Egyéb kategória,  Kultúra

Carmina története nagyon megkapó

A nevem Carmina, és Argentínában születtem. Általános iskolás koromban gyakran zaklattak az osztálytársaim, ami miatt nem éreztem magam biztonságban, tele voltam félelemmel, és rengeteg szociális problémám volt. Egy év pszichoterápia után sem tudtam teljesen felépülni.

Hívő keresztény voltam, és a Bibliát olvasva megtanultam az imádkozás minden módját, és minden este lefekvés előtt mindig imádkoztam. Ennek ellenére még mindig féltem és kényelmetlenül éreztem magam. Egyedül éreztem magam, rosszkedvű voltam, gyakran sírtam anélkül, hogy tudtam volna róla, hogy miért.

Később felfedeztem, hogy miután anyukám gyakorolta a Fálun Dáfát, súlyos egészségügyi problémái megszűntek. Olyan ember volt, akivel nehéz volt kommunikálni, de hirtelen vidám és kedves lett. A családunk kapcsolata: édesanyám, apám, nővérem és én köztem egyre jobb és jobb lett.

Látva, hogy ez hogyan működik, érdekelt a dolog, és én is szerettem volna gyakorolni a Fálun Dáfát. Így aztán édesanyámmal együtt kezdtem el gyakorolni, és amikor elolvastam a Fálun Dáfá fő könyvét, a „Zhuán Fálun” című könyvet, rájöttem, hogy ez az, amit kerestem, és sok kérdésre választ lehetett találni ebben a könyvben.

Hamarosan én is tapasztaltam néhány változást: az egészségem kezdett javulni, kezdtem ráérezni, hogy hogyan kommunikáljak az osztálytársakkal, fokozatosan több barátom lett, már nem voltam olyan félénk és riadt, mint korábban. Azok is eltűntek, akik eddig piszkáltak, az iskolai eredményeim egyre jobbak lettek. Ez volt az első alkalom az életemben, hogy ennyire boldognak éreztem magam.

A Fálun Dáfá gyakorlása lehetővé tette számomra, hogy visszanyerjem az önmagamba vetett bizalmat, és erősebb lettem, mint korábban.

Hogy osztálytársaim és tanáraim megértsék az igazságot a Fálun Dáfá elleni kegyetlen és hazug üldözésről, amit a kínai kommunista rezsim csinál, mindig az Őszinteség – Könyörületesség – Tolerancia egyetemes törvényét követem, mindenhol, mások érdekében cselekszem, hogy áttörjem a Kínai Kommunista Párt rágalmazó propagandáját a Fálun Gongról. Mert tudom, hogy a Fálun Gong-gyakorlókat nem szabadna ilyen módon üldözni, mivel ők ezeket a jóságos elveket követik, éppen azért, hogy jó emberekké váljanak. Remélem, hogy ez a kegyetlen üldözés hamarosan véget ér.

Végül, szeretném elmondani nektek, hogy „a Fálun Dáfá jó”!

Nagyon köszönöm, hogy elolvastad!

https://www.facebook.com/MagyarFalunDafaEgyesulet/posts/6726875047383715