Kultúra

A lándzsáját a saját pajzsának szegezi 自相矛盾

A hadviselő államok időszakában (Kr. e. 475-221) Chu államban élt egy fegyverkereskedő, aki a lándzsák és pajzsok eladására szakosodott.

Egyik nap a kereskedő kiment az utcára, hogy eladja a fegyvereit. Talált egy helyet, ahol sok ember járt-kelt, és ott a földre terítette portékáját.

Először feltartotta a pajzsot, és hangosan kiabált a nézelődőknek: „Figyelem, figyelem! Gyertek, és vessetek egy pillantást erre a világhíres pajzsra. Semmi sem éri utol a tartósságát. Még a világ legélesebb pengéjű lándzsája sem tud áthatolni rajta.”

Hatalmas tömeg gyűlt köré, hogy megnézze a páratlan pajzsot.

Aztán felemelte a lándzsát és így reklámozta: „Figyelem, figyelem! Gyertek és vessetek egy pillantást a lándzsámra. Semmi sem hasonlítható az élességéhez, mivel ez a legélesebb lándzsa a nap alatt. Áthatol a világ legtartósabb pajzsán is.”

Ezt hallva a tömeg nevetésbe tört ki. Egyikük megkérdezte a kereskedőtől: „Az alapján, amit épp az előbb mondtál, semmi sem hasonló a lándzsád élességéhez, mivel átszúrja a világ legerősebb pajzsát is. És a pajzsod is a világon a legerősebb, és meg tud állítani bármilyen lándzsát. Mi lenne, ha kipróbálnád a lándzsádat a pajzsod ellen?”

A kereskedő elnémult. Nem tudott erre mit felelni. Zavartan és sietve összepakolta a lándzsáját és a pajzsát, majd elment.

A 自相矛盾 (zì xiāng máo dùn) szólás – mely szó szerinti fordításban azt jelenti, hogy valaki a saját lándzsáját használja a pajzsa ellen – ebből a történetből ered. Ezt a történetet a „Han Fei Zi” című könyv tartalmazza, melyet Han Fei (kb. Kr. e. 280-233) írt, aki egyike a Kínában élt legkorábbi jogász filozófusoknak.

A szólás azt jelenti, hogy valaki ellentmond saját magának. Mostanában az emberek úgy használják ezt a szólást, hogy olyan beszédeket vagy tetteket jellemeznek vele, amelyek az elejétől fogva ellentétben állnak egymással, és ezáltal valami lehetetlenségre utalnak.

Forrás: Történetek az ősi Kínából

Kép: A fegyverkereskedő dicsekszik a legtartósabb pajzzsal, és a pajzsot átszúró lándzsával, amely önmagában ellentmondás, amin még az emberek is jót derültek. (Zona Yeh/Epoch Times)