Nem mindig lehet első pillantásra felismerni az igazságot, és ennek megfelelően megítélni egy helyzetet. Konfuciusz akkor ismerte fel, hogy a saját észlelések nem mindig megbízhatóak, amikor legjobb tanítványát, Yan Huit kísérte figyelemmel a rizslopásnál.
Yan Hui, más néven Yan Yuan, egy Lu állambeli kínai filozófus volt (Kr. e. 521–481) és Konfuciusz kedvenc tanítványa.
Yan Hui egy szegény családban született, de elfogadta a helyzetét. Okos volt, a tanulmányai során szorgalmas, és bölcs következtetéseket tudott levonni. Konfuciusz gyakran dicsérte meg jó jelleméért. Halála után Yan Huit az egyik legtekintélyesebb bölcsként tisztelték.
Yan Hui felismerései
Yan Hui egyszer a következő beszélgetést folytatta Konfuciusszal: „Azt hiszem, egy embernek nem szabad szégyenkeznie a szegénysége miatt. Tudni kellene, hogy hol van a helye, függetlenül a származásától. Még akkor is, ha nincs magas társadalmi státusza, nem kellene alacsonyabb rendűnek éreznie magát a személyében, és nem kell szégyenkeznie az arisztokraták előtt. Nem azáltal építi fel a hírnevét, hogy megjátssza magát, hanem azzal, hogy egész életében az akadályokon keresztül átsegíti a barátokat. Mit tart Ön arról, ha az ember a fentieket veszi mérceként az életvitel számára?”
Konfuciusz így válaszolt: „Ez jó lenne. Ha valaki a szegényes körülményeitől függetlenül elégedett lehet, anélkül hogy alacsonyabb rendűnek érezné magát az arisztokraták előtt, akkor nem is lesznek más vágyai. Még ha nincs is magas társadalmi pozíciója, ha nem tekinti magát alacsonyabb rendűnek az arisztokratáknál, akkor természetesen, alázatosan és udvariasan viselkedhet. Mindenkivel tisztességesen bánhat, és nem játszhatja meg magát, ami szintén nagyobb tiszteletet fog hozni neki. Nem szigeteli el magát a társadalomtól, ezért barátságokat köthet, hűséget értékelhet és barátokat nehéz helyzetekben is támogathat. Nem beszél túl sokat és nem túloz, avégett hogy a dolgokat jól lehessen egyesíteni. Ha sikerül megvalósítanod ezeket a dolgokat, akkor nem vagy rosszabb, mint a régi bölcsek.”
Konfuciusz idővel látta, hogy Yan Hui cselekedetei valóban megfelelnek a szavainak. Gyakran dicsérte tanítványát, és nagyon bízott benne.
Az „ellopott” rizs
Egyszer Konfuciusz a senki földjén rekedt Chen és Tsai államok között és semmi élelme sem volt. Hét napig semmit sem evett és kimerült volt. Yan Huinak azonban sikerült egy kevés rizst találnia, és nekifogott elkészíteni ezt a mesterének.
Amikor a rizs már majdnem kész volt, Konfuciusz megfigyelte, ahogyan Yan Hui az edényből kivett valamennyit a rizsből és megette. Ez a magatartás azonban ellentétes volt Yan Hui felismerésével, hogy az embernek „ismernie kellene és el kellene fogadnia a helyét”, ehelyett titokban ételt vett el, amelyet a tanítójának szánt.
Amikor a rizs elkészült, Yan Hui udvariasan meghívta Konfuciuszt, hogy egye meg a rizst. Konfuciusz úgy tett, mintha nem látta volna, mi történt, felállt és azt mondta: „Csak az őseimről álmodtam. Mivel a rizs tisztának néz ki, szeretném feláldozni az őseimnek, és később megenni”. A kínai kultúrában azonban tilos olyan ételeket ajánlani fel áldozatként, amelyekből már ettek. Ez nagy tiszteletlenségnek számított az ősök iránt. Ezzel Konfuciusz nyilvánvalóan azt akarta kipróbálni, hogy a tanítványa elpalástolná-e a hibáját.
Yan Hui azonban habozás nélkül válaszolt: „Kérem, ne. Egy kevés hamu beleesett az edénybe, és beszennyezte a rizsét. Pazarlás lett volna, ha kidobtam volna a szennyezett részt, tehát megettem.”
Konfuciusz erre fel sóhajtott, és később minden tanítványának a következőket tanította: „Az emberek megbíznak abban, amit látnak. De még az sem feltétlenül az igazság, amit a szemek ténylegesen látnak. Az emberek teljes szívvel bíznak, de néha maga a szív sem megbízható. Arra kellene gondolniuk, hogy sohasem könnyű valóban megérteni egy embert!”
Az eset majdnem arra késztette Konfuciuszt, hogy félreértse és elítélje kedvenc tanítványát. Aztán megértette, hogy az ember nem feltétlenül látja mindig az igazságot, és hogy a „látás nem jelenti feltétlenül egyből a hitet is”.
Megpróbálni az összképet felismerni
Bölcs emberként még ő is majdnem tévesen ítélte volna meg legmegbízhatóbb tanítványát, és kételkedett volna a szavai őszinteségében. Szerencsés módon ebben az esetben a félreértést azonnal meg lehetett oldani. A mindennapok emberek közötti konfliktusaiban és félreértéseiben ez azonban nem mindig olyan könnyű.
Ahhoz, hogy ezeket a dolgokat jól tudjuk csinálni, fontos, hogy ne csak a felszín szempontjából és a saját gondolatainkból kiindulva ítéljünk meg helyzeteket, hanem különböző szemszögekből nézzük meg őket, és eközben ne felejtsük el a szembenálló meglátását. Csak így lehet megérteni az összképet.
Ha az ember csak egyetlen egy távlatból látja a dolgokat, az torzításokhoz vezethet. Számos olyan ember van, aki tulajdonképpen félreért dolgokat, ámbár azt állítja, hogy látta volna őket. A valódi körülmények azonban legtöbbször nem ismerhetők fel az első pillantásra.
Konfuciusz jól ismert idézete erről a felismerésről így hangzik:
„Az előfeltétele minden valódi tudásnak az egy pontos megkülönböztetési képesség az a között levő határ számára, amit valóban tud az ember, és amit csak elgondol.” (Tudni, hogy amit tudunk, azt tudjuk, ám amit nem tudunk, azt nem tudjuk; ez az igazi tudás.)
Konfuciusz
https://www.visiontimes.net/als-konfuzius-seinen…/
Kép: Blue Shiao (Epoch Times)
