Amikor az északról érkező mongolok megdöntötték a déli Song-dinasztiát, bizonytalan idők köszöntöttek be. Hogyan kellene ezt kezelni? Jobb elfogadni az újat vagy vissza kellene vonulni?
„Ajánljam fel szolgálataimat az új uralkodóknak, vagy az előző dinasztia iránti hűségből vonuljak vissza az erdőbe?” Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tettek fel a köztisztviselők, amikor szembesültek az új és kulturálisan idegen uralommal.
Ha a megerősödő Jüan-dinasztia (1271-1368) rendelkezésére bocsátják szolgálataikat, köpönyegforgatóként gyalázhatják őket. Udvari pozíciójuk – társadalmi szempontból – szintén nem lenne ugyanolyan értékű, mint korábban. Ellenkező esetben nem maradna más hátra, mint a családdal együtt visszavonulni, és saját magukra hagyatkozni.
Zhao Mengfu, a kalligráfus és festő számára ez nem okozott belső konfliktust, annak ellenére, hogy a Song császár, Taizu 11. generációjának unokája volt, amikor Kublai kán felajánlott neki egy nem túl tekintélyes posztot a hadügyminisztériumban, elfogadta.
Míg más tisztviselők a Song-dinasztia iránti hűségből visszaléptek, Zhao Mengfu, aki szintén a daoizmus tanítványa volt, inkább egy „udvari remetének” tekintette magát. Ez az életfelfogás azon a meggyőződésen alapult, hogy valaki befuthat egy politikai karriert a külvilág szemében, miközben belülről megőrizheti egy remete mentalitását, aki lelkileg távol tartja magát a közélet szennyétől.
A különböző udvari pozícióit arra használta fel, hogy egyrészt megóvja a kínai kultúrát, másrészt a népcsoportjához tartozó embereket megvédje a bajtól. Hogy egy példát említsek, hevesen ellenezte egy ujgur miniszter javaslatait, amelyek, ha ténylegesen megvalósulnak, károsak lettek volna a kínai lakosságra nézve.
Zhao Mengfu nemcsak politikai tisztségviselőként, hanem kalligráfusként, festőként és a Hanlini Állami Akadémia igazgatójaként is tevékenykedett. Ezt a 8. században alapította Xuazong császár a Tang-dinasztiából, és az udvar titkárságaként, archívumaként és könyvtáraként működött. Itt alkották meg a konfuciánus klasszikusok hivatalos értelmezését, amely a közszolgálati vizsgák alapjául szolgált. A Császári Akadémiát az utolsó dinasztia hanyatlásával 1911 körül zárták be.
Abban az időben Zhao Mengfu fontosnak érezte, hogy reflektáljon a régi idők motívumaira és festészeti stílusaira. Nem egyszerűen lemásolta az említett mesterek festményeit, hanem egy-egy festészeti stílust vagy motívumot arra használt, hogy visszatükrözze az itt és most valóságát, egy véleményt vagy egy életszemléletet. Néha kissé durva festészeti stílusa hatással volt a későbbi művészek tájképfestészetére. Számára a kalligráfia volt az alap, a festészet pedig a kalligráfia kiterjesztése. Zhao Mengfu egy művészettel és költészettel foglalkozó nővel házasodott össze. Egyik fia szintén kalligráfus és illusztrátor lett, mint az apja.
Forrás:
