millió amerikai vett részt az ezzel kapcsolatos utcai tüntetéseken. A népességszabályozás vált a környezetpusztítás elleni védekezés preferált módszerévé. Abban az időben az Egyesült Államokban sok baloldali szervezet döntött úgy, hogy odamegy, ahol az emberek vannak. Részt vettek a környezetvédelmi mozgalomban, és a szocializmust támogatták, mint a népességnövekedés korlátozásának egyik módját.
Számos baloldali csoport az ökologizmust ideológiai csomagként használja a forradalmat hirdető utcai akciókhoz. Ha például az Egyesült Államokban van egy „népi klímamozgalom”, akkor arra lehet következtetni, hogy az a kommunista pártok terméke. Az érintett szervezetek közé tartozik az USA Kommunista Pártja, a Cselekvő Szocializmus, az Amerikai Maoista Forradalmi Kommunista Párt, az Amerikai Ökológiai Társaság, a Szocialista Munkások, az Alternatív Szocializmus, az Amerikai Demokratikus Szocializmus, a Szabad Szocializmus és így tovább. Együtt szervezték meg a „Népi klíma-gyűlést” és a „Népi klíma-felvonulást”. E gyűlések jelszavai között szerepeltek a következők: „Klímaváltozás helyett intézményi változás”, „A kapitalizmus megöli az Egyesült Államokat”, „A kapitalizmus tönkreteszi a környezetet”, „A kapitalizmus tönkreteszi a bolygót” és „Harc a szocialista jövőért”. [59]
Ezek a csoportok vörös zászlók tengerével vonultak végig az Egyesült Államok számos nagyvárosán, köztük Washingtonon is. [60] Az ökologizmust erősítő egyre több kommunista és szocialista elemmel a „zöld béke” teljesen átalakult vörös forradalommá.
Az anti-humanizmus új vallása
Amellett, hogy az ökologizmust politikai mozgalomként eltérítették, a kommunista hatások a környezetvédelmet egy anti-humanista szektává változtatták.
Michael Crichton, a Jurassic Park szerzője egyszer azt mondta, hogy az ökologizmus az egyik legerősebb vallás a mai nyugati világban. Úgy véli, hogy a környezetvédelem egy vallás tipikus jellemzőivel rendelkezik: „Van egy kezdeti Éden, egy paradicsom, a kegyelem és a természettel való egység állapota, van egy bukás a kegyelemből a szennyezettség állapotába a tudás fájáról való evéssel, és tetteink eredményeként eljön az ítélet napja mindannyiunk számára. Mindannyian energiabűnösök vagyunk, halálra ítélve, hacsak nem keressük a megváltást, amit most fenntarthatóságnak hívnak. A fenntarthatóság a megváltás a környezet egyházában.” [61]
Crichton úgy véli, hogy az ökologizmusba vetett minden meggyőződés hit kérdése. „Arról van szó, hogy bűnös vagy megváltott ember leszel-e. Akár az üdvösség, akár a végzet oldalán álló emberek közé tartozol. Akár közülünk, akár közülük való leszel.” [62]
Ezt a nézetet számos tudós elismerte. William Cronon, az Egyesült Államok egyik befolyásos környezettörténésze úgy véli, hogy az ökologizmus egy új vallás, mivel olyan összetett etikai követelményrendszert javasol, amely alapján az emberi viselkedés megítélhető. [63]
A korábban idézett Freeman Dyson, a neves tudós és kvantummechanikus a New York Book Review 2008-as cikkében azt mondta, hogy a környezettudatosság „világméretű szekuláris vallás” „felváltotta a szocializmust, mint vezető világi vallást”. Ez a vallás azt mondja, hogy „a bolygó elpusztítása a fényűző életünk hulladékával bűn, és hogy az igazságosság útja az, ha a lehető legszerényebben élünk”. Ennek az új vallásnak az etikáját – magyarázta – világszerte tanítják a gyerekeknek az óvodákban, iskolákban és főiskolákon. [64]
Sok környezetvédő nem tágít ettől a kérdéstől. Rajendra Pachauri, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) korábbi vezetője, aki egy szexuális zaklatási botrányt követően mondott le, lemondó levelében kijelentette, hogy a környezetvédelem „az ő vallása”. [65]
