Az “Igazi Mulan”: Agnes Chow hongkongi aktivista az országért és az emberekért folytatott harcban

A Disney szeptember 4-én 30 dollárért tervezi a „Mulan” közvetítését a Disney + -on. A nézők azonban tiltakoztak a filmhősnő Crystal Liu ellen, mert aktívan támogatja a brutálisan fellepő hongkongi rendőrséget. Sokan Agnes Chow hongkongi demokrácia aktivistát látják helyette jelenleg úgy, mint valódi szabadsághősüket, és ezért Agnes-t “Igazi Mulannak” hívják. Augusztus 10-én, hétfõn letartóztatták a 71 éves Jimmy Lai hongkongi média mogult (Apple Daily) és a demokrácia mozgalom támogatóját. Két fiát, valamint hét másik vezető demokrácia-aktivistát szintén letartóztattak. A letartóztatottak között volt az aktivista és a Demosisto társalapítója, Agnes Chow is. A letartóztatásokat Hongkong új nemzetbiztonsági törvényének ürügyén tették, amelyet nemzetközileg elítélnek. Globális tüntetések után, kedden este a letartóztatottakat óvadék ellenében szabadon engedték. Agnes Chow, Jimmy Lai és Joshua Wong Hongkong legfontosabb demokrácia-aktivistái. A demokrácia-tüntetéseken való részvételükért már a Nemzetbiztonsági törvény előtt is vád alá helyezték őket. A pekingi kommunista rezsim „idegen hatalmakkal való együttműködés”-re hivatkozott. Elítélésük esetén életfogytiglani börtönbüntetést kaphatnak. Agnes Chow – Az „Igazi Mulan” Röviddel Agnes letartóztatása után heves vita tört ki a Twitter-en a #FreeAgnes és #AgnesChow hashtag alatt, a követői pedig „Igazi Mulannak” nevezték, a legendás kínai hősnő után, aki a családjának és az országának megmentéséért harcolt, jelentette a BBC. (Agnes Chow: Hong Kong activist hailed as the ‘real Mulan’ https://www.bbc.co.uk/news/world-asia-china-53746867) A demokrácia melletti aktivista, filmszínésznő és a HK popénekese, Denise Ho (HOCC) a Twitteren ezt írta: „Mulan a mi büszkeségünk”. A „BBC” cikke szerint a Twitteren egy felhasználó a következőt írta: „Agnes megmutatta, milyen az igazi bátorság” – és egy másik nő pedig így fogalmazott: „Agnes Chow-nak kell lennie az igazi Mulannak. Sokkal jobb, mint Liu, aki támogatja a hongkongi rendőri brutalitást. Bátor és felkészült … harcol a szabadságért.” A 23 éves Agnes Chow évek óta aktív a politikában és az igazságosság mellett áll. 15 éves korában csatlakozott a „Scholarism” ifjúsági mozgalomhoz, ahol megismerkedett az egyik alapító taggal, Joshua Wong-gal. A mozgalom ellenzi az úgy nevezett “erkölcsi és nemzeti” oktatás iskolai tantárgyként történő bevezetését, amelyet valójában kommunista agymosásnak tekintenek. A terveket végül elvetették a tömeges tüntetések és éhségsztrájkok után. A „Scholarism“ szintén részt vett a 2014. évi „Esernyő” tüntetésekben, és szabad választásokat követelt. 2016-ban a „Scholarism” feloszlott, és a mozgalom sok vezetője csatlakozott a Joshua Wong által alapított „Demosisto” párthoz. 2018-ban Agnes Chow részt vett a helyi választásokon, de a kormány elutasította a jelöltként való indulását, mondván, hogy aktívan támogatta Hongkong „önrendelkezését”. A kínai kiadatási törvény elleni 2019. nyári tiltakozása után Chow-t és Wong-ot letartóztatták, mert a vád szerint 2019. június 21-én részt vettek egy illegális gyűlésen a hongkongi rendőrség székhelyen. Óvadék ellenében a tárgyalásig szabadon engedték őket. Miután a hongkongi nemzetbiztonsági törvény 2020. június 30-án hatályba lépett, a Demosistót feloszlatták, mert a politikai üldöztetés előre látható volt. Wong és Chow azonban Hongkongban maradtak. A Disney és a Mulan film ellen tiltakoznak A Disney Mulan-film színésznője, Yifei Liu (Crystal Liu) 2019 őszén a nézők heves kritikáinak össztüzébe került, ugyanis a tüntető diákok ellen kegyetlen brutalitással fellépő hongkongi rendõrséget támogatta a közösségi médiában. Néhányan összehasonlítást végeztek és megkérdezték, hogy ki is az igazi Mulan: a szabadságharcos, Agnes Chow vagy a színésznő, Crystal Liu, aki Mulant játssza a Disney élő adásában, de támogatja a kínai tekintélyelvű rezsimet. Ezt bojkott felhívások követték, ahogy a „New York Times” is beszámolt róla. (https://www.nytimes.com/2019/08/16/world/asia/boycott-mulan.html ) Az emberek tiltakoztak a Disney irodái előtt, többek között a dél-koreai fővárosban, Szöulban is, hogy így támogassák a hongkongi demokrácia mozgalmat. Sokan felháborodtak és azt mondták, hogy az ókori kínai legenda szerint Mulan egy valódi hősnő, aki férfinak álcázta magát, hogy elfoglalja öregedő apja helyét a hadseregben, és küzdjön családjának és országának megmentéséért. Agnes Chow, akit a hongkongiak kineveztek “Igazi Mulan”-nak szintén nagy küzdelmeket tudhat maga mögött, fiatal kora ellenére, és rendkívül aggasztó a jelenlegi helyzet, mely szerint akár életfogytig tartó szabadságvesztésre is ítélhetik, ami Kínában komoly kegyetlenségekkel is párosulhat. Forrás: https://www.epochtimes.de/china/the-real-mulan-hongkong-aktivistin-agnes-chow-im-kampf-fuer-land-und-leute-a3313055.html Credit: Steffen Munter Photo: Demosisto. Agnes Chow