Egyéb kategória,  Politika

“Üdvözöljük Nyugat-Kínában”

Kommentár cikk a The Epoch Times oldaláról a jelenlegi amerikai helyzetről / Írta: Roger L. Simon

Elgondolkodott már azon, hogy milyen egypártrendszerű államban élni?

Nos, ne töprengjen tovább. Abban él. A fő kommunikációs eszközöket – mai kifejezéssel, ez a közösségi médiát jelenti – most már teljesen a baloldal vette át.

Donald Trumpot – aki még mindig az Egyesült Államok elnöke – végleg kitiltották a Twitterről, de a gyorsan növekvő, mindenki számára nyitott, helyettesítő platformot, a Parler-t, szinte ezzel egyidőben távolította el a Google.

Aztán az Apple is megtette a lépéseit, először fenyegetőzve, majd azt követelve, hogy a Parler alázatosan hajoljon meg Cupertino elképzelései előtt, hogy a világnak milyennek kellene lennie.

Feltételezem, hogy ez egy „társadalmi-igazságszolgáltató-politikailag korrekt totalitarizmus”, amelynek élén a baloldali beállítottság áll… vagy legalábbis azt akarják, hogy higgyünk… a technológiai milliárdosoknak.

Egyik nap, a Parler eltűnt az App Store-ból, amelyet egy kegyelemdöfés követett: az Amazonos Jeff Bezos – a milliárdosok milliárdosa, az az ember, aki kétségtelenül több pénzt keresett a COVID-19 során, mint bárki más a bolygón – kidobta a Parler-t az AWS szerverparkjából.

A startup vállalat eltűnt, felhasználóinak milliói lettek jogfosztottak, akiktől megtagadták a szabad véleménynyilvánítást.

Kínai(stílus)nak hangzik?

Meglehetősen.

Ezt vajon eltervezték?

Éppen a napokban írtam a „hamis zászlóról” (baloldali provokátorok) a káosz mögött a Capitoliumban. Sokan a magas pozíciókban Micimackósításnak nevezték, amit másokkal együtt mondtam. Én nem vagyok ebben annyira biztos.

[False Flag Operation (magyarul Hamis Zászló(s) Művelet)-nek nevezzük azt a katonai műveletet, amikor álcázott egységek más kívülálló erők nevében követnek el támadást. – Irányítók-wiki]

De nézzük át, mi történt azóta:

Josh Hawley szenátor (R-Mo.) Hamarosan megjelenő könyvét … a Nagy Tech cégekről… a Simon & Schuster „törölte”. Hawley a legszókimondóbbak között volt a választási csalások lehetőségének kivizsgálásában.

A Twitter végleg blokkolta Flynn tábornok fiókját. Gondolom, azt hiszik, hogy neki már ennyi elég volt.

A Twitter végleg blokkolta Lin Woodot, az ismert ügyvédet, aki az esetleges csalások leleplezésén dolgozik. Ugyanez lett a bátor Sidney Powell sorsa.

Hogy ne maradjon le a sorban, a Facebook letiltotta Trump fiókját. (Nem vagyok biztos benne, hogy ki volt az első – a Facebook vagy a Twitter -, nem mintha az számítana.)

A Facebook még alattomosabb módon törli azok csoportjait vagy fórumait, akik nyilvánosan kiléptek a Demokrata Pártból annak szélsőbaloldali politikája miatt.

(Egyébként, kiderült, hogy a Facebook Hunter Biden parancsára tiltotta le a fiókokat. Facebook banned accounts at the behest of Hunter Biden: https://loomered.com/…/exclusive-hunter-biden-emails…/)

A YouTube bejelentette, hogy a továbbiakban nem terjeszt választási csalásokat vizsgáló videókat, és hogy ezek publikálóit megbüntetik ezért, ha mégis megteszik.

A Marriott-tól a Blue Cross-ig több vállalat felfüggeszti az adományokat azoknak a politikusoknak, akik Biden hitelesítése ellen szavaztak.

Mindezt néhány nap alatt, azzal az ürüggyel, hogy szinte minden esetben az érintett konzervatívok buzdították az erőszakot, és a Capitoliumnál történt „felzúdulást”.

Mondták ezt azok az emberek, akik hónapok óta figyelmen kívül hagyták az exponenciálisan növekvő erőszakot és pusztítást egész Amerika városaiban.

Stratégiának tűnik? Mint egy terv?

Tudom – egyike vagyok azoknak az összeesküvéselmélet hívőknek. Mindent „eltúlzott ostobaságnak” állítottak be. Valóban „eltúlzott ostobaság”, amíg meg nem történik.

Csakhogy nem vagyok összeesküvéselmélet hívő, barátaim. Azok közé a srácok közé tartozom, akik tökéletesen hajlandók elismerni, hogy Lee Harvey Oswald egyedül dolgozott a texasi iskolakönyvtárban.

Én az ellenkezője vagyok. „Occam borotvás” srác vagyok – amit látsz, azt kapod.

És az „Occam borotvája” azt mondja nekem, hogy az Egyesült Államok közel van ahhoz, hogy a Kínai Népköztársaság klónjává váljon.

Ez nem a hagyományos értelemben vett kommunizmus. Karl Marx nem ismerné fel, nem mintha az, amit ő kínál, az jobb lenne. Kína számára a kommunizmus szó a paleo-virtus egyfajta mutatója.

Az, hogy mi Kína valójában (és merre tart az Egyesült Államok, vagy ahová már megérkezett), az oligarchikus fasizmus egyik formája. A tőkepiac mindaddig jó, amíg az én tőkepiacom, és te a pártom tagja vagy.

Kommunista Párt, Demokrata Párt, mi a különbség? Mindaddig, amíg EGYPÁRTRENDSZER van. És mi vagyunk hatalmon. Az állam „über alles.”

Tehát felejtsd el a személyes szabadságot és a szabad véleménynyilvánítást, és tornázd fel a „szociális kredit pontszámodat”. Tanulj meg engedelmes lenni, ha túl akarsz élni.

És mindenekelőtt, ne mondj semmi kritikusat vagy akár kissé ellenvéleményt a közösségi médiában, különben halott ember vagy – vagy akár az is lehetsz, mert törölve leszel.

Ezért légy óvatos, de ne aggódj a cikk törlése miatt, mert valószínűleg holnap már nem lesz itt.

Csak vicceltem.

Azt hiszem.

Nos… vagy ez, vagy állj fel és harcolj az új hatalommal szemben. Ahogy valaki egyszer mondta: „Mit veszíthetsz?”

– Roger L. Simon

Forrás: https://www.theepochtimes.com/…/welcome-to-west-china…

Kép: iStock