Egyéb kategória,  Hírek

Egy megrázó de annál fontosabb cikk Enver Tohti ujgur sebészről

Részlet: “1995 egyik nyári napján Enver Tothinak azt mondták, hogy állítson össze egy sebészcsapatot, mert egy különleges feladat vár rá.

A lelkes fiatal sebész másnap beleugrott egy mentőautóba, és elvezetett a szülővárosából, Ürümqi-ből a vidékre messze északnyugat Kínába, ahol találkozott a főnökével, aki várt rá.

Az utasítás szerint dr. Tothi egy dombtető mögött várt, míg hallotta a lövést, aztán az orvosi csapatát a csúcson túlra vezette.

A látvány, ami várta őket a másik oldalon, döbbenetes volt.”

“A fősebészem mögöttem volt, azt mondta nekem, hogy gyorsan csináljam” – mondta.

„Mikor megpróbáltam belevágni, elkezdett küzdeni. Nem volt halott, de már túl gyenge volt, hogy ellenálljon.”

„Nem tudom, kinyitotta-e a szemét. Röviddel azután abbahagyta a mozgást, hogy átvágtam.”

„Nem vagyok biztos benne, mikor halt meg valójában.”

Miután átadta a szerveket a felettesének, és megtisztította az orvosi eszközöket, dr. Tothi távozott a műtéti csapatával.

Sosem beszélt az esetről a kollégáival, és hiszi, hogy sosem ejtettek róla egy szót sem.

Fiatal orvos számára visszautasítani, hogy elvégezzen egy műtétet, nem elképzelhető.

„Ha azt mondják, hogy tedd meg, nem lehet, hogy nem teszed meg” – mondta”

A teljes cikk linkje:

http://hu.clearharmony.net/…/a113213-Egykori-kinai…