Kultúra

Zhang Shiping jutalma szorgalmasságáért

Zhang Shiping úr Shouzhou állam kormányzója volt a Tang dinasztiában. Amióta Zhang úr középkorúvá vált, felesége és jómaga is szembetegségekben szenvedtek. Sok orvos kezelte őket, de egyikőjük sem tudta meggyógyítani panaszaikat. Végül is Zhang Shiping felmondta állását és nyugdíjába ment egy villába. Elküldött minden vendéget és alapos önvizsgálatot tartott. Felállított egy oltárt, hogy imádkozzon a csillagokhoz és könyörögjön, hogy a mennyországi halhatatlanok áldják meg őt. Ahogy múltak az évek, Zhang Shiping vagyona fogyóban volt, de még szorgalmasan művelte magát.

A Yuanhe periódus hetedik évében, augusztus 17-én, egy tudós meglátogatta Zhangot a villájában. Amikor a tudós megérkezett, egy szolgáló azt mondta neki, “Mesterem és felesége egy betegségben szenvednek és nem fogadnak vendégeket”. A tudós azt mondta, hogy “Igaz, hogy tudós vagyok, de orvostudományt is tanulok. Hallottam, hogy a kormányzó Zhang beteg és ezért jöttem ma ide”. A szolgáló átadta az üzenetet Shipingnek, aki boldogan válaszolt, “Nem fogadtam vendégeket, mert olyan hosszú ideje rosszul vagyok. Ha a megfelelő receptje megvan, remélem, hogy kegyelmes lesz hozzám”. A szolgáló átadta Shiping szavait a tudósnak, aki azt válaszolta, “Ha találkozhatok Zhang kormányzóval, biztosan elkészíteném neki a megfelelő receptet”.

Amikor Zhang meghallotta a tudós szavait, rögtön felállt, hogy találkozzon a tudóssal. A tudós azt mondta, “A betegségének a gyógyszere nem tartalmaz gyógynövényeket. Holnap megbíz tíz építőt, hogy építsenek Önnek egy kutat. A kút lesz a gyógyszere”. A következő napon Zhang Shiping teljesítette a tudós kérését és már tíz építő készen is állt a tudós parancsára. Amikor a tudós kiválasztott egy helyet a kúthoz, az építők elkezdték ásni. Reggelig ástak. Amíg az építők építették a kutat Zhang Shiping rögtön érezte, hogy elkezdett megjavulni a szeme. Amikor Zhang Shiping bemártotta a szemeit a kút vízébe, újra látott. Egy nap alatt szabadult meg Zhang és felesége attól a betegségtől, amitől tíz évig kínlódtak. Mindketten iszonyúan hálásak voltak a tudós segítségének és köszönetből aranyat, ezüstöt és drága anyagot akartak neki ajándékozni.

A tudós azt mondta nekik, „Nem vagyok halandó. A Tai Bai csillagot uralom. Az elmúlt tíz évben, amikor meg voltak fertőzve a betegséggel, Ön szorgalmas maradt a Tao művelésében és minden éjszaka imádkozott az oltáránál. Szorgalmassága meghatotta a fenti csillagokat. Emiatt az Öt Csillagok kormányzója felkért engem, hogy szálljak le az emberi világba, hogy tanítsak meg egy módszert, amivel meg lehet gyógyítani a betegségét. Így szeretnénk megjutalmazni Önt a szorgalmasságáért a Tao művelésében. Nekem sem arany, sem anyag nem kell, de szeretném ha átadná a világnak ezt a módszert és segítsen a kedves halandóknak, akiknek szüksége lenne erre. Így növekedhet erkölcse. A gyógyítás dátuma, időpontja és helyszíne az ön döntése. A kút vízének csodálatos gyógyító hatása lesz“. Amikor Zhang Shiping meghallotta ezt, egyfolytában csak hajolgatott köszönetképpen a tudós által átadott isteni képességért. Aztán felrepült a Tai Bai csillag uralkodója az Égbe, majd eltűnt.

Forrás:

Történetek az ősi Kínából

Clearharmony.net (Zhu Yixing adaptációja)

Kép: pixabay (pexels – free)