Kultúra

Minden, amit tudni érdemes a hagyományos Holdünnepről

A Holdünnep évezredek óta az egyik legfontosabb ünnep Ázsiában – a kínai újév után. Mi különbözteti meg ezt a fesztivált, és mit is ünnepelnek ilyenkor? Talán egyik vagy másik szokás segít abban, hogy újra tudatosan élvezzük a hold varázslatos légkörét.

A Holdünnep, más néven Őszközép Fesztivál, Ázsia egyik legfontosabb ünnepe. A hagyományos fesztivált minden évben a nyolcadik holdhónap tizenötödik napján ünneplik. Idén ez október elsejére esik, amikor – mint azt már sejteni is lehet – a telihold fénylik.

A hagyomány hátteréről

Évezredek óta az egész világon az embereket lenyűgözi a Hold titokzatos világító gömbje. Sok mítosz és legenda létezik, különösen a telihold éjszakái körül.

Az ókorban a császárok vallási szertartásként ünnepelték, miközben a bőséges termésért való imádkozás keretében a holdistennőnek tettek felajánlásokat. Mára pedig egy fontos és nagy családi ünneppé vált.

A Holdünnep három fő szokása:

1.) Holdsüteményt esznek

Eredetileg a holdsüteményeket az istenek tiszteletére ajánlották fel. Az ókorban a recept nagyon összetett volt, és az elkészítés gyakran akár egy hónapot is igénybe vett. A nehéz folyamat azonban mégis az istenek iránti áhítat részét képezte. A kerek torta a család teljességét a harmóniát és a boldogságot szimbolizálja, amit megosztanak egymással és barátaikkal.

Ez a különleges sütemény most sokkal gyorsabban elkészíthető a speciális sütőformáknak és sütőknek köszönhetően. Most is sokféle ízesítése használatos – a mogyoróvajatól a lekvárokon át a kínai kolbászokig, mindenféle kombináció elképzelhető.

Míg a holdsüteményt hagyományosan a család maga süti meg, lehetséges vásárolni is már belőle, így bárki kipróbálhatja ezeket a megbízható ázsiai üzletekben – a holdfesztiválra való hangolódás során. Szeptember folyamán általában sok fajta áll rendelkezésre ezekből az üzletekben, amelyeket bátran megkóstolhatunk.

Fontos azonban, hogy a holdsüteményt ne együk egyedül. Hagyomány, hogy a muffin méretű sütemények közül mindegyiket apró darabokra vágják, és megosztják barátaikkal vagy családtagjaikkal.

2.) Hagyományos mítoszokat és legendákat mesélnek egymásnak

Az egyik módja annak, hogy megünnepeljék a Holdfesztivált, és hagyják, hogy családjuk és barátaik is részt vegyenek ebben a gyönyörű hagyományban, az, hogy megszerzik az úgy nevezett meseestet. Ősi mítoszokat és legendákat mesélnek ilyenkor egymásnak.

Az ázsiai országokban a történeteket gyakran nemcsak elmesélik, de még jelmezekben is eljátsszák. Ennél a kreativitásnak nincsenek korlátai.

A legfontosabb legenda

A Holdünnepről a leghíresebb hagyományos történet főszereplője Chang’e, a Holdon élő Istennő. A legenda leggyakoribb változata a következő:

Chang’e és férje, Houyi erényük miatt egy istennőtől megkapták az örök élet elixírjét. Amikor a házaspár ezt épp meg akarta inni, hirtelen kilenc gonosz keselyű szárnyalt az égre, és kilenc izzó nappá változott.

Az egész föld elviselhetetlenül forróvá vált. Chang’e gyorsan megitta az elixír felét. Amikor át akarta adni férjének a többit, az üveg a földre esett. A folyadék szivárgott és azonnal elpárolgott a perzselő hőségben.

Houyi röviden küzdött szerencsétlen sorsával. Amikor azonban látta, hogy az emberek összeomlanak a mezőkön az elviselhetetlen meleg miatt, úgy döntött, hogy véget vet a szenvedésnek.

Mágikus íjával nyilakat lőtt az égbe, aminek következtében az egyik nap leesett. Végül csak az utolsó nap maradt, ami kellemesé tette az éghajlatot, és így megmentették a földet.

Abban a pillanatban a halhatatlanság elixírje, amelyet Chang’e ivott, működni kezdett. Chang’e egyre magasabbra emelkedett a Mennybe. A világ felett lebegve úgy döntött, hogy a Hold mellett marad, mert az állt a legközelebb a földhöz, és így szeretett férjéhez.

A Holdünnepen Ázsiában megemlékeznek Chang’e-ról, aki még mindig a Holdon tartózkodik holdpalotájában. Ott emlékezik férje hősiességére, akit azóta is hiányol. Chang’e csinos arca sok klasszikus holdsüteményes dobozt díszít.

3.) Együtt nézni a teliholdat

Ha az ember nincs oda a holdsüteményért vagy a mítoszokért, akkor is kínálkozik számára egy egyszerű mód a Holdfesztivál megünneplésére.

Hagyományosan az emberek a házuk előtt ültek és áhítattal nézték a teliholdat. Ma a helyi parkokat gyakran pokrócokkal látogatják meg a kínai családok, hogy együtt nézzék a teliholdat.

A legenda szerint a Holdfesztiválon lehetővé kell tenni, hogy a Földről láthassák a Holdpalotát, ahol Chang’e és a Jáde Nyúl lakik.

A Jáde Nyúl Chang’e hű társa. A történet szerint három istenség egyszer próbára tette a róka, a majom és a nyúl jellemét.

E szerint az istenek éhes koldusnak tettették magukat, és élelemért könyörögtek a három állattól. A rókának és a majomnak elegendő élelme volt, de nem volt hajlandó megosztani a koldusokkal. A nyúlnak nem volt élelme, mégis hajlandó volt önzetlenül segíteni a koldusoknak. A Jáde Nyúl ezért az önzetlenséget képviseli.

A nyúl egy égő tűzbe ugrott, és feláldozta magát, hogy a koldusok így juthassanak élelemhez. A nyúl kedvességétől könnyekig meghatódva a három istenség halhatatlanságot ajándékozott neki és a Holdpalotába küldték, ahol azóta Chang’e társaságát élvezi.

A Holdfesztivál megfelelő megünneplésének számos módja van. Tehát ne hagyjuk ki a csodálatos lehetőségeket, hogy együtt ünnepelhessünk a családdal és a barátokkal. Merüljünk el a Holdünnep évezredes szokásaiban.

Forrás: Christina Spirk

https://www.visiontimes.net/alles-was-sie-ueber-das-traditionelle-mondfest-wissen-muessen/?fbclid=IwAR3yHLPIsbgOcMWLy6F_er7nNU9nhJkZcBlqCKKqYq6mteJd1jjMKJ37W3Y

Képek:

1. A család újra egyesül és együtt nézik a teliholdat (Jane Ku/ Epoch Times)

2. Chang’e a Hold Istennője (Ziyou Huang/Epoch Times)

3. Holdsütemény – a legkedveltebb fajtából (Kép: Jason Wang/ Epoch Times)