Hírek

Kínai sofőr idézi fel szerencsés menekülését egy alagútból, az elárasztott városban

Miközben a kínai Zhengzhou városa lábadozik a közelmúltbeli súlyos árvíz után, a lakosok megosztják a túlélésről szóló történeteiket.

Július 24-re a hivatalos halálos áldozatok száma elérte az 58-at Henan tartományban. A valós szám azonban a média cenzúrázása miatt sokkal magasabb lehet egy helyi férfi szerint, aki július 20-án megmenekült egy víz alá került alagútból.

Legalább egy tucat ember meghalt, miután az árvíz elöntött egy két és fél mérföld hosszúságú autópálya-alagutat Zhengzhou-ban, és több száz járművet csapdába ejtett.

Az álnevet használó Zhao Jun a kínai nyelvű Epoch Timesnak elmondta, hogy több száz másik autóssal együtt csapdába esett az alagútban, amely a tartományi fővárost más kínai megavárosokkal összekötő főútvonalrendszer része.

Amikor délután 3 óra körül belépett az alagútba, úgy tűnt, hogy nincs veszély.

„Nem volt jele annak, hogy a talajon víz gyűlt volna össze, de aztán a forgalom szinte leállt. Mindenki elakadt a forgalomban” – mondta Zhao.

Minden figyelmeztetés nélkül víz kezdett el beáramlani az alagútba. “Az árvíz kívülről ömlött be. Ahogy a víz emelkedni kezdett, a forgalom még kaotikusabbá vált, és teljesen elakadt” – mondta.

Zhao felidézte, hogy az emberek pánikba estek, és otthagyták autóikat, hogy kimeneküljenek az alagútból.

„Ahogy a víz beszivárgott az autómba, nem volt más választásom, mint kiszállni és rohanni az alagút kijárata felé, amilyen gyorsan csak tudtam. A mögöttem lévő autókat már elhagyták” – mondta.

„Alighogy sikerült kijutnom, az egész alagutat gyorsan elöntötte a víz. A mögöttem lévő [embereknek] már túl késő volt, hogy kijussanak.”

Zhao a felhőszakadástól átázva és reszketve állt a középső megemelt sávban több más, az alagútból éppen csak kimenekült emberrel együtt.

„Körülbelül egy tucat ember volt [mögöttem], akik nem tudtak kijutni” – mondta. „De nagyon nehéz lenne megtudni a tényleges számot, mert az információkat most cenzúrázzák a hatóságok.”

Videók és fotók keringtek az interneten, amelyeken az alagút bejáratához vezető út mentén felhalmozott autók láthatóak, és még több jármű rekedt az elárasztott alagútban.

A rezsim cenzorai a kínai közösségi médiából kitöröltek minden olyan videót és bejegyzést, amely az árvíz okozta halált és pusztítást mutatja, amelyet egy helyi lakos ember okozta katasztrófának nevezett.

Forrás:

https://www.theepochtimes.com/mkt_app/driver-recalls-lucky-escape-from-tunnel-in-flooded-chinese-city_3917669.html?fbclid=IwAR0bSIwpRW8-QcJeAss-HBcLXV4F4G3vIvU1I0wpzOvHKvVLzVnkvW0EHOY?v=ul

Credit: Anthony Liu

Gu Xiaohua és Gu Qing’er járult hozzá a riporthoz.

Kép: Videó részlet, egy helyi lakos felvételéből, beágyazva a forráscikkben