Fan Zhongyan (Kr. u. 989–1052) a Song-dinasztia korában élt tekintélyes konfuciánus tudós és politikus. A leginkább a híres mondásáról volt ismert: „Légy az első, aki törődik a nemzet sorsával, és az utolsó, aki a kényelmet élvezi.”
Fan kétéves volt, amikor az édesapja elhunyt. Már nagyon fiatal korában el kellett viselnie az élet nehézségeit a tanulmányai során. Minden nap csak két adag kását engedhetett meg magának. Télen élelemként a fagyott kását darabokra vágta. Miután az édesanyja elhagyta, az élete még rosszabbá vált, és egy templomban kellett menedéket keresnie.
A szálláshelye a templom egyik üres vendégszobája volt, mégis elképesztő szorgalmat tanúsított a tanulmányaiban. Hideg vízzel mosta meg az arcát, hogy harcoljon a fáradtság ellen, vagy egy kicsit a falnak dőlve szunyókált. Azt mondják, hogy öt éven keresztül nem aludt az ágyában. Egyszer az osztálytársának az apja meghallotta, hogy Fannak a napi betevője egy adag kása, ezért küldött neki néhány ízletes ételt, de Fan egyikhez sem nyúlt hozzá. Mikor megkérdezte miért, Fan így felelt: „Nagyon hálás vagyok a kedvességéért. Azonban aggódom, hogy ilyen jó ételek elrontanának, és nem lennék elégedett a kásával, ami a jövőben továbbra is vár rám.”
Habár szegényesen élt, Fan nagy éberséggel őrizte jellemét. Egyszer véletlenül felfedezett egy ezüstrudakkal teli urnát, amit a szobájában temettek el, de nem tett semmit. Fan hamarosan letette a császári köztisztviselői vizsgát, és megkezdte politikai karrierjét. Mikor kapcsolatba lépett a templombeli szerzetesekkel, adományként elmondta nekik a történetet az ezüstrudakról, és a szerzetesek ugyanabban a szobában meg is találták. Meghatotta őket a becsületessége, és a szerzetesek dicsérték: „Ha Fan a kormányzati hivatalnokunk – végre jó idők várnak a köznépre.”
Fan megpróbált harcolni a korrupció és a nepotizmus ellen, amíg miniszterként dolgozott a hivatalában, több különböző politikát is javasolt, hogy megújítsa a köztisztviselői vizsgát, javítsa a katonai erőt és a földjuttatásokat. Az értelmiségiek kiválasztását az adminisztratív pozíciókba gazdasági tudásuk szerint rangsorolta, hogy fejlessze a mezőgazdaságot. Ugyanakkor egy évnél tovább nem tudtak fennmaradni ezek az irányelvek a régi konzervatív erők nyomása miatt, akik attól féltek, hogy elvesztik a hatalmukat és az érdekeltségüket ezen reformok következtében. Fan kénytelen volt elhagyni a fővárost is egy helyi hivatalnoki állásért cserébe.
Miután a szülővárosában nyugdíjba vonult, Fan vásárolt egy nagy mezőgazdasági területet a hosszú kormányzati szolgálat alatt megtakarított pénzéből. Gondosan kiválasztott emberekkel vezette a földet jótékonysági farmként, amely munkahelyet biztosított a helyi embereknek. A nyereséget arra fordította, hogy a helyi szegény hátterű családok fiatal diákjaira fordítsa, és hogy egyben biztosítsa az idősek ellátását is. Ezt a fajta jótékony farmot Fan gyermekei örökölték és irányították generációkon keresztül.
Fan Zhongyan nagyon egyszerű életet élt, a jövedelmének nagy részét jótékonykodásra költötte. Nagy és jól termő földdel rendelkezett, de sosem építtetett rá nagy házat magának. Halála után egy nagyon kicsi és egyszerű temetést rendezett a családja. Azonban emberek százai mentek el, hogy kifejezzék hálájukat és mély szomorúságukat. Az emberek, akik segítséget kaptak a jótékonysági farmból, háromnapos böjtöt tartottak érte. Mikor értesültek az emberek Fan haláláról azokon a területeken, ahol valaha szolgált, elkezdtek kegyhelyeket építeni a szobrával. Híres mondás volt a Song-dinasztiában: „Köszönjük Fan Zhongyannak, hogy a Song császári udvar élvezhette a békét.”
* * *
Forrás:
Az Epoch Times Kína Kutatócsoportja, Clearharmony.net
Kép: „Légy az első, aki törődik a nemzet sorsával, és az utolsó, aki a kényelmet élvezi” (Zhiching Chen)
