A kínai kultúrában a sárkányt isteni lényként írják le, akinek óriási, selyemhernyó alakú teste van, pikkelyei, mint a pontynak, feje, mint a tevének, szarvai, mint a szarvasnak, szemei, mint a szellemnek, karmai, mint a sasnak, mancsa, mint a tigrisnek, és fülei, mint az ökörnek.
Bonyolult vonásaik ellenére a sárkányokat a történelem során többé-kevésbé azonos módon ábrázolták a templomokban, palotákban, könyvekben, festményeken és szobrokon. Az ősi kínaiak annyira tisztelték a sárkányt, hogy a kínai állatöv egyetlen égi lénye lett.
Bár a sárkányt gyakran mitikus birodalmakhoz társították, a kínai történelmi feljegyzések szerint a sárkányok időről időre megjelentek a földön. A sárkányról szóló legrégebbi feljegyzés vitathatatlanul Fu Xihez, a kínai civilizáció megteremtőjéhez nyúlik vissza, akiről úgy vélték, hogy félig ember, félig sárkány. A legendák szerint sárkányok jelentek meg az égen olyan történelmi kínai személyiségek születésének vagy halálának napján, mint a Sárga Császár (i. e. 2600 körül), Yao császár (i. e. 2300 körül), Shun császár (i. e. 2200 körül) és Nagy Yu császár (i. e. 2100 körül), a nagy bölcs császárok megtestesítőjeként.
Úgy mondják, hogy a Sárga Császár i. e. 2598-ban a Guangdong tartománybeli Qiao-hegy lábánál egy nagy Dinget (két hurokkal ellátott ősi állvány, amelyet az ég imádására használtak) készített, és amikor felállították, megnyílt az ég kapuja, és egy sárga sárkány szállt le. A Sárga Császár 70 kancellárjával együtt a sárga sárkányon lovagolva emelkedett fel a mennybe.
Néhány más legendában a keleti sárkányokat olyan mágikus erővel rendelkező lényekként ábrázolták, amelyek háborús időkben segíthettek a császároknak a lázadások leverésében. Idővel az emberek úgy értelmezték a sárkányok megjelenését az égen, mint annak jelét, hogy hamarosan valami fontos dolog fog történni, vagy mint a szerencse jelét.
Forrás:
Kép: SM Yang (Epoch Times)
