Írta: Wang Anyang / Bitter Winter
Zhejiang, Liaoning és Jilin tartományokból származó esetek a Taoizmus, a három nagy kínai tanítás egyikével szembeni üldözéssel kapcsolatban.
Zhejiang tartomány
Júniusban Lingxi város önkormányzata a Cangnan megyei Wenzhou városba küldött mintegy 100 munkást a Nan’an naturális taoista templom két épületének „illegális építkezés” miatti lebontására, ami egy kétszintes vendégházat és egy egyszintes konyhát jelentett.
„A hívek messziről érkeztek a templomunkba, és így tudtunk nekik helyet biztosítani, hogy ingyen maradhassanak és étkezhessenek” – magyarázta egy helyi taoista. A két épület lebontása után erre már nem lesz lehetőség.
A vendégházban lakó 80 éves templomőrt nem tájékoztatták a lebontásról, minden holmiját a romok alá temették. Az idős férfi most egy rögtönzött fészerben él a közelben.
A templomőr 2015 óta folyamatosan kérvényezte a vallási tevékenység épületéhez szükséges igazolást, de a helyi hatóságok folyamatosan halogatták kérését. „A kormány mindig talál ürügyeket a templomok lebontására, és a kommunista párté a végső szó” – kommentálta egy helyi taoista.
Két másik taoista templomot Lingxiben – a Taixu templomot és a Canglong templomot – márciusban bontották le.
Egy városlakó elmondta a Bitter Winter-nek, hogy a Taixu-templom vezetője többször is a kormányhoz fordult, kérve a tervezett bontás leállítását, de azt mondták neki, hogy „nincs helye tárgyalásoknak”.
„Sok idős ember ajánlotta fel a pénzét a templom felépítésére, spórolva az étellel és a ruhákkal” – magyarázta egy helyi lakos. „A lebontás a koronavírus járvány csúcspontja közben történt, amikor az emberek korlátozva voltak a mozgásukban, de a kormány képviselői mindent megtehettek.”
A Wenzhou Pingyang megyei Haixi városban található Tianfu templomot februárban bontották le.
Liaoning tartomány
Az északkeleti Liaoning tartományban, Liaoyang városban található Xiaodong templomot tavaly bezárták. Idén áprilisban pedig néhány épületét lebontották.
„Sok taoista templomot elpusztítottak, újakat pedig nem szabad építeni” – mondta egy helyi taoista mester. „Az állam erőteljesen visszaszorítja a vallásokat, hogy megakadályozza fejlődésüket.”
A Dandong városában lévő Qingxu Palota Templomát bezárták és ápolási otthonná alakították át tavaly, miután minden istenség szobrát eltávolították belőle. A templom névtáblája helyett egy új, a „Wulong Garden” felirat került az épület külső falára.
A Donggang városában található Longmuyuan templomot (ford. Sárkány Anya Kert) 2018 szeptemberében zárták be. Ez év júliusában pedig idősek otthonává alakították át.
„Legalább nem rombolták le a templomot” – jegyezte meg egy városlakó.
A magán forrásokból épülő Donggangi Yuhuangding templomot (ford. „A Jáde császár csúcs temploma”) 2018 augusztusában „illegális építkezésként” állították le. A város hatóságai a templom összes szobrát megsemmisítették és átvették az irányítást. Idén májusban a helyszínt néprajzi kiállítóteremmé alakították át.
„Nagyon szomorú, hogy a templomban lerombolták az istenségek csodálatos szobrait” – mondta egy helyi taoista. Elmondása szerint az épület akkor is lebontható, ha a magasabb szintű hatóságok úgy határoznak, hogy a javítási munkálatok nem voltak elegendőek.
Jilin tartomány
Egy taoista templom Ji’anban, Jilin északkeleti tartományának megyei jogú városában, több mint két éve szenved a folyamatos zaklatásoktól a helyi kormányzat részéről. 2018-ban a város Egységes Front Munkaügyi Osztályának és Vallási Ügyek Irodájának tisztviselői többször is nyomást gyakoroltak a helyszínért felelős idős apácára, hogy adja át a templom adománypénzeit, de ő ezt minden alkalommal visszautasította. Azon év szeptemberében az összes vallási szobrot elvitték a templomból, mert nem rendelkeztek „engedéllyel”. Két hónappal később eltávolították a templom névtábláját és a füstölőt. 2019 augusztusában a kormány lebontott egy kétszintes épületet, amelyet a látogató hívek elszállásolására használtak.
„Az állam engem gonosz erőként bélyegzett meg”- mondta felháborodva az apáca, utalva az országos kampányra „a bűnöző bandák és a gonosz felszámolására”, amelyet a KKP a vallások visszaszorítására használ.
Tavaly augusztusban a Songyuan-i városvezetés „illegális építkezésre” hivatkozva lebontotta a taoista szertartások és rituálék helyszínét Sanyuan-ban.
Forrás: https://bitterwinter.org/taoist-temples-demolished-or…/…
Képek: Bitter Winter