Ahogy az ökologizmus egyre ideologizáltabbá és vallásosabbá vált, egyre intoleránsabbá vált az eltérő nézetekkel szemben. Václav Klaus volt cseh elnök úgy véli, hogy a mai környezetvédelmi mozgalmat inkább az ideológia vezérli, mint a tudomány; inkább egy kvázi vallás, amelynek célja a meglévő társadalom elpusztítása. Ez az új vallás, akárcsak a kommunizmus, az utópia csodálatos képét írja le – vagyis az emberi bölcsesség felhasználását a természeti környezet megtervezésére és a világ megmentésére. Ez az „üdvösség” a fennálló civilizáció elleni harcon alapul. Például az Egyesült Nemzetek Egyetemének a Béke Tanácsadó Testülete (UPEACE) igazgatótanácsának elnöke és a Kiotói Jegyzőkönyv tervezője azt mondta: „Nem az az egyetlen reménye a bolygónak, hogy az iparosodott civilizációk összeomlanak?” [66]
Klaus úr így foglalta össze véleményét: „Ha komolyan vesszük a környezetvédők érveit, akkor azt találjuk, hogy azok egy emberellenes ideológia.” Egyetértett Ivan Brezina biológussal abban, hogy az ökologizmus nem racionális, tudományos válasz az ökológiai válságra, hanem a civilizáció teljes negligálását jelenti. [67]
Az ökologizmus gyűlöletet szít az emberek között az eltérő nézeteket valló egyének támadásával – mindezt a környezetvédelem nevében. Ez a gyűlölet és szélsőségesség radikális anti-humánus érzületről tanúskodik. Mark Steyn kanadai politikai kritikus kifejti, hogy a környezetvédők szerint „mi vagyunk a szennyezés; és a megoldás a sterilizáció. A legjobb módja annak, hogy fenntarthatóbb környezetet hagyjunk a gyermekeinkre, ha nincs ilyen.” Példaként említi Toni Vernelli brit nőt, aki abortuszt végeztetett és sterilizálta magát, mert úgy vélte, hogy a gyermekvállalás árt a környezetnek. [68]
Ez a gondolkodásmód az embert tekinti a természet pusztulásáért az elsődleges bűnösnek. A természeti környezetet részesíti elsőbbségben – messze túl mutat az ember szent helyzetén. Ez az emberi termékenység szabályozására is vonatkozik, és megfosztja az embereket a létezéshez való joguktól. Ez a nézet nem különbözik a kommunizmustól, és a lényege szerint emberellenes. Ez az új vallás felváltja azt a hagyományos hitet, hogy az ember a Föld ura. A vallásosság, a totalitarizmus, az eszmék erőltetett egységének és az antikapitalista forradalomnak ez a kombinációja nem tudja garantálni a természet ember általi védelmét. Éppen ellenkezőleg, tönkreteszi a meglévő civilizációt, szabadságot és rendet, példátlan pánikot és káoszt okoz, és rossz útra tereli az emberiséget. Ez a környezetvédelem mögött meghúzódó kommunista hatások valódi koncepciója.
Következtetés: A környezeti válságból való kilábalás érdekében tiszteljük az istenségeket és állítsuk helyre a hagyományokat.
Isten teremtette az emberiséget és a gyönyörű és virágzó Földet. Ez az a környezet, amelyben az emberek élnek és szaporodnak. Az embereknek joguk van a természet erőforrásainak használatára, ugyanakkor kötelességük a természeti erőforrásokról való gondoskodás és a környezet védelme. Az emberek évezredeken át hallgattak az istenek ősi időkből származó figyelmeztetéseire, és harmóniában éltek a természettel.
A modern korban felmerült környezeti problémák végső soron az emberi szív romlásának következményei. Ezt az erkölcsi hanyatlást a tudomány és a technológia hatalma csak fokozta. A szennyezett természeti környezet csak külső megnyilvánulása az emberiség belső erkölcsi szennyezettségének. A környezet megtisztításához a szív megtisztításával kell kezdeni.
A környezettudatosság növekedése az ember önfenntartási ösztönéből fakad. Bár ez az ösztön természetes és érthető, egyben gyenge pont is, amelyet a kommunizmus kísértete kihasználhat. A kommunizmus mozgósítása egy nagy pánik keltésére irányul, egy eltorzult értékrend fenntartására, az emberek szabadságának elvételére, a kormányzati hatalom kiterjesztésére, sőt egy világkormány bevezetésére törekszik. A kommunizmus ezen ajánlatának elfogadása ebben az alternatív formában – a környezet megmentése érdekében – az emberiség rabszolgasorba taszításához vezet és elősegíti annak pusztulását.
