• Hírek

    A kínai bankjegyek missziója

    Minghui/Clearharmony: “Amikor epret és banánt vásároltam, papírpénzzel fizettem a tulajdonosnak, amelyekre információk voltak nyomtatva a Fálun Dáfáról és az üldözésről. Izgatottan azt mondta: „Csodálatos dolgot teszel! Ezek a szavak mind igazak.” Azt válaszoltam neki: „Ha oda tudod adni ezeket másoknak is, hogy ők is hallhassanak az üldözésről, akkor nem jót cselekszel? Akkor szerencsében lesz részed.” Azután adtam neki egy USB flash meghajtót, hogy még többet tudhasson meg a Dáfáról. Boldogan tette el a táskájába. Amikor néhány nappal később visszamentem a boltba megkérdeztem, hogy megnézte-e azóta a videót, és hogy ki szeretne-e lépni a Kínai Kommunista Pártból (KKP) és annak ifjúsági szervezeteiből. Azt mondta, hogy fel szeretné mondani a tagságát az…

  • Politika

    A kínai konzulátus megpróbálja megingatni a magyar törvényhozót – VIDEO

    NTD News: A magyarországi kínai nagykövetség levelet intézett egy parlamenti képviselőhöz, amelyben nyomást gyakorolt ​​rá, hogy hagyjon fel egy üldözött csoport támogatásával Kínában. Szél Bernadett elmondta, hogy „politikai karrierje legabszurdabb pillanata” volt, amikor augusztus 19-én levelet kapott a budapesti kínai nagykövetségtől. Ebben a nagykövetség kijelentette, hogy sajnálja és határozottan ellenzi, hogy közös nyilatkozatot írt alá a Fálun Gong, egy Kínában üldözött spirituális gyakorlat támogatásáról. Azt a nyilatkozatot, amelyet a Fálun Gong támogatására írt alá, világszerte több mint 600 törvényhozó is aláírta. Felszólítatva a KKP-t a Fálun Gong gyakorlók üldözésére irányuló “szisztematikus és brutális kampány” felszámolására Kínában. Továbbá több mint 30 amerikai törvényhozó egyedi támogató levelet is írt a témában. A…

  • Egyéb kategória

    Magyar felirattal – AZ IGAZSÁG KÓDJA

    Egy embert egy napon elvisz a rendőrség a munkahelyéről. Semmi rosszat nem tett, a munkatársai keresni kezdik. Kiderül, hogy a hite miatt üldözi a KKP. Eltűnése pedig nagyon komoly titokra derít fényt. Napjaink Kínája egy igaz történet tükrében. Amennyiben nem jelenik meg egyből a magyar felirat, akkor jobb oldalt ki lehet választani a feliratok közül. Jó filmnézést kvánunk! https://www.facebook.com/111091137265334/posts/132837838423997/?d=n

  • Hírek

    Az óriásszobor lábánál áll már az árvíz. A környékbelieket biztonságba kellett helyezni, 180 látogatót pedig ki kellett menekíteni

    “A helyi mondás szerint, ha a Leshani óriás Buddha lábát víz éri, akkor a 16 milliós Csengtu városa is víz alá fog kerülni. Szecsuán tartomány biztonsági erői minden esetre magas készültségbe helyezték magukat a heves esőzések és a vele járó áradások miatt, mert egyelőre semmi jele, hogy a helyzet hamarosan javulna.” Kép: wikipedia https://nlc.hu/utazas/20200823/arviz-kina-leshani-buddha/

  • Politika

    Magyar politikusnő „eligazítást” kap a Fálun Gongot illetően a kínai nagykövetségtől – Epoch Times Németország

    Egy magyar politikusnő aláír egy levelet, amelyet világszerte több mint 600 politikus támogatott – együttesen követelik a Fálun Gong üldözésének a befejezését. A magyarországi kínai nagykövetség ezután figyelmeztető levelet küldött a politikusnőnek, miszerint nem szabad támogatnia a békés mozgalmat. A politikusnő elutasítja az „eligazítást” és közzéteszi a kínaiak „furcsa” levelét. „Egész eddigi politikai pályafutásom legabszurdabb mozzanata ez” – írja Facebook-oldalán Szél Bernadett független parlamenti képviselő. A budapesti kínai nagykövetségtől „eligazítást” kapott a Fálun Gongot illetően A nagykövetség azért írt a politikusnőnek, mert felszólalt az üldözött és Kínában betiltott Fálun Gong mozgalom mellett. „A szervezet nem radikális politikai vagy vallási irányvonala miatt szúrja a kínai kommunista rezsim szemét” – írja a…

  • Hírek,  Politika

    Dél-Mongólia, az ismeretlen kulturális népirtás – Interjú Enghebatu Togochog-gal arról, hogy a KKP miként próbálja meg elpusztítani a mongol identitást azon a területen, amit Belső-Mongóliának hív. szerző: Massimo Introvigne

    Enghebatu Togochog a Dél-Mongol Emberi Jogi Információs Központ (SMHRIC) igazgatója. A Bitter Winter a Belső-Mongóliában (amelyet a mongolok inkább „Dél-Mongóliának” hívnak) végbemenő emberi jogi visszaéléseket és a mongol kultúrának a kínai kommunista párt (KKP) általi felszámolását vitatta meg egy júniusban megjelent cikkben. New York-i irodájából Togochog úr segít nekünk a kérdés további feltárásában. Mi az ön személyes története? Hogyan került New Yorkba? “Dél-Mongóliában születtem, amit „Belső Mongólia” néven is ismernek, amely a „Nei Meng Gu” erősen szinocentrikus kínai kifejezés közvetlen fordítása. Mongolul tanítottak, és 1994-ben diplomáztam a Belső (Dél) Mongóliai Egyetem Mongol Nyelv és Irodalom Tanszékén. Négy évnyi munka után, 1998-ban Japánba mentem, hogy szociológiát tanulmányozzak a Kibi Nemzetközi Egyetemen.…

  • Kultúra

    Klasszikus kínai tánctechnikák bemutatója a Shen Yun Performing Arts előadásában – a világelső társulat legkiválóbb táncosait lehet látni

    A Shen Yun társulat minden évben teljesen új előadásokkal utazik a világkörüli turnéja keretében, melyeket élőben lehet meglátogatni a világ legelőkelőbb színházaiban (Európában is). Ez a videó csak egyes tánctechnikákat mutat meg, aki a tényleges előadásaikra kíváncsi, ezen az oldalon minden információt megtalál: www.shenyunperformingarts.com https://youtube/c-qO9U3i1i8