A lábujj leszorítás egy ősi kínai szokás volt, ahol a nők lábujjaikat szorosan bepólyálták azzal a céllal, hogy a láb méretét megváltoztassák. A szokás a X.században indult el, a XX. század elejéig maradt fenn. A lábujjaikat elkötő nők számos egészségügyi komplikációt szenvedtek el, ennek ellenére sokan szívesen viselték el a kínokat a magasabb társadalmi megítélés és státus elérése érdekében.
Úgy vélik, hogy a lábujj leszorító őrület Li Yu császárnak az uralkodása alatt, a Déli Tang-dinasztia idején vette kezdetét. A császár egyszer azt kérte egy ágyasától, hogy kösse hátra a lábujjait a talpa alá fehér selyem szalaggal, hogy az félhold alakúvá váljon. Megkérte, hogy így végezzen balettszerű táncot. Ez annyira elbűvölte a jelenlevőket, hogy elkezdték utánozni. Hamarosan szokássá vált a felsőbb osztályba tartozó nők körében ez a gyakorlat. Végül az 1900-as években nagyrészt eltűnt a szokás. A XXI. században már csak egynéhány idős kínai nő él elkötött lábbal.
A lábujj elkötések súlyos terheket rónak az alsó testre, ezzel fájdalmat okoznak a medence területén. Mivel a lábujjak gyerekkorban voltak elkötve, ez arra kényszerítette a nőket, hogy hajlott testtartással járjanak, a csontjaik pedig rendellenesen fejlődtek. Ezáltal csak kis lépéseket tudtak tenni, tipegtek. Ezt a lengést még vonzónak is találták. Az életkor előrehaladtával egyre nehezebb volt az egyensúlyt megtartani, ami gyakran a csípő törésével járt.
A másik fő veszély a fertőzés volt. A fiatal lányok lába még kötött állapotában is növekedett. Ennek következtében a lábujjak befelé görbültek, és a körmök a talpba belenőttek. Sok nőnek teljesen el kellett távolítania a lábujját. Előfordult, hogy tárgyakat, például üvegszilánkokat helyeztek a kötésbe, hogy a lábukat elvágják, és így célzottan fertőzést okozzanak. Ez lehetővé tette, hogy eltávolítsák a lábujjakat, így a lábak még kisebbekké váltak és „kecsesebbnek” tűntek.
Egy tanulmány a lábelszorítás következményeit vizsgálta a 70 év feletti nők körében. „A 80 éves és annál idősebb nők harmincnyolc százalékánál, a 70–79 éves nők 18% -nál okozott az elkötött láb deformációkat. Az elkötött lábakkal rendelkező nők nagyobb valószínűséggel esnek el, kevésbé képesek guggolni, és kevésbé képesek segítség nélkül felállni egy székről, mint a normál lábakkal rendelkező nők. 14,3% -kal kevesebb funkcionális kapacitásuk volt (egyensúly-teszt) és 5,1% -kal alacsonyabb a csípőcsontsűrűség náluk”- tárta fel egy tanulmány (https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC1381134/)
Miközben Kína lábelkötési gyakorlatát űzte, a nyugatnak is meg volt a maga káros női szépségideálja – a fűző. A XVI. században vált rendkívül népszerűvé Európában, hogy a nők dereka amennyire csak lehetséges, vékonynak nézzen ki. Azonban a XIX. században a fűző problematikussá vált, mivel a szoros fűző nagyon megnehezítette a nők légzését, és nagyon kényelmetlen volt.
A XIX. század végére a közvélemény a fűző tekintetében kezdett elutasítóvá válni. Még csoportok is szerveződtek, amelyek tiltakoztak a ruhadarab ellen. 1908-ban közzétették a fűzőket viselő nők röntgenképeit, amelyek megmutatták a szoros fűző káros hatásait. Az 1920-as évekre a fűző kiment a divatból, és a hangsúly a kényelmes ruházatra tevődött át.
Forrás: https://www.visiontimes.com/2020/08/16/foot-binding-and-health-consequences.html
Credit: Vision Times
Kép: Kínai női láb 1911
https://commons.m.wikimedia.org/wiki/File:A_HIGH_CASTE_LADYS_DAINTY_LILY_FEET_(cropped).jpg
.jpg){kind=link}