A kötelező politikai program nem megoldás az előttünk álló környezeti problémákra, és a modern technológiára való hagyatkozás sem jelent kiutat. A válság megoldásához mélyebben meg kell értenünk a világegyetemet és a természetet, valamint az ember és a természet közötti kapcsolatot, miközben fenntartjuk az igazságos erkölcsi állapotot. Az emberiségnek vissza kell állítania hagyományait, fel kell emelnie erkölcsét, és vissza kell térnie az istenek által kijelölt útra. Ezáltal az emberek természetes módon részesülnek isteni bölcsességben és áldásban. Egy gyönyörű és élettel teli természeti világ fog helyreállni. Így az Ég és a Föld tisztasága és jóléte örökre elkíséri az embereket.
Jegyzetek:
[1] Zhu Kezhen, Preliminary Research on Climate Change Throughout Five Thousand Years of Chinese History (Kaoguxuebao, First Issue, 1972), 168–189. [En chinois].
[2] Martin Durkin, The Great Global Warming Swindle (film documentaire, 2007), Channel 4 (U.K.), March 8, 2007.
[3] Takuro Kobashi, et. al., “4 ± 1.5° C Abrupt Warming 11,270 Years Ago Identified From Trapped Air in Greenland Ice,” Earth and Planetary Science Letters 268 (2008): 397–407.
[4] Freeman Dyson, “Misunderstandings, Questionable Beliefs Mar Paris Climate Talks,” The Boston Globe, December 3, 2015. https://www.bostonglobe.com/opinion/2015/12/03/freeman-dyson-misunderstandings-questionable-beliefs-mar-paris-climate-talks/vG3oBrbmcZlv2m22DTNjMP/story.html.
[5] Scott Waldman, “Judith Curry Retires, Citing ‘Craziness’ of Climate Science,” E&E News, January 4, 2017, https://www.eenews.net/stories/1060047798.
[6] J. A. Curry and P. J. Webster, “Climate Science and the Uncertainty Monster,” Bulletin of American Meteorology Society 92, no. 12:1667–1682. https://journals.ametsoc.org/doi/pdf/10.1175/2011BAMS3139.1.
[7] IPCC, “Working Group I: The Physical Science Basis,” IPCC Fourth Assessment Report: Climate Change 2007. https://archive.ipcc.ch/publications_and_data/ar4/wg1/en/ch8s8-2-1-3.html.
[8] Ibid, https://archive.ipcc.ch/publications_and_data/ar4/wg1/en/faq-2-1.html.
[9] Mark W. Shephard et al., “Comparison of Tropospheric Emission Spectrometer Nadir Water Vapor Retrievals with in situ measurements,” Journal of Geophysical Research 113, no D15S24, doi:10.1029/2007JD008822.
[10] “Climate Change,” APS Physics, American Physical Society Web Page. https://www.aps.org/policy/reports/popa-reports/energy/climate.cfm.
[11] “Solar Constant,” Encyclopedia Britannica. https://www.britannica.com/science/solar-constant.
[12] Willie Soon, et al., “Modeling Climatic Effects of Anthropogenic Carbon Dioxide Emissions: Unknowns and Uncertainties,” Climate Research 18 (2001): 259–275.
[13] Michael Lemonick, “Freeman Dyson Takes on the Climate Establishment,” Yale Environment 360, June 4, 2009. https://e360.yale.edu/features/freeman_dyson_takes_on_the_climate_establishment.
[14] Nir J. Shaviv, “Celestial Driver of Phanerozoic Climate?” Geological Society of America Today 13, no. 7: 4–10, July 2003. https://www.geosociety.org/gsatoday/archive/13/7/pdf/i1052-5173-13-7-4.pdf.
[15] J. Emile-Geay et al., “Links between Tropical Pacific Seasonal, Interannual and Orbital Variability during the Holocene,” Nature Geoscience 9 (2) (2016): 168–173.
[16] Zhengyu Liu et al., “The Holocene Temperature Conundrum,” PNAS 111, no. 34 (August 26, 2014).
[17] Hans von Storch, “Why Is Global Warming Stagnating?” Der Spiegel, June 20, 2013. http://www.spiegel.de/international/world/interview-hans-von-storch-on-problems-with-climate-change-models-a-906721.html.
[18] Richard S. Lindzen et. al., “Does the Earth Have an Adaptive Infrared Iris?,” Bulletin of the American Meteorological Society 82 (2001): 417–432, https://doi.org/10.1175/1520-0477(2001)082%3C0417:DTEHAA%3E2.3.CO;2.
