• Kultúra,  Történelem

    Hogyan nevelték az ősi kínaiak a gyerekeket nemes lelkűnek?

    Az ősi Kínában a szülők olyan igaz módon nevelték a gyermekeiket, hogy ha a szülők nem is voltak jelen, azok akkor is követték, amit a szülő mondott, és nemes jelleműek maradtak. Vegyük például Fei Hong történetét. Egyszer Fei Hong sakkozott a barátjával, természetesen mindketten nyerni akartak. Végül vitába keveredtek, aminek az lett a vége, hogy Fei Hong arcon ütötte a barátját, ami nagyon feldühítette a barátját. Fei Hong apja akkoriban messze volt otthonról, de miután értesült az esetről, küldött Fei Hongnak egy levelet.

  • Kultúra,  Történelem

    Dszingisz kán: a Mongol Birodalom megalapítója

    Temujin egy törzsfőnöki családba született. Gyermek volt még, amikor apját, a törzsfőnököt, a tatárok megmérgezték. A családot ekkor elhagyta a törzs, és szegénységben éltek. Rendkívüli nehézségeken kellett keresztülmenniük egy erős törzs védelme nélküli nomád életmódot folytatva. Temujint gyerekkorában rettegésben tartották más törzsek tagjai, de soha nem adta fel a küzdelmet – néha az élete is veszélyben forgott. Elszánt fiatalemberként nőtt fel, aki tiszteletre méltóan bátor és kiemelkedő volt. Egyedi kisugárzása révén elkezdett barátokat és támogatókat szerezni más törzsekből.

  • Kultúra,  Történelem

    A Sárga császár egy csúnya nőt vett el feleségül

    A „négy szépség” a kínai történelemben közszájon forgó név, ellenben kevésbé ismert a másik kategória: a „négy csúnya nő”. A legismertebb közülük Mo Mu (嫫母), a Sárga császár (黄帝) felesége. Sok kínai a Sárga császárt tekinti az ősének, és úgy hívják magukat: „a Sárga császár gyermekei”.

  • Kultúra,  Történelem

    Mozdulatlannak maradni, függetlenül attól, hogy valami jót vagy valami rosszat tudunk meg; se tekintélyre se gazdagságra nem törekedni, mindig nyugodtnak és békésnek maradni

    A Tang dinasztiában volt egy Zhou-ból (egy hely a mai Hebei tartományban található), mely Youzhou-ban található (egy terület, ami egy Tang-dinasztiai államnak felelt meg, ez a mai Hebei tartomány)- származó Lu Chengqing nevezetű ember. Ő, mint „Kao Gong Yuan Wai Lang“ dolgozott, ami annyit tesz, hogy : „A császári udvar hivatalnoka, aki a hivatalnokok teljesítményét és hibáit felügyelte“. Egyszer egy baleset következtében elsüllyedt egy halászhajó. Lu Chengqing lefokozta azt a hivatalnokot, aki a balesetkor éppen szolgálatban volt, az ún. „átlag alatti“ fokra. Informálta a hivatalnokot a döntéséről. Meglepetésére a hivatalnok nem mutatta semmi jelét sem gyűlöletnek, sem bosszúságnak, sem szomorúságnak. Később Lu Chengqing észrevette, hogy a hajó elsüllyedését egy nem…

  • Történelem

    A kommunizmusról alkotott romantikus kép

    “A mai napig számos nyugati ember romantikus fantáziákat kerget a kommunizmussal kapcsolatban, de még sosem éltek kommunista országban, és nem szenvedtek tőle, ezért nem is tudják megérteni mit jelent a kommunizmus a gyakorlatban. A hidegháború alatt a szabad világból sok értelmiségi, művész, újságíró, politikus és fiatal diák utazott turistaként Oroszországba, Kínába vagy Kubába. Amit ott láttak, vagy látni engedtek, teljesen más, mint ezen országok lakóinak valódi élete. A kommunista országok tökélyre fejlesztették a külföldiek megtévesztését: Minden, amit a külföldi látogatók láttak, gondosan az ízlésüknek megfelelően lett kidolgozva, beleértve a modell falvakat, gyárakat, iskolákat, kórházakat, napközis otthonokat és börtönöket. Azok a recepciósok, akikkel kapcsolatba kerültek a Kommunista Párt tagjai, vagy egyéb…

  • Kultúra,  Történelem

    Zhuang Zi – Lao Ce-vel együtt a Taoizmus legnagyobb pátriárkája volt

    Zhuang Zi (i.e. 369-286) vagy Chuang Tse sosem szolgált kiemelkedő kormányhivatalnokként életében, csak egy kisebb valaki volt a szülővárosában, egy rövid ideig. Egyszer felajánlotta neki a miniszterelnök pozícióját az állam királya, de ő visszautasította. Elhíresült, ahogyan Zhuang Zi összehasonlította a szabadságának áruba bocsátását egy kormányhivatalnoki szerep kedvéért, azzal, ahogy egy isteni teknős eladja a páncélját, hogy imádják azt.

  • Kultúra,  Történelem

    Takarékosság és luxus

    A kínai történelem egyik legismeretebb bölcs alakja Zhuge Liang (Kr.u. 181-234) a Három Királyság idejében élt. Kancellárként és Shu Han minisztereként nagy hatalma volt és előjogai, amelyekkel azonban nem élt. Ehelyett egy teljesen egyszerű és feltűnést nélkülöző életet élt. Amikor a magas rangú tisztviselőknek vagy gazdag embereknek nagyszabású temetést rendeztek, azt mondta Zhuge Liang az alattvalóinak, hogy őt majd egy kis sírba temessék el a hegyekben. Egy olyan sírba, amelybe csak egyetlen koporsó fér el. Szokásos ruházata mellett semmilyen más tárgyat nem tehetnek a sírhelybe.