Egy nap egy férfi épp az erdőben sétált, amikor meghallotta a közelben egy fióka hangját.
Egy sasfióka hevert lenn a földön, a magas fűben, friss pehelytollaival. A férfi felvette és hazavitte. A betette a csirkéi közé, és ugyanazt az ételt adta neki, mint a többieknek. A fióka megelégedett a tollas barátaival a baromfiudvarban, egyre nőtt a mérete, és minden nap együtt táplálkozott a tyúkokkal.
Három évvel később a férfi egyik barátja visszatért a falujukba, és meglátogatta őt. Miközben a két férfi az életükről beszélgetett, végigsétáltak a csűrön, és a régi barát hirtelen megállt, majd azt mondta: „Az a madár, az egy sas, nem csirke. Miért van a tyúkólban?”
„Igen, barátom, igazad van – mondta a férfi. „De én csirkének neveltem, így nem tudja, hogy ő egy sas. Itt tartom majd a csűrben. Sosem fog tudni repülni.”
„Nem – mondta az ifjúkori barát -, ő még mindig sas. Sas szíve van. Meg lehet tanítani repülni.” A barát nagyon szomorú volt a madár miatt, és ki akarta engedni, hogy magasan repülhessen az égen, ahogy kellene neki.
A férfiak megbeszélték, és megegyeztek abban, hogy megpróbálják megtanítani repülni.
Másnap reggel a csűrben találkoztak. A barát felkapta a sast, és a „madarak királyára” nézve azt mondta: „Te egy sas vagy, te nem a földhöz, hanem az éghez tartozol. Tárd ki a szárnyaidat és repülj”.
A sas megcsóválta a fejét, és a férfira nézett. Zavartnak és tanácstalannak tűnt, majd körülnézett, és látta, hogy a többi csirke tőle nem messze eszik a földön, így leugrott, hogy velük lehessen.
„Mondtam neked, barátom, ő egy csirke. Nem tud repülni” – ismételte a férfi.
„Nem – jelentette ki a barát. „Tudom, hogy tud repülni. Megpróbáljuk újra.”
Másnap korán kelt a barát, és kivitte a nagy madarat a csűr szélére. Felemelte a magasba, és megint azt mondta neki: „Bár nem tudod, de te egy sas vagy, az éghez tartozol. Tárd ki a szárnyaidat és repülj!”
A sas megint csak állt ott, és nem tudta, mit tegyen. Minden irányba forgatta a fejét, valami ismerős dolgot keresett, aztán sasszemével meglátta a távolban a barátait, és ismét leugrott, hogy sietve csatlakozzon hozzájuk.
Ám a barát nem csüggedt el. Harmadszor is megpróbálta kiszabadítani a sast.
Aznap reggel a két barát ismét nagyon korán találkozott, és a sassal a kezükben felmentek egy hegy tetejére a városon kívül. Amikor a nap átbukkant a horizonton, narancssárga és arany szín töltötte be az eget, a barát felemelte a sast, hogy szembe nézzen a csodálatos napfelkeltével; majd tiszteletteljesen, de hatalmas erővel így szólt: „Te egy sas vagy, a madarak királya; nem a földhöz tartozol, hanem az éghez. Tárd ki szárnyaidat és repülj!”
Ezáltal a madár érezte, ahogy a tollait felborzolja a szél. Remegni kezdett, nagy levegőt vett, és – egyetlen óriási szárnycsapással – felemelkedett, és repülni kezdett a fenséges nap felé, egyre magasabbra és magasabbra emelkedve keringett, mígnem messze túlszárnyalt a horizonton.
Vajon emlékszik-e még ez a fenséges „madarak királya” a barátaira, és átrepül-e a magasban az egyetlen otthona fölött, amelyet fiókaként ismert, hogy sasszemét a baromfiudvarban élő barátain tartsa? Ezt már csak ő fogja tudni!
***
A „The Trust of an Eagle” című mesét a Sound of Hope Radio Network által kiadott „Ancient Tales of Wisdom – Student Workbook” engedélyével adtuk ki. Hang és illusztrációk a Sound of Hope Radio Networktől. Copyright © 2012. Minden jog fenntartva.
Forrás:
https://www.theepochtimes.com/ancient-tales-of-wisdom-the-trust-of-an-eagle
Kép: Duncan Rawlinson/Creative Commons