[19] Roy Spencer and William D. Braswell, “Potential Biases in Feedback Diagnosis from Observational Data: A Simple Model Demonstration,” Journal of Climate, 21 (21): 5624–5628, November 1, 2008. http://www.drroyspencer.com/Spencer-and-Braswell-08.pdf.
[20] John R. Christy, Written Report to Senate Commerce, Science and Transportation Committee, November 14, 2007. https://www.nsstc.uah.edu/users/john.christy/christy/ChristyJR_CST_071114_written.pdf.
[21] David Russell Legates, “Statement to the Environment and Public Works Committee
of the United States Senate,” U.S. Senate, July 3, 2014. https://www.epw.senate.gov/public/_cache/files/a/a/aa8f25be-f093-47b1-bb26-1eb4c4a23de2/01AFD79733D77F24A71FEF9DAFCCB056.6314witnesstestimonylegates.pdf.
[22] William Happer, “Data or Dogma? Promoting Open Inquiry in the Debate Over the Magnitude of Human Impact on Earth’s Climate,” Hearing of the U.S. Senate Subcommittee on Space, Science and Competitiveness (U.S. Senate Committee on Commerce, Science and Transportation), December 8, 2015. https://www.commerce.senate.gov/public/_cache/files/c8c53b68-253b-4234-a7cb-e4355a6edfa2/FA9830F15064FED0A5B28BA737D9985D.dr.-william-happer-testimony.pdf.
[23] Sir John Houghton, “Moral Outlook: Earthquake, Wind and Fire,” Sunday Telegraph, October 9, 1995.
[24] Jason Samenow, “Scientists: Don’t Make ‘Extreme Cold’ Centerpiece of Global Warming Argument,” The Washington Post, February 20, 2014. https://www.washingtonpost.com/news/capital-weather-gang/wp/2014/02/20/scientists-dont-make-extreme-cold-centerpiece-of-global-warming-discussions/?noredirect=on&utm_term=.3600e477f052.
[25] John Michael Wallace, “The Misplaced Emphasis on Extreme Weather in Environmental Threat Communication,” The Washington Post, March 14, 2014. https://www.washingtonpost.com/news/capital-weather-gang/wp/2014/03/14/the-misplaced-emphasis-on-extreme-weather-in-environmental-threat-communication/?utm_term=.bf84802d4613.
[26] Steven E. Koonin, “A Deceptive New Report on Climate,” The Wall Street Journal, November 2, 2017. https://www.wsj.com/articles/a-deceptive-new-report-on-climate-1509660882.
[27] Ibid.
[28] “Climate Change Indicators: High and Low Temperatures,” United States Environmental Protection Agency. https://www.epa.gov/climate-indicators/climate-change-indicators-high-and-low-temperatures.
[29] Judith A. Curry, “Statement to the Subcommittee on Space, Science and Competitiveness of the United States Senate,” Hearing on “Data or Dogma? Promoting Open Inquiry in the Debate Over the Magnitude of Human Impact on Climate Change,” December 8, 2015. https://curryja.files.wordpress.com/2015/12/curry-senate-testimony-2015.pdf.
[30] Mike Hulme, “Chaotic World of Climate Truth,” BBC, November 4, 2006. http://news.bbc.co.uk/2/hi/science/nature/6115644.stm.
[31] Roy W. Spencer, Climate Confusion: How Global Warming Leads to Bad Science, Pandering Politicians and Misguided Policies that Hurt the Poor (New York: Encounter Books, 2008), Chapter 5.
[32] Christopher C. Horner, Red Hot Lies: How Global Warming Alarmists Use Threats, Fraud, and Deception to Keep You Misinformed (Washington. D.C.: Regnery Publishing, 2008), 214.
[33] Horner, Red Hot Lies, 215.
[34] Horner, Red Hot Lies, 211.
[35] Horner, Red Hot Lies, 212–213.
[36] Horner, Red Hot Lies, 227.
[37] David Shearman and Joseph Wayne Smith, The Climate Change Challenge and the Failure of Democracy (Westport, Conn.: Praeger, 2007).
[38] Horner, Red Hot Lies, 219–220.
[39] Paul Ehrlich, as quoted in Václav Klaus, Blue Planet in Green Shackles: What Is Endangered: Climate or Freedom? (Washington, D.C.: Competitive Enterprise Institute, 2008), 14.
[40] John Bachtell, “China Builds an ‘Ecological Civilization’ While the World Burns,” People’s World, August 21, 2018. https://www.peoplesworld.org/article/china-builds-an-ecological-civilization-while-the-world-burns/.
