• Politika

    A kínai falvak, Kína gazdag örökségének és hagyományainak utolsó bástyái lassan kihalnak

    A változás elkerülhetetlen. A természetben állandó és mindenütt jelen van: a nappal átadja helyét az éjszakának, a nyár átadja helyét az ősznek, a felhők átadják helyüket a napnak. Ahogy a hernyóból pillangó lesz, és a vízből gőz vagy jég, úgy mi is folyamatosan változunk – a gyermekkoron át a felnőttkorig és az öregkorig. Lao-ce mondta: “Ha felismered, hogy minden dolog változik, nincs semmi, amihez ragaszkodni próbálnál. Ha nem félsz a haláltól, nincs semmi, amit ne tudnál elérni.” A változástól való félelem, ahogy Lao-ce rámutatott, akadályozhatja a fejlődésünket. Mivel a dolgok állandóan változnak, csak energiapocsékolás, ha megpróbálunk ellenállni. Bármihez ragaszkodni, ami jelenleg létezik, vakmerőség. Semmi sem marad változatlan, és semmi sem…

  • Kultúra

    A változás az élet része

    Konfucionista bölcsesség a másokkal való bánásmódról

    Konfuciusz rámutatott arra, hogy a jóindulat, ill. jóság nemcsak egy politikai ideológia, hanem egy erkölcsi mérce is. “A másokról való gondoskodás” kifejezi a jóindulatot és elősegíti a “hűséget és a türelmet.” Ez az ideológia mélyrehatóan befolyásolta a kínai hagyományos erényt és igazságérzetet, valamint a jóság és türelem fogalmait. Napjaink társadalmában is egy mely értelemmel rendelkezik. Amikor Konfuciusz tanítványaival egyszer megvitatta a másokkal való bánásmód különböző formáit, Zilu így szolt: “Ha mások jószívűen bánnak velem, akkor én is kedves leszek velük; de ha nem, akkor én sem.” Konfuciusz így felelt: “Ez a módszer az erkölcstelen embereké.” Zigong azt mondta: “Ha mások jószívűen bánnak velem, akkor én is kedves leszek velük; viszont…