Az emberiség szoros kölcsönhatásban él a természeti környezettel. A hagyományos kínai és a nyugati kultúra egyaránt hangsúlyozza az ember és a természet közötti jóindulatú szimbiózist. Ahogy az ókori kínai filozófus, Dong Zhongshu írja „A tavaszi és az őszi évkönyvek dús harmata” című művében: „A Földön minden az ember javára teremtetett”. [1] Ez azt jelenti, hogy a Teremtő szándéka az volt, hogy az emberiség számára kedvező életfeltételeket biztosítson, és hogy a Földön mindent felhasználhasson. Ugyanakkor az embereknek követniük kell életük során az Ég és a Föld alapelveit, ezért mindent mértékkel kell használniuk, és aktívan meg kell őrizniük és védeniük a természeti környezetet, amelyben az embereknek élniük kell.