[41] Klaus, Blue Planet in Green Shackles, 4.
[42] Klaus, Blue Planet in Green Shackles, 7–8.
[43] Klaus, Blue Planet in Green Shackles, 100.
[44] John Fund, “Rollback Obama’s CAFE Power Grab, Give Car Consumers Freedom,” National Review, May 23, 2018. https://www.nationalreview.com/corner/fuel-standards-cafe-epa-rolls-back/.
[45] Ariana Eunjung Cha, “Solar Energy Firms Leave Waste Behind in China,” The Washington Post, March 9, 2008. http://www.washingtonpost.com/wp-dyn/content/article/2008/03/08/AR2008030802595.html?referrer=emailarticle&noredirect=on.
[46] The Paris Agreement on Climate Change, Natural Resources Defense Council (NRDC), December 2015, IB: 15-11-Y. https://www.nrdc.org/sites/default/files/paris-climate-agreement-IB.pdf.
[47] Donald J. Trump, “Statement by President Trump on the Paris Climate Accord,” The White House, June 1, 2017. https://www.whitehouse.gov/briefings-statements/statement-president-trump-paris-climate-accord/.
[48] Horner, Red Hot Lies, 117.
[49] Roy W. Spencer, The Great Global Warming Blunder: How Mother Nature Fooled the World’s Top Climate Scientists (New York: Encounter Books, 2010), 31.
[50] Brendan O’Neill, “A Climate of Censorship,” The Guardian, November 22, 2006. https://www.theguardian.com/commentisfree/2006/nov/22/aclimateofcensorship.
[51] O’Neill, “A Climate of Censorship.”
[52] Horner, Red Hot Lies, 64.
[53] O’Neill, “A Climate of Censorship.”
[54] Ibid.
[55] Horner, Red Hot Lies, 107.
[56] “Letter to President Obama, Attorney General Lynch, and OSTP Director Holdren,” September 1, 2015. http://web.archive.org/web/20150920110942/http:/www.iges.org/letter/LetterPresidentAG.pdf
[57] Hans von Spakovsky and Nicolas Loris, “The Climate Change Inquisition: An Abuse of Power that Offends the First Amendment and Threatens Informed Debate,” The Heritage Foundation, October 24, 2016. https://www.heritage.org/report/the-climate-change-inquisition-abuse-power-offends-the-first-amendment-and-threatens.
[58] Saul Alinsky, “Tactics,” Rules for Radicals: A Practical Primer for Realistic Radicals (New York: Vintage Books, 1971).
[59] “Climate Movement Drops Mask, Admits Communist Agenda,” PJ Media, September 23, 2014. https://pjmedia.com/zombie/2014/9/23/climate-movement-drops-mask-admits-communist-agenda/.
[60] “People’s Climate March: Thousands Rally to Denounce Trump’s Environmental Agenda,” The Guardian, April 29, 2017. https://www.theguardian.com/us-news/2017/apr/30/peoples-climate-march-thousands-rally-to-denounce-trumps-environmental-agenda.
[61] Michael Crichton, “Crichton: Environmentalism Is a Religion,” Hawaii Free Press, April 22, 2018. http://www.hawaiifreepress.com/ArticlesMain/tabid/56/ID/2818/Crichton-Environmentalism-is-a-religion.aspx.
[62] Ibid.
[63] Robert H. Nelson, “New Religion of Environmentalism,” Independent Institute, April 22, 2010. http://www.independent.org/news/article.asp?id=5081.
[64] Joel Garreau, “Environmentalism as Religion,” The New Atlantis, Summer 2010. https://www.thenewatlantis.com/docLib/20100914_TNA28Garreau.pdf.
[65] Damian Carrington, “IPCC Chair Rajendra Pachauri Resigns,” The Guardian, February 24, 2015. https://www.theguardian.com/environment/2015/feb/24/ipcc-chair-rajendra-pachauri-resigns.
[66] Michael Whitcraft, “A Lot of Hot Air: A Review of Václav Klaus’ Recent Book: Blue Planet in Green Shackles,” Free Republic, June 13, 2008. http://www.freerepublic.com/focus/f-news/2030948/posts.
[67] Vaclav Klaus. “An anti-human ideology.” Financial Post, October 20, 2010. https://business.financialpost.com/opinion/vaclav-klaus-an-anti-human-ideology.
[68] Mark Steyn. “Children? Not if you love the planet.” The Orange County Register, December 14, 2007. https://www.ocregister.com/2007/12/14/mark-steyn-children-not-if-you-love-the-planet.
