Kultúra,  Történelem

Új szemmel nézni egy személyre 刮目相看

Az „Új szemmel nézni egy személyre” szólás Lu Meng leírásából származik, aki a Wu állam kiemelkedő tábornoka volt a Három Királyság című kínai történelmi szövegben.

Mikor Lu Meng fiatal volt, nem szeretett olvasni, ehelyett inkább a harci képességeket szerette gyakorolni. Miután tábornok lett, még mindig nem volt hajlandó olvasni. Így egyszerű harcosként tartották számon.

Egyik nap Wu állam királya azt mondta neki: „Tábornokként folyamatosan gazdagítanod kell a tudásodat.”

Lu Meng így válaszolt: „Túlságosan elfoglalt vagyok a katonai dolgokkal, így nincs időm olvasni.”

A király ekkor azt mondta: „Nem azt kértem tőled, hogy tudóssá válj. Ha többet olvasol, az segít kiszélesíteni a látásmódodat, és gazdagítja a bölcsességedet. Azt mondtad, túl elfoglalt vagy az olvasáshoz. Királyként sokkal több dologgal kell törődnöm hozzád képest, mégis mindig találok időt olvasásra, és saját magam erősítésére“.

Ezt hallva Lu Meng ösztönzést érzett, és attól fogva elkezdett olvasni. Tudása fokozatosan széleskörű lett, és egy jó katonai stratéga vált belőle.

Egyik nap a főparancsnok elhaladt előtte. Nem akarta meglátogatni Lu Meng-et, mert úgy gondolta, hogy nem tudna beszélgetni a katonai ügyekről Lu Meng-gel, akinek ugye elég szegényesek az ismeretei. Az asszisztense tanácsolta neki, hogy látogassa meg Lu Meng-et, aki egy elég értelmes személlyé vált.

A főparancsnok tett egy látogatást Lu Meng-nél. Borozás közben elkezdtek beszélgetni egy csatáról, amelyet Shu állammal vívtak. Lu Meng adott néhány tanácsot és ajánlott néhány stratégiát, hogy megnyerjék a háborút.

A főparancsnok nagyon meglepődött a hatalmas fejlődésen, amin Lu Meng esett át. Ezt mondta: „Azt hittem, hogy egy olyan férfi vagy, aki nem tud semmit, csak harcolni a csatamezőn, de most látom, hogy értelmes, és bölcs is vagy. El kell mondanom, hogy már nem az az ember vagy, akit ismerek.”

Lu Meng ezt válaszolta: „Ha egy eltökélt embert nem látsz három napig, ezt követően már új szemmel kell nézned rá.”

A szólás: „Új szemmel nézni egy személyt” dicséretként használják valakire, aki nagy fejlődésen ment keresztül.

Hivatkozások:

Clearharmony.net

http://www.zhengjian.org/node/27612

Megjegyzések:

[1] Lu Meng (吕蒙) Kr.u. 178-220 között élt. Katonai tábornok volt, Sun Quan-t szolgálta, aki Wu állam királya volt a Három Királyság időszakában (Kr.u. 220-280).

[2] A Három Királyság (más néven a Három Királyság Románcaként is ismert) című történelmi szöveg magában foglalja a késői Keleti Han (Kr.e. 184. – Kr.u. 220) történelmet, és a Három Királyság időszakát is (Kr.u. 220-280). Ez volt az első írás Chen Shou-tól a 3. században. A 14. században regény vált belőle a Három királyság románca címen, amit Luo Guanzhong írt.

Kép: Új szemmel nézni egy személyre (Illusztrálta: Flora Chung, Epoch Times)