Kultúra

A szíved teremti meg a megjelenést, amely a jóléthez vagy a kudarchoz vezet

A Song-dinasztia idején élt két teljesen egyforma ikertestvér, Gao Xiaobiao és Gao Xiaoji. Tizenhat éves korukban részt vettek az állami vizsgarendszerben, és mindketten átjutottak a megyei szintű vizsgán, olyan személyiségekként nyervén elismerést, akik „műveltek és tehetségesek”. Miután megházasodtak, szüleik megparancsolták nekik, hogy különböző ruhákat és cipőket viseljenek, hogy a menyeik felismerhessék a férjüket.

Egy nap az ikrek találkoztak Chen Xiyi úrral, akinek eredeti neve Chen Bo volt. Ő egy jól ismert taoista volt, és széles körben halhatatlannak tekintették. Úgy is ismerték, mint Chen Bo idős ős vagy Xiyi őstanító. Ő egy alvási rendszer híve volt, gyakran több napon át folyamatosan aludt. Az emberek ezért alvó halhatatlannak nevezték.

A taoizmus egyik mestere volt abban az időben. Egy nap beleegyezett, hogy megvizsgálja a megjelenésüket, hogy meghatározza a sorsukat. Miután megvizsgálta őket, Chen Xiyi azt mondta: „Egyaránt kiváló megjelenésetekkel, tiszta szemöldökkel, egyenes orral, jól formált ajkakkal, fehér fülekkel és ragyogó szemekkel, mindketten biztosan át fogtok menni a legmagasabb császári szintű vizsgán a jövőben.”

A legmagasabb császári vizsga előtt, amit le kellett tenni, az ikrek a fővárosba mentek, és egy rokonuknál szálltak meg. A szomszédban egy fiatal és gyönyörű özvegyasszony lakott. Xiaobiao megindíthatatlan maradt, és továbbra is elkötelezetten tanult. Xiaoji nem tudta visszafogni magát, és viszonyt kezdett a nővel. Később kitört a botrány, és valaki felfedte az özvegy családjának. Az özvegy mély szégyent érzett és öngyilkos lett.

A vizsga után az ikrek ismét elmentek Chen Xiyi úrhoz.

Amikor meglátta őket, Chen Xiyi megdöbbent és azt mondta: „Mindkettőtök külseje drámaian megváltozott. Az egyik javult, de a másik szörnyű lett. Xiaobiao szemöldöke lilának tűnik, és a szemei ragyognak. Tehát biztosan sikerrel vette a vizsgát.

Xiaoji viszont rossz megjelenéssel rendelkezik: homályos zöld szemöldök, kidülledt szemgolyó, sápadt ajkak, vörös és fekete orr, száraz és perzselt fülek, tompa arc, feledékenység és szétszórt szellem, ami arra utal, hogy Xiaoji valami rosszat tehetett, és ártott az erényének. Xiaoji nemcsak a vizsgán fog megbukni, hanem idő előtt meg is fog halni.”

Az eredmények közzététele után kiderült, hogy Xiaoji megbukott a vizsgán, és később depresszióban halt meg.

Xiaobiao elismert, magas rangú tisztviselő lett. Sok leszármazottja volt, és mindegyikük tehetséges volt. A 70. születésnapján Chen Xiyi úr eljött, hogy gratuláljon neki, és rögtönzött beszédet mondott: „Általában könnyű megmondani, hogy a megjelenésed jó-e vagy sem. Nem könnyű azonban pontosan megjósolni a sorsodat.”

“A sors a mennytől függ, a megjelenés pedig önmagadtól. Ha a menny elvei szerint tudsz viselkedni, és harmonikusan, jósággal bánsz az emberekkel, akkor boldogulni fogsz. A gondolataid hatással lesznek a szellemedre és az elmédre, és aztán megváltoztatják a fizikai megjelenésedet.

A menny önzetlen, a boldogságot csökkentheti a bűn, és a bűnt is meg lehet váltani jótettekkel. A külsőd megmutatja, hogy mi van a szívedben. Ez az értelme annak a mondásnak, hogy a boldogságot és a szerencsétlenséget mind te magad okozod.”

Chen Xiyi úr szavait arról, hogyan kell keresni a boldogságot és elkerülni a szerencsétlenséget, Gao Xiaobiao összes családtagja nagyon komolyan megfontolta. Szívükön viselték őket, és úgy tekintettek rájuk, mint olyan szavakra, amelyek szerint az életet eztán élni kell.

Forrás:

Kép: https://pixabay.com/…/landscape-mountains-sun-haze…/ Jogok: https://creativecommons.org/publicdomain/zero/1.0/deed.en