Kultúra

A jellem a legértékesebb dolog az ember életében

A jellem a győztes babérkoszorúja és az élet dicsősége. Őrizzük meg a jellemünket, és akkor meg fogjuk őrizni a legnagyobb gazdagságot.

Tisztesség és feddhetetlenség

Egy személy elismerése általunk gyakran a tisztességgel, az illető jellemébe vetett bizalommal kezdődik. Ha egy személy nem képes elnyerni mások bizalmát, akkor nagyon nehéz többet elérnie, mindegy, milyen ügyes is lehet.

Egy jól ismert cég pénzügyi asszisztenst alkalmazott. A személyzeti szakemberek interjúkat készítettek és átvilágították a jelentkezőket.

Sok ember ment minden nap a céghez interjúkra. Végül három ember maradt. Hármuk képessége azonban szinte azonos volt, ami lehetetlenné tette a végső kiválasztást. Így a főnökkel konzultáltak. A főnök csupán ugyanazt a kérdést tette fel mind a három embernek: „Hogyan segíthet a vállalatnak abban, hogy ne fizessen adót az 500.000 jüan (75.000 USD) jövedelem után?”

Az első és a második kérelmező azt mondta, hogy hamis számlákat készíthetnek a követelmény teljesítése érdekében. A főnök bólintott, nem szólt semmit, majd azt mondta nekik, hogy várjanak további értesítésre.

Az utolsó, egy fiatal nő egy pillanatra megdöbbent, majd sokáig némán ült, mielőtt megkérdezte: „Biztos, benne, hogy ezt akarja csinálni?” A főnök bólintott, a lány pedig egyenesen az ajtóhoz ment, hogy otthagyja az interjút.

A főnök azon nyomban felállt és rámosolygott, és így szólt: „Kisasszony, kérem, várjon. Ön a legtisztességesebb személy e jelöltek között, valódi feddhetetlenséggel. Gratulálok, hogy átment az interjún!”

Később ezt a fiatal nőt a megbecsült pénzügyi igazgatóvá léptették elő.

Hála és jóság

Az elszegényedett Aaron megpróbált munkát találni, hogy fel tudja nevelni 2 éves gyermekét.

Egy nap végül eljutott egy interjúra, és annyira izgatott volt. Hosszú időn át készült rá. Az interjú reggelén Aaron korán szállt buszra, hogy eljusson a céghez.

Az odavezető úton a buszt egy közlekedési baleset állította meg, de senki sem volt hajlandó leszállni, hogy segítsen. Aaron megkérte a sofőrt, hogy nyissa ki az ajtót és várja meg, hogy segítsen a sérülteknek. A sofőr azt mondta: „A busz senkire sem vár. El fogok hajtani, ha leszállsz.”

Egy rövid küzdelem után a lelkiismeretével, Aaron úgy döntött, hogy leszáll a buszról, hogy megpróbáljon embereket menteni, és közben feladta értékes interjúját. Végül a sérülteket kórházba szállították és a gyors kezelés miatt stabilizálták.

Aaron azt mondta: „Ezúttal elszalasztottam egy munkalehetőséget, és a jövőben ott még több lehetett volna ami vár rám, de egy embernek csak egy élete van. Ma reggel csak az a gondolat járt a fejemben, hogy az embereken segítsek.

Szerencsére a jóindulatú viselkedése miatt számos média beszámolt a tettéről. Ezt követően több állásajánlatot kapott, köztük egyet attól a cégtől, ahol az interjút elmulasztotta. Nem csak ez történt vele, hanem mondhatni az élete is megjavult a jóindulatú emberektől kapott adományok miatt.

A jóság hasonló egy körhöz. Ha tudod, hogyan legyél hálás és jóindulatú, egy nap, mindazt, amit tettél, különböző módokon fogják megjutalmazni.

Forrás: https://visiontimes.com/…/character-is-the-most…

Kép: Fricskó Eszter